Szerelem Kölcsönbe |Varga Roland|

18. rész - Remény

Varga Roland

Nem aludtam sokat az éjszaka, éjfélig a hülye telefont vártam, hogy a lányok hazaértek épségben, aztán pedig csak kattogott az agyam. Szörnyen fájt a fejem, őszintén bevallom, sírtam is egy sort. Petra idegei eddig bírták, az enyémek pedig már igazából rég feladták, már csak sodródtam az árral és ezért is kértem meg Niki kezét. Egy család lehettünk volna, vagyis még lehetünk.

A fejemet fogva mentem az étkezőbe és ültem le a srácok közé.

- Jól vagy? – kérdezte Ádám.

- Dehogy. Hé haver, kösz, hogy próbáltad Petrát szinten tartani az elmúlt fél évben. – pillantottam Szalaira, aki csak az öklét nyújtotta, amit viszonoztam. – Legszívesebben most a falba verném a fejemet úgy fáj. Éjszaka elmentem sétálni egyet, aztán vártam Maja hívását. Nem tudom mi fog történni, de meg kell tudnom, hogy kié a gyerek.

- Végül is már bármikor kiderülhet, nem? – kérdezte Balázs, mire bólintottam. Igen, most már tényleg bármikor megszülethet.

- Eljössz velem? – kérdeztem Balázstól, habár ez nem túl tisztességes, mivel ő a csapatkapitány és nem hagyhatná ki az edzéseket. Bólintott egyet, így mentünk is elkéreckedni Leekens-től, egy kisebb hazugsággal, amiért Maja meg fog ölni minket, ha kiderül.

- Komolyan mondom, ha ezt elmondod Majának, én előbb foglak megölni. Behazudtam érted, hogy baj van a gyerekemmel. – nézett rám szúrósan, közben pedig teljes tempóval nyomta a gázt az autópályán.

- Te vagy a legjobb, tudod. – nevettem fel, aztán már csak az utat figyeltem, ekkor jött a telefonomra egy üzenet. – Azt hiszem ez hamarabb ki fog derülni, mint gondolnánk. – sóhajtottam fel.

- Mi van? – kérdezte értetlenül.

- Niki most írt, hogy a kórházban van, mert szülni fog. – sóhajtottam fel és a fejemet az ablaknak döntöttem. – A picsába már.

- Most miért vagy ideges? – kérdezte továbbra is nem értve a dolgot.

- Mi van, ha az enyém? – kérdeztem félve, mire ő már nem válaszolt, helyette változtatott az irányon és a kórház felé mentünk.

Mikor odaértünk Niki a folyosón mászkált, így értetlenül mentem oda hozzá.

- Minden rendben? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Igen, csak tudod, vajúdás. A szó viccesebb, mint az érzés. – nevetett fel kínosan. – Azt mondták sétálgassak, úgy jobb lesz. – legyintett. – Hamar ideértetek.

- Uh, oké. – motyogtam. – Igazából alapból hozzád indultunk.

- Minden rendben? – kérdezte, de nem nézett a szemeimbe. – Petra tegnap meglátogatott, igaz? – behunyta a szemeit, aztán rám nézett. – Már szóltam, hogy amint megszületik, szeretnék egy apaságit.

- Mennyi az esélye? – kérdeztem félve.

- Nem tudom Roland, tényleg fogalmam sincs. – rázta meg a fejét. – Csak azt tudom, hogy sosem fog senki úgy szeretni téged, mint a húgom. Akármi lesz, tudnod kell, hogy nem foglak magamhoz láncolni. – mondta és a kezembe adta a jegygyűrűt. – Sajnálom, hogy egy hárpia voltam, vállalom minden következményét. – rázta meg a fejét egy kis mosollyal.

Fél órán belül megindult a szülés, én pedig addig is elmentem, hogy vért vehessenek tőlem, aztán csak vártunk és vártunk, persze nem ülhettünk itt örökké, mivel kora délután indulunk Bresztbe.

Tizenegy óra körül megszületett a kislány, ekkor mentem be Nikihez és egyből a kezembe is nyomták a babát, szerencsére Balázs is bejött, különben azt hiszem el is ájultam volna.

- Mi lesz a neve? – kérdezte a nővér.

- Anna, de a vezetéknevét majd csak az apasági vizsgálat után tudom megmondani, ha az úgy rendben van. – mondta Niki kifáradva, és szerencsére bele is ment a nővérke, így odaadtam a kezébe a babát.

