Amelia Stark

Pókember

Kisírt szemekkel keltem és őszintén szólva kedvem nem volt bemenni. Nem tudtám végignézni ahogy Peter megkérdezi Lizt... aki persze biztosan igent mond neki...
Viszont apa nem hagyja, hogy itthon maradjak úgyhogy irány a suli. Hosszú fekete hajamat kiengedtem és csak laza sminket tettem fel. A tükörbe néztem és láttam magam.
Egy önző lányt. Én Amelia Stark egy önző dög vagyok! Mások elé helyezem az érzéseimet.
Miután végeztem az önmarcangolással Happy eldobott a suliig ahol Liz már várt rám.

- Mond már! Olyan izgatottnak tűnsz! - öleltem meg.

- Bocsi csak annyira várom az őszi bált! Téged már meghívott valaki?

- Nem én... én nem megyek.

- Ezt, hogy érted? - nézett rám rémülten.

- Már van aznapra egy másik programom, de ti csak érezzetek jól magatokat!

- Na nem. Amelia te meg fogsz jelenni a bálon! Ha a partner kereséssel vam gond akkor megszerezzük neked a legjobbat!

- Félreérted... az apám akkora szervezett partyt amin meg kell jelennem...

- De muszáj beugranod csak egy kis időre!

Eközben elindultunk a szekrényekhez. Kivettem pár dolgot, majd a terem felé igyekeztünk.

- Én... jobb ha nem leszek itt a bálon... - mondtam Liznek, de őt már nem lehetett megállítani.

- Talán pasi gondok? A kiszemelteddel van baj? Megoldjuk! Mond el ki az!

- Nem fontos tényleg én... - nem tudtam magamat kontrollálni és ezért Peterre néztem. - ... én nem szeretnék elmenni.

- Ha így látod jónak akkor rendben! - simogatta meg a vállamat, majd elfoglaltuk a helyünket.

Az órákon figyelmetlen voltam, folyamatosan azon kattogott a fejem, hogy Peter meg kérdezte e már Lizt és igent mondott e. Plusz még itt van Ivan Vanko is aki meg akart ölni néhány hete...
Túl sok ez nekem.
Az ebédszünetben nem találtam a lányokat ezért leültem Ned mellé aki egyedül fogyasztotta az ebédjét.

- Szia Ned! Hogyhogy egyedül? Peter?

- Lizt keresi. El akarja hívni a bálba.

- Oh értem... - mondtam és elkezdtem túrkálni a tésztámat.

- Sajnálom Lia... tényleg.

- Tessék? - néztem fel idegesen.

- Ilyenkor virít rólad, hogy szerelmes vagy Peter Parkerbe. Kár hogy nem veszi észre azt a lányt aki valójában illik hozzá. - hűha ezzel most ledöbbentett.

- Mióta figyelsz?

- Csak azóta amióta féltékeny vagy Lizre...

- Nem vagyok féltékeny a barátnőmre... - nevettem idegesen. - Örülök, hogy Peter szerelmes egy ilyen kedves és okos lányba mint Liz... megérdemlik egymást...

- És mi van veled? Feladod a szerelmedet? Vagy inkább küzdesz érte?

- Ned belőled mióta lett párkapcsolati tanácsadó?

- Csak most! De látom hatásos volt a beszédem. - mosolygott.

Nos van benne valami.

- Ned, nem versenyezhetek Lizzel! És nem is fogok. Nem tehetem meg ezt velük... Nem vagyok szívtelen...

- Pedig most neked kell döntened.

- A válaszom Nem! Nem fogok küzdeni senkivel!

- Akkor törődj bele a Liz+Peter kapcsolatba... - mutatott az ajtó felé ahonnan Peter boldogan sétált felénk.

- Igent mondott! - ült le mellénk. - Nem hiszem el! Sosem gondoltam volna, hogy ez velem történtik meg!

Ned bátorítóan nézett rám, de én kezdtem összetörni.

- Nagyon örülök neked Peter! - erőltettem magamra egy mosolyt. - Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell!

Felálltam az asztaltól és azt hittem ott helyben esek össze. Ő is Liz együtt mennek a bálba. Megérdemlik egymást és a rájuk váró boldogságot. Beszaladtam a mosdóba ahol megigazítottam a sminkemet. A könnyeimtől elfolyt. Ekkor Blair és Wanda léptek be.

- Te jó kedvesem veled meg mi történt? - szaladt oda hozzám Wanda.

- Nem semmi... hagyjuk jó? Menjünk órára.

- Ha valami van elmondhatod nekünk!

- Rendben, de most jobb lenne nem elkésni! - sétáltam ki a mellékhelyiségből.

A nap hátralévő részét egyedül töltöttem. Ha Peterrel vagy Lizzel összefutok akkor biztosan elsírtam volna magam. Blair és Wanda rendesek voltak és nem faggadtak, de azt ők tudták, hogy pasi van a dologban. Suli után viszont Liz elhívott sétálni a városba erre pedig nem mondhattam nemet. Megittunk egy kávét majd körbevezetett.

- Ez az egyik kedvenc helyem! Közel van hozzánk és a legjobb süteményeket készítik. - mutatott az egyik cukrászdára.

Ekkor Pókember jelent meg, alias Peter Parker. Házakon keresztül mászott és ugrott.

- Nézd Lia ott van Pókember! - kiálltott Liz.

Felnéztem a tetőre és Peter onnan intett nekünk.

- Tényleg. Erről jut eszembe apa... elég késő van! Felhívom Happyt, hogy jöjjön értem. Szia Liz! - köszöntem el a baránőmtől.

A lány mikor befordult az utcasarkon én bementem a sikátorba.

- Na gyere le te Pókmanus! - kiálltottam fel neki ő pedig azonnal itt termett.

- Pókember vagyok! - kérte ki magának.

- Elég látványosan követed a barátnődet! Simán kiszúrtalak! Legközelebb vigyázz jobban mert lebuksz! - figyelmeztettem.

- Én nem Lizt követtem hanem téged!

- E-e-engem? - kérdeztem zavartan.

- Amióta el akarom hívni Lizt azóta nagyon furcsa vagy... kerülsz engem...

- Ugyan Peter! Ne légy nevetséges! Csak többet vagyok a lányokkal ennyi az egész! - mondtam neki tökéletes színészkedéssel.

- Lia, mond el nekem nyugodtan!

Közelebb lépett és mélyen a szemembe nézett.

- Nincs mit mondanom neked. - szóltam határozottan. - Jobb ha visszaveszed a maszkod! Nehogy valaki meglásson...

Eltakarta az arcát majd szorosan megölelt.

- Szia Peter! - köszöntem el.

- Szervusz Lia! - ugrott fel a ház falára, majd eltűnt.

Néhány percig mosolyogva álltam a sikátor közepén és Peter szavai merengtem.
Kicsit később már otthon voltam és a konyhában készítettem magamnak kaját. Eszem még mindig a ma délutánon járt. Habár ez csak egy baráti gesztus volt tőle... De kit érdekel? Most boldog vagyok!
Blair rámírt Facebookon, hogy van e kedvem ruhákat vásárolni a hétvégén. Gyorsan válaszoltam neki egy igent, majd nekiálltam a házifeladatok elkészítésének.
Este felé megnéztem a híreket és Ivan Vanko után folytattam a nyomozást. Semmi hasznosra nem jutottam, így inkább le is feküdtem aludni.