Gondoltam már arra, hogy egyszer nem leszel,
hisz orvosnak hittél, de csak majd ha nagy leszek.
Most még kicsi vagyok mert a képed felett sírok,
erősnek hittél, de csak majd ha könnyek nélkül írok.
Önző vagyok mert bár neked így végre jobb,
én azért még ugyan kártyáznék veled egy sort.
Levert vagyok mert köszönés nélkül csak úgy itthagytál,
boldognak hittél mert mosolyt az arcomra mindig te raktál.
És mérges is vagyok mert már nem szólsz hozzám,
de nem azért mert csalva kevertem meg a kártyát.
Te voltál piros ász, csupa szív és nekem a tavasz,
de a többi körből kimaradsz, ősz helyett neked tél marad.
