You'll be mine~Levi x Yandere! Reader~

1.Rész

-Levi-senpai!-kiabálok az előbb említettnek. A zárban megfordítom a kulcsot, majd a táskába rejtem, és szaladni kezdek. Lábam alatt ropognak a lehullott falevelek. Még csak szeptember 13.-a van, de a fák nagyobb része már csupaszan várja a dermesztő telet. Az udvarunkban álló diófa már augusztus közepén elkezdte hullatni zöld koronáját. Rettentően nyomasztó látvány nyújt, mégis boldog vagyok mert láthatom őt. Soha semmi nem tudott és nem is fog tudni annyira boldoggá tenni, mint az, hogy láthatom.  A szomszédnak mosolyogva integetek, amit ő viszonoz, miközben a leveleket kotorja.-Jó reggelt senpai!

-Aha-érezik tőle a válasz. Komor, mint mindig, olyan mint a tél, fagyos tekintete mégis megmelengeti szívem. Annyira közel lakik, pár méterre van tőlem mindig, mégis kilómétereknek tűnik, az idő is lassabban megy, ha nem láthatom.

-Hogy vagy senpai?-teszem fel a kérdést mellette lépkedve. Apró termete ellenére nagyon is gyorsan tud haladni, néha már kezdem azt hinni, le akar rázni. Érzem belül, hogy szeret, csak nem akarja beismerni magának. Egy pillanatra belenéz a szemeimbe. Akármit megadnék azért, hogy reggelente ez a kék szempár legyen az első amit meglátnék. Bal kezével beletúr fekete hajába, az elől lévő hajszálak azonnal visszahullanak a homloka elé. Egy váll rándítással válaszol csak. Minden mozdulata olyan...égető.

-Semmi különös.-nézi a maga elé táruló utat. Arcán nem látható semmilyen érzelem. Ez mindig is így volt. Amióta az eszemet tudom ismerem. És azt hiszem szeretem.

-Hallottam, hogy jön egy új lány a gimibe. A te osztályodba.-ismét a szemembe néz, és egy bólintással jelzi, hogy amit már napok óta mondogatnak a fiúk, igaz.-Senpai, mikor megyünk randizni?-kérdésemre egész testtel fordult felém. A járda szélén állunk, csendben. Mosolyom egy pillanatra sem hervad le annak ellenére, hogy nem mutat irántam érdeklődést. Az enyém lesz. Nem. Ő már az enyém.

-Miért mennénk?-indul el újra, amikor az órájára pillant.

-Mert így szoktak csinálni azok akik szeretik egymást.-vonok vállat. A gimnázium már csak egy saroknyira van. Ha siet az ember tíz percnél nem lehet több az út. Az előbbi témához egyikőnk sem szólt semmit. Nem ez volt az első alkalom, hogy bepróbálkoztam nála. Már számtalankor megemlítettem a randi témát, de ő mindig nemet mondott, vagy egyáltalán nem válaszolt. Ennek ellenére a kapcsolatunk nem változott. Minden nap együtt megyünk suliba, együtt is megyünk haza, segít a tanulásban, beszélget velem stb. Két évvel idősebb nálam. Már óvodában is legjobb barátok voltunk. Talán azért barátkozik velem, mert más nem.-Én akkor is szeretlek senpai!-mondtam miközben belekaroltam. Szótlanul tűrte, hogy rajta lógók. Idő közben elértünk a gimiig.

-Vigyázz magadra.-mondja, majd elindul a terme felé. Mosolyogva integetek, és figyelem ahogy eltűnik a tömegben. A saját osztályomhoz érve köszönök amikor belépek a terembe. A padomhoz lépkedek, és leülök miközben a fiuk vitatkozását hallgatom.

-Jó reggelt (Név)-chan!-köszön a padtársam. Barna haját felfogta-mint mindig- és a történelem könyvéről söpört le pár morzsát.

-Jó reggelt Sasha-san!-mosolyogtam.

-Láttad már az új lányt?-hajolt közelebb. A fejemet rázva válaszoltam a kérdésére.-Állítólag nagyon aranyos! Még csak ma jött, de már oda meg vissza vannak érte a fiúk. Lehet Levi-senpai is.-vont vállat nevetve. Lehervadt a mosoly az arcomról. A padtársam ezt észre vette, és hozzá fűzte, hogy "csak vicc volt". Ajánlom s.

