You'll be mine~Levi x Yandere! Reader~

17.Rész

Szinte szorongatja torkomat a szobában lévő sötétség. Vagy talán a tudat, hogy újabb ember létének vethetek véget, teszi ezt velem? Az izgalom miatt dobban ekkorákat szívem? Csak nézem a karcsú Hold halvány fényét, ahogy telik az idő egyre kevesebb látszódik belőle a kitisztult égen. Nem bírom már tovább, látni akarom őt ahogy életéért könyörögve sikít bele a halk éjszakába. A mai nap különleges lesz. Hanjinak már terve is van miként végzünk vele. Hazudnék ha azt mondanám, nem érzek félelmet. Ő még sosem csinált ilyet, részleteket pedig nem tudok. Ugyanazt az izgalmat érzem mellkasomban amit az elsőnél éreztem. Jack már akkor is mellettem állt mindenben, ő volt az első akit beavattam tervembe. Tanácsokat adott, de viszont egyedül csináltam mindent. Most is minden a legnagyobb rendben lesz.

Nem bírok már tovább itt feküdni tétlen. Jobb kezemmel megragadom a takarom egyik sarkát és lerántom magamról a hosszú anyagot. Lassan felállok ágyam mellé és végigropogtatom ujjaim, majd a gerincem. Szekrényemhez lépkedek, és kitárom magam előtt ajtaját. Leakasztom egyenruhám és a mögöttem lévő ágyra dobom. Mérgelődve kezdem keresni vastag, fekete harisnyám. Átnéztem mindhárom fiókomat, de egyikben sem talaltám rá. Hosszas keresés után inkább egy sötétkék harisnyát vettem a szoknyám alá, igaz, ez vékonyabb mint az amit keresetem, de jobb mintha egyáltalan nem vennék fel. A szörnyem hangosan kattogó órámra nézve egy nagyot sóhajtok. Még rengeteg időm van 8-ig, hát még 3-ig! Nem tudom hogyan fogok így figyelni az órákon. Lassan lépkedek a lépcső felé, közben iszonyat sűrűn veszem a levegőt, szinte érzem szívem erőteljes dobbanásait. Minden egyes lépcsőfokon erősen kapaszkodok a korlátba, megszédülök attól, hogy lenézek az utolsó fokra. Megállok egy pillanatra. A falon lévő családi fotókon vezetem végig szemeim. Annyira picike és törékeny voltam. Apám úgy tart kezeiben mint a legféltettebb kincsét. Sokszor elgondolkodok azon, hogy vajon nem fél-e tőlem. Anyám is ölt már. Sőt, tudtommal anyám szülei is. Mondhatni, nálunk családi hagyomány a gyilkolás. De apám... Ő olyan mint Levi. Sosem ölt, meg sem fordulna ilyen kegyetlen dolog a fejében. Mégis úgy tartott karjaiban, mint a legféltettebb kincsét... Talán titokban mindig is abban reménykedett, hogy én más leszek... Erre én... Azon gondolkodtam, vajon Hanji hogyan szeretné őt megölni. Egy nőt akit még soha életemben nem láttam. Elindulok lefelé. Minden lépésemnél megremegnek lábaim. És ahogy végre a lépcső aljára érek egy pillanatig elsötétül minden előttem. A falnak dölve lassan a földre csúszok. Úgy érzem szívem mindjárt kiszakad a mellkasomból, forog velem az egész ház. Fejem a hideg falnak támasztva próbálom csillapítani heves szívverésem. Majd a csendet éles hang szakítja meg. Valaki csengetett. Hirtelen megfagytam, levegőt sem vettem pár pillanatig. Egy nagyot nyelek, és lassan ráálok még mindig remegő lábaimra. Lassan megyek az ajtó felé. Előtte megállok, és kezem a kulcs felé mozdítom. Ujjaim közé veszek, és lassan elfordítom a zárban. Lenyomon a hideg kilincsét, és kinyitom az ajtót.
-Jó reggelt! - mosolyog rám az ajtóban fagyoskodó Levi. Én rögtön arrébb állok, hogy be tudjon lépni. Köszönés nélkül átölelem. -Látom te sem tudtál aludni... - néz rajtam végig.
-Kérsz teát? Vagy kávét? - indulunk a nappali felé. Nemleges választ kaptam kérdésemre, és levetette magát a kanapéra. Leülök mellé, mire ő felém fordítja fejét. Egy nagyot sóhajtva próbálok mosolyogni elég kicsi sikerrel. Érzem ahogy kezeim remegnek, egyenletesebben veszem a levegőt, de mégis úgy érzem mindjárt elájulok. A mellettem ülő jobb kezével végigsimítja arcom, és egy puszit nyom homlokomra. Egyáltalán nem vagyok boldog amiért most itt van. Inkább szenvednék egyedül, mégsem vagyok képes elküldeni. Hirtelen két kezével megfordít, és a hátamra fektet. Lábaim mellett térdel, és mosolyogva nézi meglepődött arckifejezésem. Még egy puszit kapok, közvetlen az ajkaim mellé, és lejjebb mászik. Óvatosan mellkasomra hajtja fejét, kezeit pedig hátam alá fúrja.
-Minden rendben van? - kérdezi halkan pár perc múlva. Legszívesebben sírva üvöltve vallanám be neki minden bűnömet, és megkérném, fojtson meg, vagy tegyen akármit, csak ne kelljen többet lélegeznem.
-Minden a legnagyobb rendben van. - suttogom magam elé.
-Olyan gyorsan ver a szíved. Csak nem vagy zavarban? - kérdezi meglepetten.
-Egy picit. - válaszolom halkan. Erre ő még erősebben szorít magához.