With you under the stars |N.H. ff| BEFEJEZETT

4. Ez tényleg megtörtént?

- Mióta?
- Hogy mióta tetszel? Nagyjából a harmadik beszélgetésünk óta, amikor megmutattad, mekkora szíved van. De sosem hittem benne. Mindig csak azt hittem, hogy egy ilyen nyomi lány nem érdemelhet meg téged.
- Butus... - ölelt át óvatosan.
- Most akkor mi... - akadoztam, mint egy régi lemez.
- Szeretnéd, hogy kiírjuk Facebookra? - nevetett, én pedig vele tartottam, hiszen tudtam, hogy viccnek szánta. - Igen. Együtt vagyunk. Vagy nem? Te mit szeretnél?
- Én csak veled akarok lenni. Minden reggel így ébredni - dörmögtem a kulcscsontjába.
- Akkor igen - adott egy puszit a fejemre.
- Azt hiszem most ne menjünk át hozzánk. Anya nem hagyna békén a kérdéseivel. Bár ő már az ismeretségünk óta meg van győződve arról, hogy össze fogunk házasodni.
- Nem lenne jobb túlesni rajta? Ilyen végtagokkal úgyis egy év, mire odaérek veled. Van egy éved megfogalmazni, hogyan állsz anyád elé.
- Mármint az esküvőn akarsz túlesni? Vagy azon, hogy elmondjuk, együtt vagyunk?
Végül nagy nehezen átmentünk. Volt vagy tíz perc, mire az ajtóhoz értünk, de sebaj. Emma pont úgy fogadta, mint, ahogy azt Nick várta.
- Úgy örülök nektek - mondta végül, majd óvatosan átölelt.
- Gyere. Ha már ide jöttünk, akkor sziesztázzunk egy kicsit. Aztán segítek anyunak - húzott finoman a kanapé felé.
- Ugye nem fogom elveszteni a barátságod? - kérdeztem hosszú idő után.
- Soha - válaszolta az arcomat simogatva. - Tudod, mikor engednélek el? A halálom után. Talán még akkor sem.
- Hogy sodorhatott elém a sors egy ilyen csodálatos embert? - néztem a szemébe.
- Örülök, hogy rád találtam.
A nap további részében sztorizgattunk egészen addig, amíg meg nem hallottam apa kocsiját. Átballagtunk a lakásunkra és köszöntünk apunak, ezt követően elmondtuk a nagy hírt. Na, meg azt is, hogy nem voltam suliban.
- Khm... Beszélhetnék veled, fiam? - nézett Nickre.
- Menekülj - nevettem el magam. - Apa előttem is mondhatod.
- Vigyázz a lányomra vagy megkeserülöd. Megértetted?
- Persze. Az életemnél is jobban vigyázok rá - szorította meg a kezemet.
- Köszönöm - nézett rá hálásan. - Csak ő van nekem. Vigyázz rá, kérlek. - Apa szemei már csillogtak. Bátorítóan ránéztem, majd adtam neki egy zsepit.
Vacsora alatt nagyon jókat beszélgettünk, áthívtuk Nick szüleit is, aminek nagyon örültek, így együtt ehettünk.
- Apa! Holnap... - kezdtem, de az elcsukló hangomból tudta, mire gondoltam.
- Kimegyünk. Persze. Megbeszéltük - mosolygott rám.
- Én is mehetek? - hallottam Nicket.
- Persze.
Másnap reggel kilenckor lebandukoltam reggelizni. Pólóban és bugyiban. Ami azért nem volt jó döntés, mert egy, Nicknél aludtam, kettő, pasi. Mit várhat tőle az ember? Miután kértem egy kávét Emmától leültem és megreggeliztem, miközben a drága törpém még javában szunyókált.
- Fog is még egy darabig.
- Gondoltam. Nekem viszont idáig eljönni is nagy kihívás volt, gondoltam inkább előbb, mint utóbb.
- Miért nem kerestek másik iskolát?
- Jövő héten megkezdődik az érettségi. Pont ezért. Aligha vennének át. Ha kibírtam négy évet, az utolsó napjaimat már négykézláb, vért köpve, sebes testtel is végig csinálom.
- Nagyon félt téged. Tegnap este, amikor te már aludtál úgy sírt, ahogy négy éves korában hallottam utoljára. Folyamatosan csak azt hajtogatta, hogy nem akar elveszíteni, meg hasonlók. Reggel ötkor sikerült csak elaludnia - mesélte Emma, az emlékek hatására pedig egy picit elsápadt.
