Szerelem Kölcsönbe |Varga Roland|

5. rész - A csók előtti pillanat

Koleda Petra

Már hajnalban fent voltam, így elvittem Frankót sétálni, addig is legalább kiszellőztethettem a fejemet. Rohadtul be voltam rúgva a születésnapomon és nem tiszta nagyon sok minden, leginkább az érzéseim, amik meg fognak fojtani, amik aggodalomra adnak okot. Hogy mi az első bajom? Hogy mindig Roland mellett akarok lenni. Három nap telt el a szülinapom óta, és abból kétszer egy idióta indokot találtam ki, ami miatt végül Roli karjaiban kötöttem ki a kanapén. Hogy miért? Mert full részegen -amire nem vagyok büszke-, velem aludt az ágyamban és azóta olyan üresnek érzem azt a rohadt ágyat nélküle, na meg nem is alszok olyan jól.

A második bajom? Hogy a szívem össze-vissza kalimpál, ha csak rá gondolok és arra ahogyan akkor ölelt mikor beteg voltam és akkor mikor eszembe jut, amit akkor mondott, mikor lázasan feküdtem az ölében. „Bárcsak okosabb lettem volna és először a másik Koledát vittem volna randira." Sírni lenne kedvem emiatt, hisz bárcsak ne mutattam volna be Nikinek ezt az embert. Hagynom kellett volna, hogy nekem bókoljon tovább.

De neked vette meg a nagy, nem is, a bazinagy csokor virágot.

A harmadik bajom pedig, hogy most is ezeken rágódok. Lassan összeáll a kép, a virággal, a mondanivalójával és mindennel kapcsolatban.

- Mit tegyek? – néztem le Francora, aki csak eldöntötte a fejét, aztán tovább szaglászott. Komolyan, már a kutyához beszélek és tőle kérek tanácsot? Igen, mivel nem tudom, hogy ki tudna nekem segíteni. Vivi kilőve, hisz ő nem ismeri Rolit, ezért csak a véleményét tudná elmondani, de az nem igazi segítség.

Balázs.

Előkerítettem a telefonomat, ekkor láttam, hogy már nyolc óra is elmúlt, ami azt jelenti, hogy már másfél órája bolyongok Francoval. Megráztam a fejemet és inkább hazasiettem. Szegény Franco, egyből a kis fekhelyéhez sietett és már el is aludt. Ezért majd veszek neki valami finom csontot. A konyhába mentem, összecsaptam egy pár melegszendvicset és kávét készítettem, Roli pedig ekkor vánszorgott be a konyhába.

- Jó reggelt. – köszönt, aztán leült az asztalhoz, egyből kettő melegszendvicset magához vett és hozzá rengeteg zöldséget is. – Mikor keltél?

- Hat óra körül. Elvittem Francot sétálni. – feleltem miközben elmentem a tejért, aztán visszasétáltam. Tudtam, hogy hogyan issza a kávét. Két cukor és minimális tej.

- Mi a baj? – kérdezte, de nem válaszoltam, helyette leültem a kávékkal és én is ettem pár falatot. – Petra. – megfogta a kezemet, amivel épp az asztalon doboltam így hát rá pillantottam.

- Semmi, Roland. – sóhajtottam fel, aztán megittam a maradék kávémat is és elkezdtem mosogatni. Szerencsére Roli gyomrával nincsen baj, így bármit elpusztít, ám ez mégsem látszik az alkatán. Milyen szerencsés. Csendben, a fejemet a mosogató feletti szekrénynek döntöttem és csak kattogott az agyam. Anya tuti mondani fogja a magáét, csak abban reménykedem, hogy annyira le fogja kötni a többi rokon, hogy fel se fog tűnni neki, hogy Rolival én megyek és nem Niki. – Szerinted én rossz testvér vagyok? – kérdeztem érdeklődve.

- Már miért lennél az? – erre a visszakérdezésre nem számítottam, mivel nem mondhatom el neki, hogy azért mert azt hiszem kezdek beleszeretni a nővérem pasijába. Ja, hogy az te vagy, bocsi. – Nem vagy az, csak te más vagy. Egy sokkal jobb ember, Petra. – a kezét a nyakamra helyezte és kicsit megnyomkodta, aztán áttért a vállaimra. Behunytam a szemeimet és élveztem, ahogyan masszíroz, még a mosogatást is teljesen elfelejtettem. – Megyek készülődni. – mondta és egy puszit adott a hajamba, aztán el is tűnt.

