Shannaro

Egy barát

Sasuke

A hold fénye megvilágítja az alakját, ahogy az aljnövényzet között neszezik. Tisztán látom. Látom a rózsaszín haját, a fehér bőrét és a megtévesztően törékenynek tűnő alakját. Nem értem, mit keres itt kint az éjszaka közepén. A másik ágon ülő Naruto felé fordulok, de alszik, így tekintetem újra Sakura felé fordítom. Halkan leugrom a fa lombjai közül a fűre, amit azonnal észrevesz, de csak félig fordul felém, mintha előre tudta volna, hogy jövök. Csapdát sejtek. Minden érzékszervemmel a környezetem vizsgálom, de akkor egyenesen rám emeli megvetéstől szúrós tekintetét, és megszólal:

– Nincs okom szeretni őt, és neki sincs engem – mondja egészen tisztán csengő hangon.

Most már biztos vagyok benne, hogy csapda. Ezek az én szavaim! Én mondtam őket Kakashinak. Nevetni kezd, de a kacagása fülsértő, mintha nem is ő lenne.

Mert nem is.

Támadok, de egy mozdulatával megállítja a felé száguldó pengét, ami még csak karcolást sem hagy fehér bőrén, ahogy átfogja. Mintha betont kapott volna a fegyverem.

– Mit gondolsz, Sasuke? – kérdezi közelebb hajolva.

Megint nincs ott a kun.

– Azt, hogy te nem vagy Sakura.

Meglepetés mímel, majd újra nevetni kezd, aztán egy hirtelen másodperccel abbahagyja, és felnéz rám. Eszembe jut, ahogyan Ino konyhájában nézett fel rám. Ez nem az ő tekintete. Millió közül is megismerném. Nem vagyok ostoba!

– Csak idegesítő! – mondja komolyan, mintha hallotta volna utolsó gondolataim, majd egy gyengéd mozdulattal meglök, és én zuhanni kezdek a sötétségbe. Hideg kacagása visszhangzik mindenhonnan, ahogyan egyre távolodik tőlem az alakja. Tompa puffanással érek földet, és mintha mindent elvágtak volna. A hátamba éles fájdalom nyilall, és ahogyan kinyitom a szemeim, magam előtt látom annak a vastag ágnak a körvonalát, amint pár órája ültem.

– Minden oké? – huppan mellém Naruto halkan. Guggolva néz le rám, én meg eleresztek magamban egy káromkodást, miközben felülök. Elaludtam.

Mi a fene?

– Jah – felelem mogorván. Naruto kék tekintete még elemzően vizslat néhány másodpercig, majd feláll, és előremered.

– Sakura-channal álmodtál? – kérdezi. Égni kezd az arcom. Nem felelek. Nincs kedvem beszélgetni erről Narutóval, de ő – mind mindig – nem látja a jeleket, így folytatja. – Azt motyogtad, mielőtt leestél volna az ágról, hogy "Te nem vagy Sakura".

Újfent nem felelek, bár magam sem tudom, hogy miért nem akarom elárulni az igazságot. Némán felállok, majd megigazítom öltözetem.

– Miért nem ébresztettél fel? – vonom kérdőre színtelen hangon. Mérges vagyok, de egyelőre még nem tudom megmondani, hogy pontosan miért is. Mert nem ébresztett fel vagy az álom miatt.

– Tudod, Sasuke, nem gyengeség néha megnyílni mások előtt – mondja óvatosan mosolyogva. Persze, hogy ezt mondja, hiszen ő Naruto. Neki mindig olyan könnyen mentek ezek a dolgok, és persze egy csomószor meg is ütötte a bokáját amiatt a fene nagy nyíltság miatt.

– Hagyd abba a lelkizést – húzom ki magam. Szúrós tekintetemmel igyekszem üzenni, hogy nem vagyok vevő az ilyesmire, de mintha mit sem mondtam volna.

– Sakura-chan nagyon sokat változott, míg távol voltál.

Mintha ezt nem vettem volna magam is észre. Idióta. Kezdem úgy érezni, hogy vesztegetjük az időt.