- Nagyon szeretem. Apun kívül csak ő van nekem. Nem tudom, mennyit mesélt neked a családomról, de... Én apuval nem mindig voltam ilyen jóban. Engem szinte anya nevelt fel.
- Mi történt, ha megkérdezhetem?
- Tíz éves koromban apa elkezdett kőkeményen inni. Minden nap, minden percében ittas volt. Nem egyszer vert meg és volt, amikor hetekig-hónapokig úgy néztem ki, mint most. Anyukám erről mit sem tudott, mert apám mindig azzal fenyegetett, hogy megöl, ha elmondom neki. Így azt hazudtam neki, hogy az osztálytársaimmal verekedtem. Aztán... Anya halála előtt egy évvel apa leszokott a piáról és teljesen megváltozott. Onnantól kezdve szinte mindig a családdal volt, nem járt kocsmába, nem ivott. Még akkor sem, amikor anya meghalt - tartottam egy kis szünetet, de nem hagytam megszólalni, folytattam - Ezalatt az időszak alatt, amikor bántalmazott naponta olyanokat dobált hozzám, hogy "dagadt vagy" "egy disznó is elférne benned" és társaik, pedig csak negyvenöt kiló voltam. Ezáltal pedig elkezdtem hashajtókat szedni és hánytatni magam. Ennek aztán meg is lett a böjtje. Harminc kiló alatt voltam, csont vékony, az osztálytársaim már rám sem ismertek. Kórházba kerültem, ahol nagyon komoly hízókúrával sikerült a harmincöt kilót megütnöm.
- Csodálkozom, hogy még ezek után képes vagy így viselkedni vele.
- Nincs más választásom, de tényleg megváltozott. Amikor a verekedés után apa hazavitt, folyamatosan kérdezgette, hogy szeretnék-e róla beszélni, meg hogy minden rendben van-e. Régen ezt nem tette meg. Nekem rajta kívül Nick az egyetlen férfi az életemben. Soha nem akarom őket elveszteni - töröltem le a könnyeimet. - Nem szívesen mondok ilyet, de örülök, hogy anya betegsége kiderült. Ez kellett apunak, hogy észhez térjen. Egy hatalmas pofon az élettől.
A beszélgetésünket léptek zaja szakította félbe. Nick jött le az emeletről rövid gatyában és pólóban. Én gyorsan letöröltem a könnyeimet, de már késő volt. Észrevette. Azonnal kérdezgetett, hogy mi a baj.
- A családtörténetemet meséltem anyudnak - magyaráztam. - A lényeg az, hogy ha nekem Nick nincs itt, akkor én szerintem már rég a másvilágon lennék.
- Nem vagy ott, mert azt soha nem hagynám - csókolt a nyakamba. - Anya! Van még kávé?
- Persze. Ott van a kiöntőben még egy adag.
- Rendben. Boldog szülinapot - adott egy puszit a fejére.
- Boldog szülinapot Emma - mosolyogtam rá, de a könnyeimet nem tudtam megállítani.
- Köszönöm. Neki is biztos boldog. Odafentről figyel titeket - mosolygott rám bátorításként.
- Imádott téged - néztem Nickre. - Emlékszel, hogy egyszer bejöttél velem a kórházba? Milyen jókat beszélgettetek.
- Elhiszem, hogy hiányzik. Nekem is.
- Kicsim... Miért hiszed azt, hogy el fogsz veszíteni? - szorítottam meg a kezét.
- Anya elmondta? - nézett a szemembe, én pedig csak bólintottam.  - Mert... Félek, hogy lesz más. Aki jobb nálam.
- Most bújt ki a szög a zsákból. Nem is vagy te olyan kemény macsó, mint amilyennek mutatod magad. Nem fogsz elveszíteni, soha. Ezt megígérhetem. Ha szakítunk, akkor is a legjobb barátod maradok, de nem fogunk, úgyhogy ez az opció a háttérbe szorul.
- Most már érted, miért imádom a kis szőke adoniszomat? - néztem Emmára.
- Kilenc hónapig az én hasamban volt és én neveltem tizenkilenc évig. Tudom, milyen - nevetett Emma. - Kibírhatatlan.
- Hé! - harsant fel Nick. - Ez fájt.
- Fogadd el. Így szeretünk - fogtam meg a kezét.
- Na, ez szép. A csajkoszorú ellenem fordult. Hol a repülőjegyem? Megyek is vissza, ha már nem kellek.
- Nekem nagyon is - öleltem át. - Hiányoztál.
- Te is nekem.