With you under the stars |N.H. ff| BEFEJEZETT

1. Szenvedés

 Újabb rémes nap, újabb gyötrelmek, amiket meg kell élnem. Újabb bántások, újabb hozzám vágott, durva szavak. Miért én? Mert más vagyok, mint a többiek? Mert zárkózott vagyok? Nem tudom megérteni az embereket. Egyetlen támaszom van minden nap, mégpedig a levelezőtársam Nick. Olyan kedves hozzám. Még mindig elevenen él bennem az első találkozásunk. Majdnem megcsókolt. Istenem, de szerettem volna... Nem. Ilyenekre még gondolnom sem szabad. Nem érdemelném meg. Senkit sem érdemlek meg. Pedig amikor vele voltam, mintha nem is létezett volna az idő. Mintha a pillangók, melyek a hasamban buzgón repkedtek, normális lett volna. De nem. Nem normális. Nem normális, mert én nem érdemlem meg a szerelmet. Csak egy céltábla vagyok, aki mindent elvisel. Akihez mindent hozzávághatnak, minden sérelmüket elmesélhetik belém rúghatnak. Csak egy itt a kérdés: Meddig bírom én ezt?
Péntek reggelén ugyanúgy madárcsicsergésre és szellőzúgásra ébredtem, mint minden nap. A napnak ezen a pontján, ha valaki azt mondaná, tündérmesében vagyok, el is hinném neki. Mert ez tényleg olyan, mintha én lennék Hófehérke. Persze hét törpe és gonosz boszorka nincs nálam. Illetve gonosz boszorka van. A suli majdnem hogy összes diákja.
A suli padjaiba beülve újra elfogott az érzés, mint minden áldott nap: A félelem. A félelem, ami soha nem hagy békén.
- Nocsak. Kit látnak szemeim? Azt hittem végre megszabadultunk a bagolytól.
Bagoly a gúnynevem annak ellenere, hogy nem hordok szemüveget. Az a vicc, hogy nem a kinézetemmel van bajuk. Hanem azzal, hogy csendes vagyok és visszahúzódó. Tehát más, mint ők. Vagyis nem cigizek, nem pasizok, nem teszem mindenemet közszemlére. Bár ilyenkor én már inkább nem is reagálok semmit. Inkább csak otthon, a szobámba bezárva kínzom magam. Ami nálam annyit jelent, hogy a karomat vagdosom és az öklömet verem a falba.
- Jó reggelt gyerekek! Üljetek le legyetek szívesek a helyetekre - kérte Mrs. Small a matektanár, mire mindenki úgy cselekedett, ahogy a parancsot hallották. Na jó, ez most olyan volt, mintha egy kiképzőtáborba lennék. Holott nem. Csak az egesz suli céltáblájaként semmi életkedvem. Egyedül az segít túlélni, hogy Nick délután hívni fog. Tudom, hülyeség, hogy ennyire bele vagyok esve egy srácba, akinél semmi esélyem. Viszont nem tehetek róla.

