Szerelem Kölcsönbe |Varga Roland|

12. rész - Te készültél rá

Koleda Petra

Még megigazítottam a hajamat és mire végeztem csak pár percet kellett még várnom, hogy kopogjanak az ajtón. A világ legnagyobb hülyesége, hogy Niki azt hiszi, hogy össze tud hozni engem Szalaival. Sosem álltam még ennyire távol a nővéremtől és komolyan fáj, hogy ennyire nem veszi észre az érzéseimet. Vagy épp észreveszi és direkt csinálja, de csak nem ilyen ellenséges velem. A húgával.

Kinyitottam az ajtót, de nem Szalai állt ott, hanem Roland. Hirtelen elkomorultam – az eddiginél is jobban –, aztán egy nagyot nyeltem. Az a kétségbeesés újra elragadott, viszont a szívem jobban fájt. A lehető legjobban.

- Én csak jöttem a cuccaimért. – motyogta Roli, a szemembe se tudott nézni, ezért csak arrébb álltam, hogy bejöjjön. Gyorsan összepakolta a holmijait, aztán egy nagyot sóhajtott.

- Csak ne mondd ki. – motyogtam halkan, de ahhoz elég hallhatóan, hogy ő is értse. – Csak menj. – konkrétan utasítottam rá, de nem akartam előtte összetörni.

- Most akkor Szalai? Máris? – kérdezte aggódva. Nem is értem miét, hisz minden elromlott, és ezt ő tette. Kezdtem egyre inkább a haragot is érezni, de nem azért mert teherbe ejtette a nővéremet. Na jó, azért is, de inkább azért, mert úgy tesz mintha mi sem történt volna köztünk, mintha elfelejtette volna.

- Sajnálom, ha úgy ismertél meg, hogy ilyen vagyok. – ráztam meg a fejemet.

- Én nem. De te készültél rá. – bökött rám, mire lehajtottam a fejemet.

- Végül is nem mehetek bulizni kisírt szemekkel és szétszórt külsővel. Még azt hinnék rólam, amit én magamról. – nevettem fel. Igen, kezdem őrültnek gondolni magam és ezen az nem segít, hogy még mindig itt ácsorog előttem a férfi, akit szeretek. Aki felcsinálta a nővéremet. Megrázta a fejét, aztán hátat fordított nekem és elindult az ajtó felé. A szívem összeszorult, valami fojtogatott belülről, talán a tudat, hogy minden cuccával kilép azon a rohadt ajtón. Azon az ajtón, aminek pár napja nekinyomott. Kirázott a hideg a gondolatra, de képtelen voltam nem visszaemlékezni rá. Egy apró csókkal kezdődött, mivel megadtam magam, az érzéseim nyertek és azok a kis kedves érintések és puszik kicsit erőteljesebbek lettek. Talán mindketten megőrjítettük egymást és nekem olyannyira sikerült, hogy Roland már a liftben letámadott, a szobánkig pedig meg sem álltunk. Először az ajtónak, majd a falnak lökött és végül az ágyon kötöttünk ki. Soha nem volt jobb szeretkezésem senkivel, talán mert sosem volt ennyi érzés egyikben sem.

Roland becsapta az ajtót, ezért visszazuhantam a kegyetlen valóságba, amit gyűlöltem. Megráztam a fejemet, aztán felálltam és újra összeszedtem magamat. Ma már sokadjára.

Nem sokkal később jött egy üzenet Szalaitól, hogy lent várnak engem, így hát elindultam.

- Petra! – az ismerős hang hallatára csak jobban szedtem a lépteimet, de ez nem segített. – Hé! Csak nem a randidra mész, amit én szerveztem? – kérdezte, ekkor megálltam.

- De, igen, úgyhogy nem érek rá. – morogtam és újra hátat fordítottam neki. Azt hiszem ez az a pont, mikor Nikivel annyira eltávolodtunk, hogy nincs már visszaút. Ő a fellegekben járt, míg én ott csücsültem a gödör alján. Tulajdonképpen saját magamat löktem le és bár próbáltam kapaszkodni Roliba, de hiába. Életünket a lehetőségeink határozzák meg. Azok is, amiket elszalasztottunk.

Nem lepődtem meg mikor Ádámmal a szórakozóhelyre értünk, akkor ott voltak Balázsék is, igazából mindenki, csak Roliék nem. Szerencsére. Leültem a többiek közé és az itallapot tanulmányoztam csendben. Megráztam a fejemet és leraktam a lapot.

- Mi az? – kérdezte Timi, miközben megfogta a karomat. – Jól vagy?

- Persze, csak nem tudom, hogy hol kezdjem. – nevettem fel kínosan. Kínos volt, mert nem valódi volt ez a kis nevetés és ez olyan egyértelmű volt.

