Shannaro

Küldetés

A kanapémon ülve rakosgatom ide-oda a papírokat. Már vagy ötször átfutottam. Háromszor az irodában, ahol Naruto hagyta nekem, itthon meg minimum kétszer. A dühöm elpárolgott, és maradtak a nyers tények. Sasuke-kun jelentése tárgyilagos és lényegre törő. Nem mintha másra számítottam volna. Mély lélegzetet veszek, és magamhoz veszem az utolsó lapot. Az egész kézzel íródott. Ugyan ez csak egy másolat, mégis furcsa érzés kerülget, ahogy a kézírását bámulom. Utoljára valószínűleg az akadémián volt szerencsém az ő keze által írt szavakat bámulni. Emlékszem, mennyire elaléltam a látványtól, mintha legalább arannyal írt volna, most viszont nem látok mást, csak kissé kusza, egymás mellé írt szavakat, fekete tintával. Arcomra akaratlanul is gunyoros mosoly húzódik, mert Sasuke-kun igenis rondán ír, és még ha ilyen pici dolog is ez, de akkor is elégtételt érzek. Gyerekes vagyok, de kit zavar, mikor egyedül ülök a lakásom kanapéján?

A könyvespolcra helyezett órára pillantok. Már tizenegy is elmúlt. Olyan, mintha a Momoko-channal töltött vacsora minden energiám kiszívta volna, de az igazság természetesen nem ez. Az energiám ez a sok papír szívta ki a tartalmával együtt. Még a vacsora ideje alatt sem tudtam elszakadni tőle. A gondolataim egyfolytában azon a laboron járnak, amit Sasuke-kun megfigyelt. Rám nézve még nem áll fenn tényleges veszély. A pasi nem tudja, hogy Sasuke-kun él, és azt sem tudja, hogy ellenszert készítettem, de a papírokat olvasva, tartok tőle, ez az állapot nem fog sokáig tartani. Érzem, hogy pihennem kellene, de egyszerűen képtelen vagyok még lefeküdni. Eldöntöm, hogy még egyszer átolvasom a jelentést egyben, hátha átsiklott a figyelmem korábban valami felett, mikor halk kopogás jön a bejárati ajtó felől. Meglepetten fordítom a hang irányába a fejem, de nem mozdulok. Lehet rosszul hallottam, elvégre elég késő van, de a tompa hangsorozat, egy kis csend után, megismétlődik. Értetlenül tápászkodom fel, és az agyam azonnal pörögni kezd. Talán már rá is jött a fazon, hogy nem úgy sültek el a dolgok, ahogy azt ő tervezte? Áh! Ne légy ostoba, Sakura! És paranoiás se, ha már itt tartunk.

Azért mindenre felkészülve csúsztatom ki a láncot a sínből, és fordítom el a kulcsot a zárban. Az ember sosem lehet elég óvatos, de mikor kinyitom, újfent sokkot kapok. Az ajtókilincs kicsúszik az ujjaim közül.

– Átolvastad? – kérdezi köszönés helyett Sasuke-kun, és már be is lép az ajtó és köztem keletkezett résen át a lakásomba. Pár másodpercig csak meredten bámulom magam előtt az üres, és sötét lépcsőházat, és mérlegelem magamban a helyzetet. Lehet elaludtam a papírok elemezgetése közben, és most álmodom. Vagy, ami még esélyesebb, ez egy genjutsu, mert a valóságban Sasuke-kun biztos nem tolakodna be a lakásomba önszántából, de tartok tőle, még ha kényszerítenék se tenne ilyet. Utána fordulok, de továbbra is csak a nyitott ajtóból bámulom, amint a sötét konyhámban ácsorog. Érdektelenül körülnéz, de aztán újra rám siklatja a tekintetét választ várva.

– Mindjárt éjfél – nyögöm válasz helyett hitetlenkedve. Ő nem tűnik egyáltalán meglepettnek. Mogorván elhúzza a száját, ezt még a sötétség ellenére is tökéletesen látom. Egyszerűen képtelen vagyok realizálni, hogy a konyhámban áll. Van egy olyan sejtésem, hogy sosem volt még csak a lakásom közelében sem, és azon kezdek gondolkodni, hogy egyáltalán honnan tudta meg, hogy merre lakom, mikor újra megszólal.

– Tudom, mennyi az idő, Sakura – morogja csak úgy mellékesen. Újra körülnéz a sötétben, én meg bénázok egy sort az ajtóval, mert nem tudom, hogy becsukjam-e magam mögött vagy sem. Végül becsukom, de fel vagyok készülve rá, hogy Sasuke-kun mihelyt hallja a kilincs kattanását, már indul is, de nem történik semmi sem.

– Átolvastam. Többször is – mondom végül még mindig furcsállva az egész szituációt. Azt persze nem árulom el, hogy mennyi volt az annyi. – Több ellenszert kell készíteni – mondom a konklúziót, mert a jelentésből elég egyértelműen arra a következtetésre jutottam, hogy a laborban nem csak úgy viccből kísérleteznek ki ilyen erős mérgeket. – Látnom kellene azokat az eszközöket és anyagokat, amivel dolgoznak. A jelentésed elég részletes, Sasuke-kun – jegyzem meg kicsit félénkebben, mint akarom. Fekete szemei fürkészően merednek rám a sötétben. – De ha a saját szememmel látnám azt a helyet, talán rekonstruálni tudnánk itthon az egészet. Az összes mérget megismerhetnénk. Ellenszert készíthetnénk – érvelek, és imádkozni kezdek, hogy logikusnak tűnjön neki, mert azzal mégsem hozakodhatok elő, hogy a jelentése ugyan részletes, de az orvosi és kutatási eszközökhöz és anyagokhoz egyáltalán nem ért. – A papírokból egyértelműen kiderül, hogy nagy az esély arra, hogy több ahhoz hasonló méreggel kísérleteznek ott, mint amivel téged próbáltak hatástalanítani. – Nem tudom, mit mondhatnék még, mert semmilyen változást nem látok az arcán. Állunk egymással szemben, és csak nézzük a másik arcát, mintha valami lebegne kettőnk között. Szinte észre sem veszem, de a légzésem lassanként egyre szaporábbá válik, pedig gyakorlatilag semmi sem történik. – Látnom kell azt a helyet – mondom végül határozottságot erőltetve magamra. A hangom váratlanul rekedtes. Már várom, hogy megvétózza ötletem, de csak bámul tovább némán, én meg kezdem kissé kényelmetlenül érezni magam. Lopva végig siklatom a tekintetem testemen, hátha megtalálom az okát a furcsa tekintetnek, de semmi olyat nem látok, ami ne lenne mindennapos rajtam. Még csak pizsamában sem vagyok.