Szerelem Kölcsönbe |Varga Roland|

20. rész - Ami sosem múlik el

Varga Roland

Találtam valakit, akit nem is kerestem mégis tökéletes hozzám, habár ő közel sem volt az, de senki sem az. Petra kihozta belőlem a jót, a reménykedőt, a maximalistát, a legjobbakat én pedig, ha tehettem ezt azzal háláltam, hogy minden kívánságát teljesítettem. Minden, amit szeretett volna, azt megadtam neki, mert én már nemmagamért kerestem a pénzt, már nem is akartam magamra költeni, hanem erre a kis csodára, aki mellettem tipeg. Elvittem őt Amerikába, Tokióba, Rómába, mindenhová ahová csak el szeretett valaha jutni, még ha csak öt éves is volt akkor. Szerettem nézni az apró jellegzetességeket az arcán mikor boldog volt, mert én boldoggá tettem és ezt most nem azért mondom, mert elhiszem magamról, hanem mert tényleg így volt. A kezemen hordoztam őt az elmúlt egy évben.

Anna keresztelőjéről siettünk el, ugyanis jelenésünk volt Balázséknál, a kis Dávid születésnapja miatt. Persze a keresztlányunkat is elkényeztettük ám, leginkább Petra, mivel én azért kevesebbet jártam át Nikihez, aki megtalálta végre a boldogságot és vele egyidős férfiben. Nem éreztem keserű ízt a számban emiatt, sőt kifejezetten örültem neki, így azok a kínos családi ebédek már nem is voltak annyira kínosak. Petra és az édesanyja leültek megbeszélni a kapcsolatukat, ami a születésétől kezdve tavalyig egyre csak romlott, de most mintha kicserélték volna az egészet mindent félredobva, aminek őszintén örültem. Apósjelöltem pedig jól berúgott a hírre, miszerint a kicsi lánya végre kikötött mellettem. A barátaink reakciója szerintem nem meglepő, Zsóka volt a number one támogatónk, aki várandóssága alatt is ugyan úgy pörög, mint mindig. Ez is bizonyítja, hogy őrült a nő, de így szeretjük. Habár ők Némóval sosem tervezték a babát, mindig csak élni és élni akartak, mégis leírhatatlanul boldogok voltak.

- Zsozsi, ne emelgess már. – kérlelte a szőkét Petra, aki azonnal segített neki. Zsóka sosem volt az a konyhatündér, meg háziasszony, de amióta képbe került a baba azóta igencsak belehúzott.

- Ne már. – sóhajtott fel Zsóka mikor a kedvesem kikapta a kezéből a székeket. Jót derültem a jeleneten, aztán inkább csatlakoztam a srácokhoz. Priska már eligazolt a Fraditól, igazából nem is ment neki olyan jól, de úgy néz ki, hogy a Haladás mégis bejött neki. Felesége szerint a család miatt döntött így, hogy közelebb legyenek Győrhöz, ahol igazán otthon érzik magukat. Sőt, igazából ott laknak és haverom autózgat a hét összes napján, de igazán nem fogok beleszólni a döntésébe. Bazsi a kislányával a kezében csipegettek a süteményekből, amit látszólag mindketten nagyon élveztek, a hasuk köti össze őket úgy igazán.

- Mesélj. – nyomott a kezembe egy sört Némó. Petrát kerestem, hogy megkérdezzem akar-e vezetni, vagy sem, de mikor megtaláltam a szemeimmel és bólintott egyet már ki is bontottam a szénsavas alkoholt.

- Minden a legnagyobb rendben van. – fontam össze a lábaimat, miközben megtámaszkodtam a kerti bútoroknak. Franco mellett szaglászott, majd felpillantott rám és arrébb sétált. Ő a főnök a Petrával való kapcsolatunkban, ez nem titok.

- Eljegyzés? Baba? Valami? – kérdezte Priska felhúzott szemöldökkel. Ez igazán kényes téma nálunk, amit már átrágtunk egyszer és meg is egyeztünk. Szeretnénk mindent sorban, ahogy illik és most épp a közös házunkba próbálunk otthonosan beköltözni, amit nemrég vettünk közös kasszán.

- Nem szeretnénk semmit elsietni, amúgy is még csak egy éve vagyunk együtt. – rántottam meg a vállamat, de közben csakis A nőt néztem. Megelégelte a magassarkúját, így lerúgta magáról, még alacsonyabb lett, ami mosolygásra késztetett. Odamentem és felvettem a cipőit, hogy aztán ne essen el bennük, mert az pont rá vallana. Szóval ott álltam, az egyik kezemben egy sörrel, míg a másikban egy pár rózsaszín magassarkút szorongatva. Ez lett az én életem és én kicsit sem bántam. – Hálás vagyok azért, amim van. De biztos, hogy ettől a nőtől szeretnék mindent. Házasságot és gyerekeket is, csak majd később, hisz ráérünk, nem?