- Mondjuk a rövideknél. – mondta Priska és letett az asztal közepére úgy körülbelül negyven-ötven darab rövidet. Mélyen beszívtam a levegőt, ezzel felkészítve magamat a mai estére. Lehet ez kell nekem, hogy elengedjem magam és a bánatomat is.

A sokadik kör után, ami már az újabb tálcányi felest jelentette egészen elengedtem magamat. Már nem agyaltam semmin, egyszerűen csak beszélgettem Majával a költözésről, aztán Timivel a munkáról, illetve a közelgő újévről, hogy januárban egy csapatépítővel kezdünk. Az életem most könnyű volt, egészen amíg be nem talált egy srác, de alig értettem, hogy mit akart mondani angolul az akcentusa miatt, na meg a sok alkohol miatt, ami a szervezetemben lapult. Kényelmetlenül éreztem magam, ezért felálltam az asztaltól és bevetettem magam a tömegbe, de követett. Kezdte a félelem átvenni a hatalmat a testem felett, egészen addig, amíg meg nem hallottam Ádám hangját, ahogyan parancsolóan rászól arra az idiótára és mellém áll, átkarol. Ennyi is elég lett volna, hisz ebből is levágta a csávót, hogy én nem vagyok szabad préda, már nem azért, mert mi Ádámmal együtt vagyunk, de neki nem kell tudnia, sőt senkinek sem, hogy ez igazából nem igaz. Csak reméltem, hogy mindenki látta, amint ez megtörténik, így több ilyen zaklatóm nem lesz.

- Pezsgőt? – kérdezte és felém nyújtotta a poharat. Bólintottam egyet és máris belekortyoltam, közben pedig elkezdtem táncolni a focista pedig kihasználta az alkalmat és felém fordította a telefonját.

Igen. A pezsgő nem kellett volna már.

A fejemet fogva ültem Balázs lakásán és próbáltam elásni magamat, főleg miután Niki és Roland betoppantott.

- Vészhelyzet srácok! Szerintetek se kell hülye mez a gyereknek, ugye? – komolyan fájtak Niki szavai.

- Leszarom, csak halkabban. Kérlek. – morogta Tomi és az újabb bögre kávéját itta meg.

- Niki, a gyereked apja focista, még jó, hogy csomó mez lesz. – rázta meg a fejét Anetta. Ő kimaradt a buliból, mert a gyerekekkel volt, na de a férje megjelent és ugyan úgy nézett ki, mint mi.

- Mi van veletek? Komolyan kihagytatok a bulizásból? – kérdezte Roli felháborodva.

- Ja, tudod, apuka leszel. – morogta Tomi.

- De te is apa vagy hülye. – vágta nyakon férjét Petra, amin elmosolyodtam.

- Igen, de Lia már három éves és nincs itt. – tárta szét a karjait Priska, aztán a bögréjét Balázs elé tolta.

- Öntsél magadnak. – horkant fel, aztán felállt és öntött egy bögrébe kávét és Maja elé tette.

- Köszönöm Drágám. – sóhajtott fel a nő, majd rám pillantott, aztán Szalaira és megrázta a fejét. Oké, amúgy sem állt szándékomba felemlegetni a tegnapot, na nem mintha bármi érdekes is történt volna.

- Na és húgi, milyen volt a randi? Tökéletes? Tudom, én terveztem. – rántotta meg a vállát.

- Ja, leittuk magunkat. A szerelmi bánat összehozza az embereket. – egy kis mosoly csúszott az ajkaimra, aztán felkaptam a telefonomat az asztalról és felálltam. – Megyek pakolni. – jelentettem ki és aztán kiléptem az ajtón. Az aulában ért utánam Roland, aki egyből a karomhoz nyúlt.

- Miért pakolsz? – kérdezte.

- Mert. – rántottam meg a vállamat.

- Petra, azt reméltem, hogy barátok vagyunk. Szükségem van rád. – iszonyat fájdalmas arcot vágott, de nem szabadott beesnem a csapdájába.

- Roland, hogy lehetnénk barátok mikor szeretjük egymást és te mégis mástól várod a gyerekedet? – kérdeztem könnyes szemekkel. – Köszönöm, hogy elhoztál ide és mindent, amit tettél értem, de én hazamegyek. Ezt nem tudom nézni. – szipogtam, aztán pedig még mielőtt bármit mondhatott volna konkrétan kirohantam az utcára, hogy aztán a szállodába menekülhessek, a szobámba, a ruháim közé és bőgjek egy sort. Megint.

Sziasztok! Remélem tetszett. Szerintem tartani fogom ezt a heti két részt, mert már megírtam a végét ennek a sztorinak. 😊💚
Btw: ki ez az ukran kis ize??? Azert sajnalom Doll-t en csiptem a csokat. A bajnoki cimnek meg tegnap bucsut intettem😂😭💔