With you under the stars |N.H. ff| BEFEJEZETT

9. Meglepetések

Moncsi72-nek sok szeretettel.

Lassan eljött a tárgyalás napja is. Előtte lévő nap utaztunk el a szülővárosomba és egy napot ott is töltöttünk, ám még úgy is, hogy Nick mellettem volt, nagyon erős félelem uralkodott el rajtam. Igaz, hogy apát börtönőrök örzik, de mi van, ha egyszer onnan is megszökik? És ha az az "egyszer" pont ma van?
- Minden rendben lesz - próbált nyugtatni, mikor már a sírás szélén álltam.
A bíróságra érve már remegtem az idegtől pedig nem is engem ítélnek el. Nick végig szorította a kezem egészen addig, míg be nem kellett menni a tárgyalóterembe, ugyanis ott külön kellett ülnünk. Nekem a tanukhoz, neki pedig a többi hallgatóhoz. A bíró szép lassan felszólalt és elsősorban meghallgatta a tanukat.
- Kérem a vádlott lányát, Annabella Moor-t, álljon fel - kérte a bíró. Nem is cselekedtem másképp. - Az édesapját - már amennyire lehet édes - erőszakért jelentette fel. Elmondaná bővebben miket tett önnel?
Elmeséltem mindent, a bíró pedig rezzenéstelen arccal hallgatta a beszámolómat. Mindent elmeséltem. Az anorexián át, addig, hogy majdnem meghaltam miatta és még azon is túl.

A tárgyalás két órát tartott, apát húsz év börtönbüntetésre ítélték. Sírva könyörgött, had beszélhessen velem, mígnem a bíró engedett és öt percet kapott egy őr felügyeletében.
- Sajnálom - mondta őszintén.
- Mit? Hogy ilyeneket csináltál velem? Azt sajnálhatod is. És azt is, hogy nem ismered meg az unokádat.
- Mi? - döbbent le. - Terhes vagy?
- Nem, de tervezünk gyereket. A közeledbe viszont nem engedem. Soha.
- Legalább egyszer...
- Csak valamelyikünk felügyeletében - zártam le és ott hagytam.
El is indultunk hazafelé, otthon pedig mint a kiéhezett farkasok, egymásnak estünk az ágyban. Ennek pedig meg is lett az eredménye, hisz egyikünk sem védekezett.
- Kincsem, minden rendben? - kopogott be Nick a fürdőbe, amikor a terhességi teszttel a wc-n ültem. Pozitív.
- Persze. Minden rendben. Mindjárt megyek - töröltem le a könnyeimet és elindultam az ajtó felé. - Tessék - adtam oda a tesztet és összeszorított foggal vártam a reakcióját.
- Te... Terhes vagy? - ocsudott fel a döbbenetből.
- Örülsz? - kérdeztem félve.
- Ez kérdés volt? Nagyon örülök - ölelt át.
- Apádnak el akarod mondani? - kérdezte, miután kiörömködtük magunkat.
- Menjünk. Had szenvedjen a börtönben. Jobbat úgyse kívánhatnék neki.
Egész úton beszélgettünk és a baba nevében próbáltunk meg dűlőre jutni. Persze még csak "vázlatoltunk".
- Jó napot! Jason Moor-al szeretnék beszélni. Esetleg lehetséges lenne?
- Hozzátartozó, vagy barát esetleg?
- A lánya vagyok - válaszoltam nehezen.
- Pillanat - állt fel és már el is sietett.
Nagyjából öt percet vártunk, mígnem szólt egy rendőr, hogy mehetek. Félve sétáltam a kihallgató szobába, hiába volt ott három rendőr.
- Szia apa - köszöntem hallkan.
- Szia - próbált meg átölelni, de eltoltam magamtól.
- Nem azért vagyok itt, hogy kedveskedni próbálj. Ha tudsz a sorok közt olvasni, rájöhettél, hogy ígértem neked valamit a bíróságon. Tessék - adtam oda neki a tesztet, mire a rendőrök azonnal mozdultak. - Nyugalom. Csak egy terhességi teszt. - Erre már visszaléptek.
- Terhes vagy? - kérdezte apa.
- Igen. Ma délután jelentkezem be vizsgálara, de még csak maximum egy hónapos lehet a magzat.
Ezt a beszélgetést letudva elindultunk hazafelé, közben pedig beszéltem az orvosommal, aki azt mondta, hogy holnap menjek be hozzá és megvizsgál.
Így is lett. Egész délelőtt izgultam és munkákat keresgéltem, délután kettőkor pedig elindultunk az orvoshoz, aki hosszas vizsgálat után megállapította, hogy igen, terhes vagyok. Egy hónapos a pici. Ám azt is mondta, hogy a nemét csak két hónap múlva fogja megmutatni, addig pedig csak várni tudunk. Annak ellenére, hogy tizenkilenc éves vagyok, egy percig nem gondolkodtam azon, hogy meg akarom-e tartani. Ez nem volt kérdés.
A vizsgálat után el is indultunk a reptérre, a repülőn pedig egész út alatt be nem állt a szánk. Két óra elteltével pedig, amikor leszálltunk, Nick telefonja azonnal csörögni kezdett.
- Igen? Mond - szólt bele a telefonjába Nick. - Rendben. Megyek, csak hazadobom Bellát. Most jöttünk haza a bíróságról és az orvostól - mesélte gondolom a menedzserének. - Apa leszek. El tudod ezt hinni? - sírta el magát örömében. - Rendben. Megyek. Szia - tette le a telefont.
- Stúdió? - kérdeztem azonnal.
- Tévéfelvétel, aztán stúdiózok - vázlatolta a programját.
- Mehetek veled? - kérdeztem csillogó szemekkel. Kíváncsi voltam, milyen egy hangstúdió.
- Biztos? Nem akarsz inkább hazamenni? - kérdezte aggodalommal a hangjában.
- Biztos. Az hogy terhes vagyok, nem egyenlő a betegséggel.

