Shannaro

Ebéd

http://www.polc.eu/tartalom/shannaro/ebed/

Rendben... megint ugyan az az érzés kerülget mikor beköszön, mint tegnap éjjel, mikor meghallottam a hangját a telefonban. Azt hittem, az csak azért volt, mert nem számítottam a hívásra, de rá kell jönnöm ebben a percben, hogy nem. Ezt a reakciót bizony a hangja váltja ki belőlem, és hogy történetesen egyedül hozzám beszél, ami elég ritkán fordult elő az évek során, hacsak nem valami rosszalló, vagy lenéző gondolata nem támadt velem kapcsolatban, aminek feltétlen hangot is kellett adnia.

– Halló – mekegem Ino kék szemeinek kíváncsi kereszttüzében. Kicsit el is fordulok, de természetesen ez nem akadályozza meg abban, hogy tovább hallgatózzon. Meglehetősen bosszant, de nem tudok mit tenni.

– Remélem, összeszedted a papírokat – morogja, de a hangja kicsit másképpen cseng. Mintha lenne valami a háttérben. Összeugrik a gyomrom, mert egyből bajt szimatolok, és ismerve magam, a forrása tuti én leszek.

– Igen – lépkedek vissza az asztalhoz, hogy vessek egy pillantást a dokumentumokra. Minden rendben van velük, szóval nyugodtan eljöhet értük. Nem tudom leplezni az izgatottságom a gondolatra, hogy rövid időn belül ott fog állni, ahol most Ino. – Az irodám – kezdek bele, hogy elmagyarázzam, hol is van pontosan, de rögtön félbeszakít.

– Fél tizenkettőkor hozd el őket Nobuyukihoz! – A mondat parancsszerűsége megdöbbent. Nem számítottam ilyesmire, és Ino is fürkészően kezdi az arcomat bámulni, ahogy a kifejezésem megváltozik.

– Nobuyuki? – ismétlem meg felpillantva Ino kék szemeire. Kérdően kerekednek el, és már most látom, hogy mit gondolhat, így újra lesütöm a tekintetem, miközben szabad kezeimmel zavartan egy halomba kezdem pakolni a tanulmány lapjait. – Miért oda? – csúszik ki a számon kíváncsian. Nem mintha furcsaság lenne egy étterembe szervezni egy megbeszélést. Nem egyszer kellett már a klinika támogatóival smúzolnom Konoha különböző éttermeiben. Ino szerint ez is szerves része a dolgunknak, nem mellesleg ő jobban szerette ezeket, mint én, és jobban is ment neki a támogatók lenyűgözése, mint nekem. Tízből hat biztosan csak azért hajlott az adományra, mert Ino eltöltött vele egy ebédet, vagy egy vacsorát üzleti megbeszélés néven.

– Hogy-hogy miért? – kérdez vissza Sasuke-kun hirtelen, mintha a kérdésem teljesen ostoba lett volna. – Mert éhes vagyok – közli a legnyilvánvalóbb okot, ami persze nekem eszembe sem jutott a hívás okozta sokktól. Mélyet sóhajtok, mert megint elkezdtem hülyét csinálni magamból, és attól tartok Nobuyukinál ez csak folytatódni fog.

– Ah... rendben – mekegem, ő meg azonnal bontja a vonalat. El sem köszön. Nem mintha számítottam volna valamire is. Erőt vesztetten zuhanok bele a székembe, a telefon pedig az asztalom tetején landol a papírok mellett, amik felé most úgy hajolok, mintha Konoha legféltettebb titkait tartalmaznák. Ino meglepően csendbe lép közelebb. Nem vagyok most felkészülve a cinizmussal fűszerezett hozzászólásaira, és valószínűleg ezt érzi is. Azért tartása nem változik. Fölényesen, keresztbefont karokkal pillant le rám.

– Ezen igazodj ki – jelenti ki, mintha ki lehetne ezen igazodni. Sasuke-kunon sohasem lehetett kiigazodni. Felsóhajtok, és arcomat a tenyereimbe temetem. – Jaj, ne sajnáltasd már magad! – támaszkodik rá az asztalomra két kézzel. Szinte az arcomba hajol. Ujjaim között rásandítok. Mosolyog. Hirtelen hihetetlenül szépnek tűnik, engem meg elfog az irigység. – Sasuke-kunnal ebédelsz. Ez azért mégiscsak több, mint amit eddig bármilyen nőnemű lény elért nála – győzköd, bár szerintem sokkal inkább csak mulat rajtam. Az mindig is nagyon tökéletesen ment neki.

– Ezt nem tudhatod – húzom el a szám leemelve a kezeim arcom elől. – Senki sem tudhatja, mi történik vele, mikor távol van – mondom kissé kesernyésen, mert elmémbe megint bekusszan a kéretlen gondolat, hogy vajon mennyi tapasztalata is lehet a nőkkel. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy mérföldekkel több, mint nekem a férfiakkal.