You'll be mine~Levi x Yandere! Reader~

12.Rész

-Jól vagy? - nézek fel rá. Hazafelé lépkedünk egy újabb fárasztó nap után. Nagyot sóhajt kérdésem hallatán. Persze, hogy nincs jól. Megöltem a lány akit szeretett. Mégis, hogy lehetne jól?
-Aha. - felé kaptam fejem. - Végre hétvége. - mosolyog rám.
-Senpai, csütörtök van.
-Holnap nem megyek suliba.
-Mi? - állok elé.
-Tanulmányi kirándulás. - pöcköli meg homlokom. - Tudtommal te is jössz. - számat tátva próbálok gondolkodni. - Bolond.
-Basszus! El felejtettem! - fogom fejem.
-Miért nem vagyok meglepve... - simogatja meg fejem. Mellémlép majd kezem megfogva előre kezd húzni. Meleg kezét szorongatva lépkedekek mellette. Hideg hópelyhek kezdenek hullani az égből. Levi gyorsabban kezd lépkedni. Pár perc alatt hazaérünk.
-Köszönöm, hogy szóltál! - mosolygok rá az ajtó előtt állva. Bólint, majd kezeit széttárva néz rám. Nyakába ugrok, ő pedig szorosan magához ölel.
-Jó éjt! - elenged, majd szemembe néz-Menj és pakolj. - mondja, majd hátat fordítva int. Befutok, magamra zárom az ajtót. Ledobom havas csizmám és a szobám felé futok. Kezd minden normálissá válni. Mármint ha az normálisnak számít, hogy mehöltem a szerelmem szerelmét, hogy szeressen. Előveszem bőröndöm, majd ruhákat kezdek belepakolni. Mikor beleraktam 4 napnyi ruhát lefürödtem, majd lefeküdtem.

Mivel tegnap este elég korán lefeküdtem, ma már 4-kor kikeltem az ágyamból. Rendetraktam a házban, most pedig a kanapén ülve teát kortyolgatok. A hó ismét esni kezdett. Egymást követik az apró... fehér.... pelyhek. Ez a szín... a ruhájára emlékeztet... ahogy a vére.... átáztatta... Látni akarom! Még egyszer! Hallani akkarom kétségbeesett hangját! Érezni akarom! Ahogy a penge....!
-(Név)? - a hang felé fordítom fejem. Levi kérdőn néz rám. Kapkodva veszem a levegőt. - Jól vagy? - gugol le elém. Kerek szemekkel nézek magam elé, veszek egy mély levegőt, majd nyelek egyet. Lehajtom fejem, a kezemben lévő bögrét a földre rakom. Levi eközben mellém ül. Felé fordítom fejem. Világos szemeiben látom az aggodalmat. Hogy tehettem ilyen szörnyű dolgot? Boldognak kellene lennem, mert ő boldog. Erre én... Én... Én...!
-Én... - könny gyűlik szemeimbe. - Én... - a bűn amit elkövettem folytogat. Kezeim remegnek, könnyeim patakokban folynak. Alig kapok levegőt, magába kerített egy olyan érzés ami még sosem. Tenyerembe temetem arcom. Egyszerűen képtelen vagyok a szemébe nézni azok után amit vele tettem.
-Kölyök... - megsimogatja hátam.
-Miattam halt meg! - üvöltöm torkom szakadtából. Keze megáll hátamon. Megrezzenek saját szavaimtól. Megállnak könnyeim, egy pillanatra még levegőt sem veszek. Érzem ahogy szívem egyre gyorsabban ver. Lerakom kezeimet az ölembe. Nem merek szemébe nézni.
-Ne haragudj! - töri meg a csendet semleges hanglejtéssel. - Nem kellett volna ilyen dolgokat mondanom neked. Te nem tehetsz semmiről. - szünetet tart, erőt veszek magamom és szemébe nézek. - Te mindig itt voltál nekem. Köszönöm. - nem tudok mit mondani. Csak nézem lágy mosolyát, hátamon ismét érzem keze simogatását. Megtörlöm takarómmal könny áztatta arcom.
-Szeretlek te idióta. - suttogom magam elé. Egész testével felém fordul, törökülésben ül mellettem. Lerántja rólam a takarót, derekamnál fogva közelebb húz magához. Ölébe ültet és megölel.
-Én is te bolond.