A tévéstúdióba odaérve azonnal bemikrofonozták Nicket, és elmondták, mire számíthat, meg hogyan fog zajlani a műsor és el is kezdték. Én figyelmesen hallgattam, míg egy mondat meg nem ütötte a fülemet.
- Ha valamilyen okból kifolyólag szakítanátok a barátnőddel, akkor ki lenne az esélyes a szívedre? - kérzte és ez a kérdés mind a kettőnket feldühített.
- Rosszabb esetben úgy tennék, mintha meg sem hallottam volna a kérdést - itt azonnal rám nézett, persze úgy, hogy a kamerába ne látszódjon és bólintottam. - Viszont úriember vagyok, így elmondom, hogy azt az embert, aki négy éve boldoggá tesz és akitől ma délután az egyik legcsodálatosabb ajándékot kaptam, azt nem eresztem el. Soha -nyomatékosította meg az utolsó szót.
- Ajándék? Szabad tudni, mi volt az? - kíváncsiskodott.
- Egy pozitív terhességi teszt.
A hangstúdió és maga az, ahogy zajlott a felvétel, egy igazi csoda volt. Valamikor nekem is ez volt az álmom. De idővel beláttam, hogy nem ez az én utam. A felvételt végignézve csodáltam, hogy ilyen kitartó ember tud lenni, hisz kicsit több ideig vettek egy számot, mint azt az ember gondolná.

Amikor hazaértünk Nick első kijelentése az volt:
- Mostantól én főzök.
- Ki van zárva. Csak terhes vagyok, nem halálos beteg - öleltem át. - Vagy... Bújjunk be az ágyba és aludjunk. Na?
- Nem. Jó lenne, de enni kell. Reggel óta nem ettünk semmit.
- Okés. De utána visszabújunk.
- Igen. Ígérem.
Neki is álltuni ebédet készíteni és közben végig a baba volt a középpontban.
- Pocaklakó - nevetett Nick a hasamat simogatva.
- Az. Mi pici pocaklakónk - bújtam hozzá mosolyal az arcomon.
Innentől fogva megváltozott minden egy idő után. Átlagos beszélgetések helyett többnyire a baba nemét próbáltuk kitalálni, ezzel együtt nevet kerestünk neki, aztán szép lassan elkezdődtek a wc fölött görnyedések. Mígnem eljött a nagy vizsgálat napja, ahol is megtudtuk a baba nemét.
- Nézzék. Ott van - mutatott a monitorra, ahol mozgott a kis vasgyúró. - Meg kell mondjam önöknek, hogy ez egy csodaszép kislánynak látszik. Ugyanis nincs semmi a lába között kedves apuka - nézett rá sokat sejtően a doktor.
- Mire vállalkoztam - motyogta. - Tehát készülhetek a haláltusámra doktorúr?
- Azért annyira nem szörnyű lányos apukának lenni.
- Egy nő is sok néha, nemhogy kettő -nevetett.
- Na, kössz. Össze se házasodtunk, de már eleged van belőlem?
- Nincs. Te vagy a legcsodálatosabb. Boldog szülinapot.
- Ma van a születésnapja? Akkor ez egy csodálatos ajándék.
Mikor végeztünk a vizsgálattal elindultunk hazafelé. Vagyis én azt hittem. Ám helyette egy étterembe mentünk.
- Megérdemled. Boldog szülinapot - csókolt meg, amikor az étterem elé értünk.
Vacsora közben nagyon jókat beszélgettünk és örömködtünk, hogy végre tudjuk, mi is van pontosan a hasamban.
- Leszel a feleségem? - térdelt le elém, én pedig azt sem tudtam, mit gondoljak hírtelen.
- Igen! - Ezt pedig egy hatalmas ünnepi csókkal ünnepeltük.