With you under the stars |N.H. ff| BEFEJEZETT

5. Most mi lesz?

Egy hét elteltével minden sebem begyógyult, ami azt jelentette, hogy vissza kellett mennem a suliba. Hétfőn meg is kezdődtek az érettségik, amik viszonylag jól mentek, bár én minden nap azzal a hittel mentem be, hogy az érettségi alatt úgysem fognak velem foglalkozni. Dehogynem. Végig szekáltak. Minden nap azonnal hazaindultam, ahogy végeztem és a hátralévő napokat az én drágámmal töltöttem, de ott lebegett felettem a másnaptól való félelem. Egy kard a cérnaszálon, ami bármikor elszakadhat. De aztán szép lassan lement az érettségi. Már csak a szóbeli volt hátra, a kettő közt pedig volt az bankett, ahova Nick is eljött. A lány osztálytársaim (vagyis mondhatnám azt is, hogy a ribancok) végig rajta legeltették a szemüket és bepróbálkoztak nála azzal, hogy megkérdezték, nem táncolna-e velük. Ő persze mind a nyolc alkalommal kedvesen visszautasította őket, amiért hálás is voltam. Tudtam, hogy csak engem akarnak féltékennyé tenni. Én azonban ezt nem vettem be, hiába is néztek rám úgy, mint a véres rongyra. A buli felénél azonban megállt a zene és az igazgató hangja szólalt meg:
- A mai banketten egy különleges vendéget köszönthetünk köreinkben, aki tett nekem egy ígéretet a mai napra vonatkozóan, mégpedig azt, hogy fellép. Úgyhogy remélem, még mindig itt van.
- Itt - felelte kicsit hangosabban Nick, hogy elmenjen odáig a hang, nekem pedig tátva maradt a szám. Mikor tett ilyen ígéretet az igazgatónak?
- A mai alkalomra az egyik legkedveltebb dalomat hoztam első sorban, aminek meg is van a maga története, hogy kinek és miért írtam. Most elárulom nektek. Négy évvel ezelőtt egy nyelvi beszélgető partneres oldalon találkoztam a lánnyal, aki most ott áll minden nap az oldalamon. Akkor még csak barátok, aztán később legjobb barátok voltunk. Egészen két héttel ezelőttig. Ha bátrabb lennék, akkor már két évvel ezelőtt elmondtam volna neki, mennyire szeretem. Viszont közel sem vagyok olyan bátor, mint amilyennek hisztek. Drágám... Szeretlek. Tudnod kell, hogy ezt a dalt neked írtam akkor, azon a napon, amikor rájöttem mennyit is jelentesz nekem. Akkor most jöjjön a You love - erre felcsendültek a dal első akkordjai. Miközben énekelt, vele énekeltem, mert a napokban sokszor hallottam, hogy ezt a dalt énekli.
Még két dalt elénekelt, aztán lejött, egyenesen hozzám.
- Csodálatos voltál - adtam egy apró puszit a szájára.
- Ugye tudod, hogy ha két évvel ezelőtt nem letten volna olyan beszari, akkor most gyűrűvel térdelnék előtted? Viszont szavamat adom arra, hogy másfél év múlva megkapod. Nem érdekel, hogy mások szerint milyen rövid idő... Nekem sokat jelent ez az elmúlt két hét is.
- Nem kell nekem ahhoz gyűrű, hogy tudjam, szeretsz. Elég volt ez a négy év arra, hogy megismerjelek, hogy tudjam, ki is vagy valójában. Nem érdekel, mikor állsz elém. Hogy mikor mondom ki a boldogító igent. Csak az számít, hogy veled lehetek. Az nem számít, mit gondolnak a többiek.
- Akkor nemsokára megkapod. - Ezzel közelebb hajolt és megcsókolt. - Szabad egy táncra, hercegnő.
- Törpeee - nyafogtam. - Tudod, hogy nem szeretek táncolni.
- Menjünk inkább haza? - kérdezte, mert látta, hogy semmi életkedvem. Csak bólintani tudtam és annyit mondani, hogy nála akarok aludni. Amikor elindultam, jeleztem apunak, hogy a szomszédban alszom. Viszont nem bírtam ki míg odaérünk. Még a kocsiban elbóbiskoltam és csak azt éreztem, amikor Nick betett az ágyba. Ez után pedig csak annyit hallottam, hogy Emmával beszélget.
- Fáradt volt. Az utolsó mondata a táncparketten annyi volt, hogy nálam szeretne aludni. Nem gondoltam, hogy ennek lenne bármi akadálya, így idehoztam. Nagyon fáradt és őszintén szólva én is.
- Semmi akadálya. Tudod, hogy bármikor itt aludhat.
- Nagyon szeretem. Ma megmondtam neki, hogy ha két évvel ezelőtt nem lettem volna olyan nyápic, akkor mostanra már gyűrűvel álltam volna előtte.
- Ne az számítson, mikor jöttetek össze. Hanem az, mennyire szeretitek egymást. A kor és az együttlét évei csak számok. Nem nagyon számítanak. Főleg ha rólatok van szó. Látszik, hogy mindent megtennél érte. Ha úgy érzed meg akarod tenni, hogy őt akarod az oldaladon látni minden nap, tőle akarsz gyereket, akkor... Akkor nincs min gondolkodni. Rajtad és Bellán is látom, hogy ez nem csak egy futó szerelem. Szerinted, amikor átjött hozzánk hányszor beszélgettem vele rólad?
- Nem tudom, egyszer se csuklottam.
- Hülye vagy édes kisfiam, csak nem forogsz. Viszont én így szeretlek. Apád is és ő is. Na, menj aludni.
Én gyorsan úgy tettem, mint aki alszik, és úgy látszik, be is jött. Még megvártam, amíg gyorsan elmegy fürdeni, aztán éreztem, hogy a hátamnak nyomódik a mellkasa.
- Nagyon szeretlek - puszilgatta a vállamat. - Nemsokára megkapod a gyűrűt. Ígérem. Csak... Félek. Félek, hogy nemet mondasz.