- Nem, rohadtul nem értek rá. Az élet rövid, egy pillantás alatt elhalad a szemeid előtt. – fordult felénk Balázs. Érdeklődve néztem rá. – Azt akarom mondani, hogy ha megteheted most is, akkor minek halogatod? – elgondolkodva néztem Petrára, aki kifújva magát ivott egy kis limonádét, majd leguggolt Dávidhoz, ugyanis a srác megmutatta mit is kapott az anyjától és Balázstól. Az első focicipő, azt hiszem ez sok kisfiú álma, amikor elkezdődik, hogy megvalósíthassa az álmát. Petra meglepődve nézett az ajándékra, majd valamit magyarázott neki, Dávid pedig nevetve bólogatott, majd visszarohant a házba. Mindennél jobban szeretnék már ott tartani, hogy gyerekeink legyenek, de nem fogom elsietni, majd, ha azt érzem megfulladok már attól, hogy ne a feleségemnek hívjam akkor elveszem. Ahogy ismerem magam ez a következő évben valószínűleg meg is fog történni. Balázsnak igaza van abban, hogy egy pillanat alatt elszaladhat mellettünk az élet, de azt hiszem mi a legteljesebbet éljük ketten. Vagyis hárman Franco-val. Biztos vagyok benne, hogy Petra lesz a legjobb anyuka a világon és kétségbeesetten fog segítséget kérni a barátnőitől, akik mind anyukák már. Remélem nem érzi magát feszélyeztetve ezért.

- Mindent a maga idejében Bazsi. – veregettem mag a hátát, majd Petrához sétáltam és egy apró csókot leheltem ajkaira.

- Hé, csődőr. – mosolygott rám, kezeit pedig a mellkasomra tette. A szívem hevesen vert és úgy éreztem, hogy nem tudok betelni vele. – Ezt miért kaptam?

- Mert szeretlek és csak téged tudlak nézni. Nem bírtam ki, hogy ne tegyem meg. – kis pimasz mosolyra húzódott a szám, ezzel megnevettettem őt. Átölelte a nyakamat, lábujjhegyre állt és most ő adott egy finom puszit.

- Szeretlek Roli. Minden nap egyre jobban. Óceánokat mozgattál meg bennem, amiben mások még úszni sem tudtak. – suttogta ajkaimra. Szeretem a költői Petrát, talán a kedvencem a vad Petra után. – Hogyan csinálod? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Hagy gondolkozzak rajta Szerelmem. – sóhajtottam fel drámaian, majd felnéztem az égre összeszorított ajkakkal. – Fogalmam sincs, talán még sosem szeretett téged annyira senki, mint én.

- Ez igaz. – széles volt a mosolya, és ezért a mosolyért én mindenemet odaadnám. A mellkasomhoz bújt, leejtettem a cipőit és átkaroltam őt majd egy puszit nyomtam feje búbjára. Miatta lettem ez az ember, miatta érzem magam kiegyensúlyozottnak, miatta halmozom a sikereket és miatta képtelen lennék mást szeretni. – Mikor mi is oda jutunk, mint a barátaink, szeretném, ha ugyan így összegyűlnénk, és ha már ott tartunk akkor biztos lehetsz benne, hogy tőlem nem szabadulsz Roland.

- Nem is akarnék. – nevettem fel. – Felőlem meg is verhetsz, akkor is melletted maradok. Hibázhatsz, kiabálhatsz, könyöröghetsz. Nem fog hatni, mert az a Petra, aki az érzelmi hullámvasútra felül néha, az az a Petra, aki a világon a legjobban szeret engem. Úgyhogy, igazából esélyed sincs. – gondolkodtam el hangosan, amin mindketten felnevettünk.

Hihetetlen, hogy mennyi mindenen mentünk át és mostmégis őt ölelhetem, őt nevezhetem a kedvesemnek, ő a legjobb barátom és ariválisom is egyben. Mert érte minden nap küzdök és a kis buta mosolyábanminden egyes nap újra beleszeretek. Nyálasan hangzik, az is vagyok, vállalom,de egyben rohadt szerelmes is és ez az a fajta szerelem, ami sosem múlik el,amiről a nagyszüleink mindig meséltek. Ritka, mint a fehér holló, de létezik éspont itt áll előttem.    

Tudom, hogy szerettétek Roland szemszögét, ezért gondoltam úgy, hogy akkor az utolsó rész legyen így. Annyi mindent szeretnék írni, de nem fogom itt feltölteni a sorokat, este kiteszek egy kis búcsú részt, egy kis meglepetéssel is szolgálpk majd, addig is, ha megtennétek, hogy írtok nekem pár szót a történetről, azt megköszönném. Persze nem kötelező! :)
Én most: 💔💔💔