With you under the stars |N.H. ff| BEFEJEZETT

3. Álmodom?

Reggeli után, amikor indultam volna a suliba csengetést hallottam. Nick állt az ajtó másik oldalán. Nick, akivel tegnap egész nap együtt voltam. Elmentünk állatkertbe, a parkba, meg mindenféle mást csináltunk. Fantasztikusan éreztem magam.
- Jó reggelt! Elkísérhetlek a suliba? - köszönt.
- Jó reggelt! Persze - válaszoltam a szokásos kedvemben.
El is indultunk a suli irányába, miközben végig beszélgettünk. Végig nevettem, hiszen ő mindent megtett, hogy legalább addig ne legyek szomorú. De amikor beléptünk az iskola épületébe...
- Innentől megleszek.
- Mikor végzel? - tette fel a kérdést.
- Egykor.
- Jövök érted - adott egy puszit az arcomra.

Az óra már javában tartott, mi pedig szorgosan jegyzeteltünk, amikor kopogást hallottunk.
- Igen? - szólt ki a tanárnő, mire Nick lépett be a teremben. - Jó napot! Miben segíthetek?
- Az egyik diákuk elhagyott valamit, amire azt hiszem szüksége lesz a mai nap folyamán. Bella! Nem hiányzik? - mutatta felém a biosz füzetemet.
- Ba... Köszi - futottam oda és elvettem. - Vigyázz magadra.
- Szólj, ha baj van - puszilta meg az arcomat. - Viszlát. Sziasztok!
Amint kiment mindenki csak döbbent tekintettel nézett rám, amit meg is értek. Egy híres énekes egy nyomi lánnyal barátkozik. Nem túl jó kombó.
- Azt hiszed menő leszel attól, hogy ismersz egy híres énekest? Hát nem. Baromira nem leszel az - vágta hozzám szünetben egy lány osztálytársam Anna.
- Nem is vágyom rá. - Ezzel kimentem a teremből magukra hagyva az osztályt. 