Ebédszünetben írtam is neki, hogy most van másfél órám és végig beszélgettük az időt. Olyan boldog voltam abban a másfél órában, hogy csak a csengő zökkentett ki. Irány a kínzókamra (újra) - gondoltam magamban. Ez ironikus is volt, mert pont történelem óránk jött.
- A tételeket már ugye elkezdtétek kidolgozni? - nézett körbe a tanár úr. - Ne már gyerekek! Nemsokára érettségi. Miért nem veszitek komolyan?
- Bella majd kidolgozza helyettünk - röhögött Rick.
- Nem! Nem fogja helyettetek ő megcsinálni! Mindenkinek saját magának kell megcsinálnia - szögezte le a tanár úr, ezzel lezárva a témát. - Ha jövő hét péntekig - a gyenge felfogásúak kedvéért ma péntek van - nem dolgoztok ki négy tételt, kevés az esélye, hogy mehettek érettségizni. Na. Mehettek. Jövő órán dolgozat.
- Ne már! - harsogta az osztály, kivéve én. Hiába minden szóért. Fekete bárány vagyok. Egyetlen nyugalmam Nick.
Hazafelé sétálva fél füllel zenét hallgattam, a másikkal pedig az utcán jövő-menő járművek zajait és az emberek beszélgetéseit. Betöltötte az utcát, de pont annyira, hogy kellemes volt. Közben folyamatosan a fejemben olyan gondolatok jártak, mint Vajon mikor látom újra Nicket? Nem tudtam kiverni a fejemből. A gyönyörű tengerkék szemei és a fantasztikus világosszőke haja elevenen él még ma is az emlékeimben. Pedig fél éve találkoztunk.
Otthon a szobámban ülve tanultam, lehetett már vagy este nyolc, mert kint már sötétedett. Csak élveztem a szobámban lévő csendet és közben beszélgettem Nickkel. Nyugalom volt és béke, egészen addig, míg nem jött egy üzenet egy osztálytársamtól.
Ha nem dolgozod ki nekünk a tételeket nagyon csúnya vége lesz. Én szóltam.
Vettem a bátorságot és visszaírtam neki.
Ez rossz húzás volt, hiszen tudom a neved, itt a bizonyíték, simán feljelenthetlek zaklatásért. Fontold meg a szavaidat. Nem csak egy céltábla vagyok.
Erre már nem tudott mit válaszolni, így én győzelemnek könyveltem el. Aztán pedig Nicktől jött egy újabb üzenetem, amit ártatlan gondolatokkal, mit sem sejtve nyitottam meg.
Képzeld Bella! Van egy jó hírem. Chicagóba utazok holnap. Kijössz elém a reptérre?
Egy pillanatra azt sem tudtam, hírtelen, hogy mi van. Ő idejön? De... Úr isten... És ha meglátja, mi folyik körülöttem? Teljesen ki fog akadni. El sem tudom képzelni, hogyan reagálna.
- Bella! Vacsora! - hallottam apát, így gyorsan megírtam Nicknek, hogy elmegyek enni és már futottam is.
A vacsora jó hangulatban telt, mint mindig. Kibeszéltünk minden, amit csak lehetett. Meséltünk egymásnak a napunkról, bár ahogy sejtem, senkinek sem volt jó napja. Én meg... Nem tudtam sokat mesélni. Apa szerint nem normális, hogy így bánnak velem az iskolában és a tanárok nem tesznek semmit. Az intők kiosztását nem találják megoldásnak, a felfüggesztést pedig szintén, mert akkor az osztály kilencven és a suli hatvan százalékát fel kéne függeszteni. Akkor pedig nem maradnánk sokan a suliba. Az új suli gondolatától meg én zárkózom el. Ezt a pár hónapot már kibírom.
- Holnap jön Nick. Nem leszek egyedül - mosolyodtam el, ahogy kimondtam. - Ő majd vigyáz rám.
- Biztosan. Nagyon rendes gyerek - válaszolta apa.
- Ismerem ezt a tekintete. Szerelmes vagy! - ujjongott apa, amit kicsit furcsálltam.
- Igen, de... Nem hiszem, hogy lenne esélyem nála - szomorodtam el.
- Dehogy nincs. Egy csodálatos lány vagy. Ha pedig ezt nem értékeli, nem tudja, mint veszt - fogta meg a kezem apa, én pedig elmosolyodtam.
Vacsora után írtam Nicknek, hogy végeztem a vacsorával, öt perc és újra vagyok.
Hallani akarom a hangodat. Felhívhatlak?
Hírtelen azt sem tudtam, mit reagáljak. Egyértelműen egy igennel válaszoltam, egy perc múlva pedig már csörgött is a telefonom.
- Szia! Hogy van az én hercegnőm? - kérdezte, de a megnevezést gondolom csak viccnek szánta.
- Szia! Jól. Na és az én ír manóm?
- Nagyon jól. Várom a holnapot. Milyen volt a napod?
- A szokásos, de kibírtam. Ma meg suli után neten megfenyegetett egy osztálytársam, de nem lényeges. Mikor jössz reggel? - Épp ez az. Ezért félek, hogy mi lesz, ha idejön. Ugyan tudja, mi zajlik körülöttem, de ha látja is, akkor kő kövön nem marad.
- Mi az, hogy nem lényeges? Tegyetek feljelentést - emelte fel egy kicsit a hangját. - Holnap reggel nyolcra érek be.
- Várni foglak - mosolyodtam el.
Még beszélgettünk egy kicsit aztán szokás szerint álomba sírtam magam, mint minden nap már négy éve.

Sötét volt. Néztük a csillagokat egy domb tetején fekve. Olyan romantikus volt, hogy egyből tudtam, hogy álmodom. De még milyen gyönyörű álom...
- Szeretlek - suttogta a fülembe lágyan majd felült és lágy csókot hintett az ajkaimra.