Végig ott álltam édesapám mellett és amíg hallgattam, hogy mennyire szerelmes anyámba csak bámultam magam elé, vagy pedig épp Rolit néztem, aki mosolyogva vizslatott engem mindig, most pedig mellette ülök az asztalnál, szemben pedig a nővérem. Én úgy tudtam, hogy már Amerikában lesz, erre meg itt ül velünk egy asztalnál. Ennél kínosabb nem is lehetne. Ja de, ha én éppenséggel együtt lennék Rolival.

- Szerinted ma az apád megkímél és nem fog leitatni? – kérdezte Roli, a fülemhez hajolt és úgy suttogta, amin elmosolyodtam és apámra néztem, aki az itallapot vizsgálta.

- Készülj fel. – suttogtam vissza neki nagy mosollyal, aztán a nővéremre pillantottam, aki árgus szemmel figyelt minket, így elkomorodtam. – Niki pedig megöl, ha még közelebb jössz. – motyogtam miközben az evőeszközöket nézegettem, amiket már használtam.

- Ne már Petra, akkor adjunk is neki okot. Csináljunk egy képet. – bökte meg az oldalamat, így újra elmosolyodtam.

- Roli, gyere, nézzük meg a felhozatalt. Nyugi Drágám, nem a nőkre gondoltam. – nevetett fel apu, aztán fel is állt.

- Remélem tudod, hogy hogyan kell kezelni egy másnapos férfit. – sóhajtott fel és a székemen megtámaszkodva állt fel, mint egy öregember. Sok sikert Roland. Nikire pillantottam mikor már nem volt látókörömben a focista, aki csúnyán nézett rám.

- Petra, kérhetek valamit? – kérdezte és közelebb hajolt, én pedig bólintottam. – Lehet, hogy ezt már nem tudjuk megmenteni Rolival, hisz le se tojja, hogy itt vagyok, de kérlek, megígéred, hogy nem fogsz vele összegabalyodni? – kérdezte reménykedve, csillogó szemekkel. Teljesen ledöbbentem és megszeppenten ültem egyhelyben, talán még levegőt sem vettem. Meg tudom ezt neki ígérni? Mikor Roli... azt csinálja, amit. Lehajtottam a fejemet és csak reménykedtem, hogy történik valami csoda, de nem. – Jézusom, te tényleg érzel iránta valamit. – döbbent le, viszont nem kezdtem el letagadni, csak a könnyeimet visszafojtva álltam fel a helyemről és indultam meg a nagy teraszra. Petra, szedd össze magadat, ez nem állapot.

Pár percig voltam csak egyedül, ugyanis a lelkem vihara épp megérkezett és a vállamra tette a kezét.

- Miért törölgeted a szemeidet? Petra te azért törölgeted a szemeidet, mert sírsz? Ne sírj. – egyből magához vont és megölelt, a hátamat simogatta, aztán a hajamat. – Mi a baj? Olyan furcsa vagy mostanában.

- Szerinted valaha boldog leszek? – kérdeztem tőle szipogva. – Szeretni fog egyáltalán valaki úgy igazán? És ha így nézel rám, akkor miért nem csókolsz meg? – és kicsusszant a számon, amire maximum csak gondolnom lett volna szabad. Könnyes szemekkel néztem az övéibe, amik még majdnem teljesen józanok voltak, ám a kijelentésem nem lepte meg.

- Tudod mi jobb a csóknál? – kérdezte miközben a derekamra helyezte a kezeit, aztán az egyiket a nyakamhoz vezette. – A csók előtti pillanat. – suttogta. A szemeim csak úgy ugráltak az ő szemei és az ajkai között, annyira közel volt. – És tudod mi a legjobb benne? Hogy teljesen ártalmatlan. – a homlokunkat összeérintettem és hagytam, hogy a szívem élvezhesse a pillanatot. – Bárcsak ne lenne ilyen bonyolult és elmondhatnám mit érzek.

- Bárcsak ne mutattalak volna be a nővéremnek. – remegve sóhajtottam fel és újra a szemeibe néztem, amik mosolyogtak, de a szívem annyira fájt már most a távolságtól. Ez a kisebb vallomás viszont a mindent jelentette nekem.