Sajnos nem úsztam meg sokáig, mert az osztályom a fél sulit rám uszította, aminek következtében én kaptam egy jó nagy adag verést, a kezdeményezőket az igazgatóiba küldték, engem pedig egy kisebb beszélgetés után hazaküldtek apával.
- Akarsz róla beszélni? - próbált beszédre bírni.
- Nem - válaszoltam suttogva. Amikor begördültünk a házunk elé nagy nehezen kikászálódtam és elindultam Nickék lakása felé. - Nemsokára jövök - válaszoltam apa fel nem tett kérdésére.
- Menj csak - engedett utamra, én pedig becsengettem. Emma nyitott ajtót.
- Szia. Veled meg mi történt édesem? - döbbent meg, én pedig remegve, a könnyeim közt kérdeztem meg Nick hollétét. A nappali felé irányított és már mentem is.
- Mi történt? - kérdezte azonnal és odafutott hozzám, hogy a kanapéhoz kísérjen.
- Én csak... Kinyitottam a számat. Miután te elmentél és véget ért az óra nekem jöttek azzal, hogy biztos csak menő akarok lenni. Én meg közöltem, hogy nem vágyom a menőségre, majd kimentem az aulába. Tíz perc sem kellett, mire a fél suli nekem támadt. A földre kerültem ők meg ott ütöttek, ahol értek - meséltem. - Hála a jó égnek, hittek nekem a tanárok. Apa kérdőre vonta az igazgatót, mert szerinte nem normális, hogy nem tesznek semmit. Mindjárt itt az érettségi, most meg megint legalább egy hétig nem megyek. Majd otthon elleszek. A sebeim csak gyarapodni fognak.
- Azért jöttem ide, hogy segítsek. Tehát holnap, ha jobban leszel, bemegyek veled az iskolába és beszélek az osztállyal.
- Nem igaz, hogy ennyi kell a tantestületnek, hogy észrevegyék.
- Nyugalom. Nem lesz semmi baj. Itt leszel a szomszédban, ha kell óránként átmegyek - simított végig az arcomon. - Menj, mielőtt apád aggódni kezd, hogy mit csináltam veled - nevetett.
- Nem akarok hazamenni - bújtam hozzá. Ahogy felemeltem a fejem, mogyoróbarna szemeim találkoztak az ő tengerkék íriszeivel, amiket annyira imádok.
- Menj. Nemsokára átmegyek - ölelt át szorosan.
Nehezen, de hazamentem és bezárkóztam a szobámba. Szó szerint. Apunak nem engedtem, hogy bejöjjön, még akkor sem, ha inni vagy ennivalót akart nekem hozni. Nem vágytam senki társaságára. Csak rá. Ő pedig, mint ígérte egy óra múlva kopogott is az ajtómon.
- Miért nem eszel? - jött be egy tálcával.
- Nem kérek. Hagyjon mindenki békén - bújtam a takaróm alá.
- Akkor én megyek is. Pedig anya direkt sütött neked. A kedvencedet.
- Később megeszem - válaszoltam halkan.
- Mi a baj? Mesélj. Tuti, hogy nem csak az iskola aggaszt. Hallgatlak - ült le az ágyamra.
- Nem. Nem akarok róla beszélni.
- Na! A legjobb barátod vagyok. Tudod, hogy bennem megbírhatsz.
- Épp ez az... - suttogtam szipogva. Ő nem szólt semmit csak hozzám bújt.
- Mindent elmondasz a maga idejében, igaz? - simította hátra egy tincsemet, én pedig csak bólintani tudtam. 
- Igen csak... Ne most. Szükségem van rád.
- Itt vagyok - simogatta meg a hajam, majd közeledni kezdett az ajkamhoz és egy apró puszit lehelt rájuk. - Ne haragudj, én csak... Most mennem kell. - Ezzel ki is sietett a szobából.
Aznap már nem nagyon csináltam semmit csak a szobámban gubbasztottam. Másnap viszont kikönyörögtem apától, hogy legalább arra az egy napja hagy menjek be.
- Menj, de ha nem érzed jól magad szólj és hazaviszlek.
El is indultunk a suli felé. Én már félúton befeszültem. A gyomrom görcsölt, a kezem remegett.
- Jó reggelt tanár úr. Elnézést a késésért. - Ezzel már ültem is volna le a helyemre.
- Jó reggelt tanár úr. Beszélhetnék az osztályával? Talán rám hallgatnak.
- Persze, csak tessék - engedett utat a tanár Nicknek.
- Azt hiszitek vicces volt a tegnapi? - nézett végig az osztályon. - Én csak két kérdéssel fordulnék hozzátok. Egy: Mi bajotok van Bellával? - tett fel a kérdést.
- Semmi. Csak szeretjük kihasználni -válaszolta Tamara.
- Márpedig én ezt nem fogom hagyni. Nekem mernétek olyanokat mondani, mint Bellának?
Itt következett egy jó hosszú, síri csend.
- Mire volt jó nektek a tegnapi? Mire volt jó az, hogy Bellára uszítottátok a fél iskolát?
Ismét síri csend következett.
- Sejtettem. Ha kell, mindennap bejövök és töltsétek ki rajtam a mérgeteket, de Bellán ne. Csak ezt az egyet kérem. Valószínűleg a lányok közül nagyon sokan tudják, hogy amióta ismert vagyok, soha, semmit nem kértem - tette a hátamra a kezét. - Bocsánat tanár úr, hogy félbeszakítottam az órát - kért elnézést, majd hozzám fordult. - Maradsz, vagy jössz haza?
- Ez elég válasz - mutattam fel remegő hangon a kezemet, ami szintén nem bírt egy helyben maradni.
- Viszont látásra tanár úr - köszöntünk el és kisétáltunk.
A hazafelé tartó úton végig beszélgettünk és a karjában vitt be a lakásba. Apa már elment dolgozni, így rácsörögtem, hogy ahogy odamentem, vissza is jöttem. Nem csinált belőle nagy ügyet, mondta, hogy pihenjek és már el is köszönt.
- Itt maradjak veled? - kérdezte a szemembe nézve.
- Kérlek - suttogtam. - Kicsi ír törpém. Szőkeségem - fúrtam a fejem a mellkasába.
- Mondjad - simogatta a fejemet.
- Ugye velem maradsz?
- Örökre - puszilgatta meg a fejemet.
Egy ideig beszélgettünk, de végig az ágyban fekve, nem is engedett kikelni. Na, jó. Ez úgy hangzott, mintha egy tojásban lévő csibe lennék.
- Ugye tudod, hogy hiányoztál? - néztem a szemébe.
- Tényleg? - lepődött meg.
- Igen. Szeretlek Nick Morrison és nem akarlak soha elengedni. Semmi pénzért. Ha képes voltál a fél világot átutazni, részben miattam is, akkor én is megteszem ugyanezt érted. Érettségi után azonnal megyek.