- Nagyon próbálom keresni a hasonlóságot, tényleg. – Balázs egyre közelebb hajolt Annához. – Esküszöm nem látom. – rázta meg a fejét. Nikivel felnevettünk, ugyanis kapott egy visítást Annától, amiért közel hajolt. – Na jó, ez egy lehetséges hasonlóság.

- Nekünk mennünk kell, mert utazunk, tudod. – vakartam meg a tarkómat.

- Rendben, nyugodtan. Sok sikert fiúk. – mosolygott kicsit. – Felhívjalak, ha kiderült? – kérdezte.

- Ne, majd jövök. – bólintottam egyet, aztán pedig elhagytuk a kórházat. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz, ez a pár nap az összes reményemet fel fogja emészteni. Rájöttem már, hogy nem Petrára haragszom, rá egyáltalán nem és hálát adok az égnek, hogy tegnap este nem kezdtem el kiabálni vele, hanem csak elsétáltam, viszont nem vettem fel neki a telefont, úgy gondoltam, hogy mégiscsak kell egy kis idő ezt megemészteni, az esély pedig még mindig ott van, hogy az én lányom Anna.

A meccs előtt pár órával én még mindig a szobámban dekkoltam és agyaltam. Rögtön tudni akartam, hogy mi történik körülöttem, az igazságot szerettem volna. Azóta sem beszéltem Petrával, ám nem azért mert büntetni szeretném őt, nem erről van szó. Egyszerűen csak féltem. Mit mondjunk egymásnak, ha Anna az enyém, és mit, ha nem? Kimásztam a szobából és bekopogtam a szemben lévőhöz, hogy aztán könnyes szemekkel a falnak támaszkodhassak. Mi a franc van velem?

- Haver, szedd össze magad. – Balázs megrázta a fejét és megveregette a hátamat. – Zsóka érzi, hogy minden rendben lesz, ha ez számít. – megforgattam a szemeimet és elmosolyodtam. Nagyon lökött az a nő.

- Üvölteni akarok, aztán hazamenni Petrához és vele lenni. Ennyi. – motyogtam magam elé.

- Oké, meg fogod tenni, de előbb kiállsz a rohadt pályára és rúgsz egy rohadt gólt. – csatlakozott a beszélgetéshez Szalai is. Csak megráztam a fejemet, aztán elmentem összeszedni a cuccaimat és magamat is, hogy aztán két óra múlva pályára léphessek.

Az öltözőben ültem, ekkor kaptam meg az üzenetet, ami megdobbantotta a szívemet.

- Petra írt. – szólaltam fel és Balázshoz siettem.

- Na? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Nála van a papír. – nyeltem egy nagyot, aztán kétségbeesetten néztem haveromra. – De megvár vele.

- Oké, akkor most nyugodj le, és koncentrálj a meccsre, csak egy kicsit. – bólintottam egyet és minden erőmmel azon voltam, hogy ez a 90 perc, csak a footballról szóljon.

Kifulladva vártam a kapu előtt Balázs szabadrúgását, és mikor jött a labda én csak ugrottam, aztán annyit vettem észre, hogy bent van a labda a kapuban, bepattant a fejemről. Kiáltva futottam Balázshoz és öleltem meg, aztán a többiek is sorban körénk gyűltek. Meg sem tudom mondani, hogy mikor találtam be utoljára, de ez egy kis reményt adott nekem.

HÁ ÚR ISTEN!!! NYERTÜNK!!! EL SEM HISZEM! Sallai találata gyönyörű volt, ahogy az összjáték is, aztán az a kis auguszt 20. after után Kleinheisler... Le a kalappal (2 év múlva újra kapunk egy ilyen szepet, addig nem😂). Na jó, nem reménykedem túl, de azt hiszem meg van a helyes út, Rossi! Már a VB selejtezők után ő kellett volna! Még mindig hihetetlen és ezért is teszem ki a részt most! 😍😍😍 Reméljük ez nem csak ennyi és nem áll meg itt a siker. 😊🇭🇺🙏🏻
Hozzáteszem, mikor Kleinheisler utoljára gólt lőtt akkor kijutottunk az EB-re. 😉

Szerintetek Dzsudzsák ideje lejárt? Kell még ő nekünk?
Szerintem ideje lenne megválni tőle, Sallai sokkal többet tesz a pályán, jobban játszik. :)