Másnap reggel a kávémat kevergetve beszélgettem Emmával olyan dolgokról, mint például a tegnap éjszaka.
- Mindent hallottál?
- Mindent. Még utána amikor Nick bejött befeküdt mellém és valami olyasmit mondott, hogy nemsokára megkapom a gyűrűt, csak fél, hogy nemet mondok. Pedig én ezen nem is gondolkodnék. Minden vágyam, hogy vele legyek boldog. Olyan édes, amikor cirógatja a kezeimet alvás közben. Minden nap érezni akarom. Ahogy azt is, amikor átölel. Nincs annál csodálatosabb.
- Nagyon szeret téged és mindent megtenne a boldogságod érdekében.
- Én is az övéért. Vele szeretnék családot. Senki mással. Boldognak akarom őt látni.
- Bizonyos értelemben olyanok vagytok, mint az egypetéjű ikrek. Bármit megtennétek a másikért. Ezt nem csak azért mondom, mert összejöttetek. Ez már akkor is így volt, amikor még csak barátok voltatok.
- Sokan mondják, hogy nem sokáig létezik fiú-lány barátság. Mi négy évig mégis azok voltunk és ha szakítunk azok is maradunk. De remélem, nem fogunk.
- Bízom benne, hogy nem fogtok.
- Tudom, milyen féltékeny, így lesznek vitáink, de összeveszni nem fogunk. Aznap, amikor jött én szinte alig aludtam és úgy futottam ki reggel a konyhába, mint akit puskából lőttek. Ott állni a terminál előtt és várni egy kész örökkévalóság volt. Már akkor majdnem elmondtam neki, mennyire szeretem, hogy minden második gondolatomban ő van. De... Féltem.
- Miért van bennetek ennyi félelem? Max azt mondja a másik, hogy még korai. Nem? - nézett rám, de nem tudtam válaszolni, mert a következő pillanatban ideges kiabálás és léptek zaja hallatszott.
- Mi az, hogy nem lehet? Így volt megbeszélve. Nem? - üvöltött a telefonba, Emma pedig próbálta csitítani. - Mond meg, hogy most nem vagyok média közelben. Találj ki valamit. Nekem itt van egy családom, itt van a párom és itt vannak a barátaim. Nem fogok mindent eldobva rohanni csak azért, mert elbasztátok - lágyult el egy picit a hangja. - Nem érted meg. Tudod mit? Megyek. Viszont, ha a barátnőm szakít velem, te leszel a hibás mindenért - dőlt neki a konyhafalnak. - Mert te nem jelentetted be a sajtónak! Elmegyek, de a felvétel után az első géppel jövök vissza és addig, amíg tartana a szabadságom, hallani nem akarok a munkámról. Rendben? - kérdezte most már teljes higgadtsággal. - Csá.
- Csodálkozom, hogy még a helyeden vagy, ha így beszélsz a főnököddel - szólalt meg Emma.