Ebédszünetben meglátogattam Levit. Leültem mellé, és egy cukros zacskót tartottam felé. Ismét rámnézett gyönyörű kék szemeivel. Bal kezével belenyúlt a zacskóba, és kivett egy szemet.

-Köszönöm.-mondta. Körbenéztem, de minden lány ismerős volt. Majd megjelent egy lány az asztalunk mellett.

-Bocsi...-nézett Levire-Leülhetek?-Senpai egy bólintással jelezte, hogy igen.

-Szia! (Név) vagyok! Biztos te vagy az új lány. Kérsz cukrot?-nyújtottam felé a zacskót.

-Szia! Petra vagyok.-mosolygott.-Igen, köszönöm.-kivett egy cukrot és folytatta az evést.

-Levi-senpai, mikor megyünk randizni?-döntöttem a fejem a vállára. Egy nagyot sóhajtott, majd kibontotta a tőlem kapott cukrot.-Gonosz vagy senpai.-hajoltam el tőle.

-Levi-san, (Név)-chan a barátnőd?-szólalt meg Petra.

-Dehogy is.-jelentette ki egyértelműen.-Csak egy barát.-nézett rám.

-Értem.-mondta kuncogva.-Hallottam, hogy jó vagy matekból....-kezdett bele. Ez már rosszul kezdődik.-Nagyon le vagyok maradva. Segítenél?

-Persze.-bólintott.

-Akkor suli után átjössz hozzánk?-Levi egy bólintással válaszolt, majd bekapta a tőlem kapott cukrot. Mosolyogva piszkáltam az ételt a tányéromban. Ez nem lehet igaz. Mi a francot képzel magáról ez a fruska? Bal vállát megemelve tűr jobb kezével a füle mögé egy hajtincset. Néha felnéz Senpai-ra, és szempilláit rebegtetve húzza mosolyra a száját. A vak is látja, hogy kell neki. Szegény Petra-san. Abban a pillanatban megszületett a sorsa, amint áthívta magához Levit.Még maga sem tudja milyen veszedelmet hoz saját magára. Eddig csak két lány volt, akit Levi jobban szeretett nálam. De mindkettő csak volt. Sachi-t még mindig keresi a családja, és remélik, hogy egy nap bekopog az ajtajukon a vidám, hosszú szőke hajú lányuk. Bár a látványától igen csak megriadnak. Pisze orrát fogóval téptem le, fehér, egyenes fogait kalapáccsal vertem ki. Halála előtt megmostam irigylésre méltó hosszú haját. Benzinnel. Azt a fájdalmas sikolyt sosem felejtem el. Sírva könyörgött, hogy hagyjam abba, amikor meglátta a neon zöld öngyújtót a kezemben. Megígérte, hogy nem mondja el senkinek sem, ha elenged. De az engem nem érdekel. Hozzá ért Senpai-hoz. Ölelte. Csókolta. Majd egy este az ágyában kötöttek ki. Nekem kellett volna ott lennem. Nem neki. Még akkor is ordibált amikor a lángok már a fülét égették. Majd szép lassan eltűnt az a gyönyörű hajkorona. Az utolsó szálig szénné égett. Mikor már nem találtam érdekesnek a kínzását, egy baltával elválasztottam a fejét a testétől. Ezek után egy fakoporsóba raktam, amit telepakoltam téglákkal, majd a házunk mögött lévő tóba löktem. Senki sem fog rájönni. A második Isabell. Ő csak a húga volt. Azt mondta a bátyának, hogy bántottam. Hazudott neki azért, hogy többet foglalkozzon vele. Volt egy olyan hülye szokása, hogy az iskola tetején lévő egyik korlátnak támaszkodva figyelte a tájat. Ebben lelte halálát. Mindig ugyan oda ment, így egyik nap tovább bent maradtam az iskolában, és meglazítottam a korlátokat. Belehalt az esésbe. Ha ez a Petrácska nem szál le az ÉN Senpai-omról...Nagyon meg bánja.