Szerelem Kölcsönbe |Varga Roland|

15. rész - Engedj el

Koleda Petra

Megfutamodtam, ahogyan Zsókával mentünk befelé a szektorunkhoz. Csak haza akartam menni döglődni, bőgni és punnyadni. Napszemüveg volt a szemeimen, ugyanis ezzel legalább egy minimális szinten takarni is tudtam magamat.

- Legyél kicsit boldog. – lökdösött meg Zsóka.

- Ugyan miért? – kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel. – Az egésznek semmi értelme. Haza kéne mennem elfelejteni ezt az egészet. – morogtam.

- Elfelejteni? Sosem felejtenéd el, a családodhoz tartozna, a családodnak hazudnál. Petra, ez komoly dolog, egy baba sorsáról van szó! – mondta könnyes szemekkel, mire csak értetlenül fintorogtam.

- Te miért pörögsz megint így? Terhes vagy? – kérdeztem félve. – Te is?

- Nem. – legyintett nevetve. – Csak úgy néz ki, hogy elkezdjük szervezni az esküvőt. Vagyis már egy ideje ez így van. – mondta, mintha ez semmiség lenne.

- És ezt csak így? – kérdeztem egy nagy mosollyal. – Végre már a power couple lép, közel 5 éves eljegyzés után. – nevettem fel.

- Oké, inkább bólints arra, hogy a koszorúslányom leszel. – nevetett fel, persze rögtön rá is bólintottam. Nekik bármikor. – Májusba lesz. – tette még hozzá izgatottan, aminek őszintén örültem

Elkezdődött a mérkőzés és próbáltam másra koncentrálni, mondjuk Szalaira, ezt a nevet meg végül annyira bevonzottam, hogy véletlenül megtaláltam a testvéreit a szemeimmel. Intettek egyet, amit én viszonoztam, de aztán újra csak a meccset néztem.

Unalmas lenne? Igen, az egyetlen érdekes esemény a kifogott büntető ellenünk, aztán meg a skót gól. Nem tudtam koncentrálni, ugyanis vagy kattogott az agyam, vagy inkább teljes mértékben a barátnőmre figyeltem. Akkor pillantottam a meccsre mikor Roli szabadrúgáshoz jutott, illetve mikor lehozták őt. Fájt a szívem miatta.

- Azta, ennyire szarul megy neki? – kérdezte Zsozsi elhúzott ajkakkal, mire csak bólintottam. – Mióta?

- Most a tavaszi szezon óta. – rántottam meg a vállamat.

- Tuti azért, mert összevesztetek. – legyintett. – Egy focista akkor teljesít jól, ha az otthoni háttér tökéletes, és te már nem vagy vele, csak az az idegesítő kis... ahj, tudod ki. – morgott. – Menjünk. – pattant fel inkább még mielőtt leszidhatnám, hogy miért beszél hülyeségeket, amik amúgy igazak, de ilyen helyzetben az ember nem akarja ezt abban a pillanatban elfogadni. Na igen, az ember és a pillanatok, nagy szerencse kell, hogy minden akkor történjen az életben, amikor minden jó. A hely és az idő is, máskülönben nem lesz a tettekből meghatározó pillanat. Akár rossz, akár nem. Az én életemben ezek a pillanatok sosem történtek meg, minden olyan kiszámítható volt és sejthető. A szakítások, a bukások, és minden más negatív dolog. Niki mindig mellettem volt ezekben a nehéz időszakokban, most pedig elárulom őt. De ez a helyes, Petra.

Észre sem vettem, hogy már vagy fél órája állunk a folyosón csatlakozva Majához és Dávidhoz, ugyanis az agyam meg sem állt egészen addig, amíg le nem nyomódott a kilincs. A pulzusom azt hiszem még sosem lehetett ennél nagyobb értékű, komolyan majdnem elájultam. Nem hallottam a zakatoló szívem miatt semmit, vagy csak nem akartam felfogni, már nem is tudom. Balázs és Szala léptek ki az ajtón, utánuk Némó és Nagyi. Ekkor már a sírás kerülgetett.

- Petra, jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz. – jött közelebb Balázs, de nem akartam, hogy hozzám jöjjön.

- Inkább haza megyek. – mondtam határozottnak és már el is indultam, egész egy lépést tettem.

- Petra? – Roli meglepetten állt az ajtóban. Nem, én erre nem vagyok képes.

- Én... - ennyit tudtam kiszűrni a fogaim közül.

- Szeretne neked mondani valamit. – segített ki Maja. Könnyes szemekkel néztem Rolandra, a szívem, na jó szerintem az már csak a tiszteletbeli dobogást teszi meg.

- Gratulálok az eljegyzéshez. – cincogtam, mint egy kisegér köszönhetően a könnyeimnek. Egy nagyot sóhajtott, majd megfogta az egyik kezemet. Csak ezt ne, mert el fogok ájulni.

- Készen állsz elengedni? – itt volt az alkalom, hogy elmondjam neki, amivel mind a ketten új életet kezdhetnénk, de nem voltam hozzá elég bátor.

- Nem, de van más választásom? – kérdeztem szipogva. Nem válaszolt, helyette csak egy keserű mosollyal hátat fordított nekem. Megint végig kellett néznem, hogy elmegy, itt hagy engem könnyek között, kétszer rám is csapta az ajtót, harmadjára most erre nem volt lehetősége szerencsére. Szipogva fordultam meg és az első ölelő karba bújtam.

- Minden oké. – motyogta férfias hangján. Mikor rájöttem, hogy Szalai az egy kicsit jobban öleltem őt.

- Miért nem mondtad el? – kérdezte szomorúan Maja.

- Mert félek.

- Nem értem miért csinálja ezt. Beszéltem vele, még esküszöm ma a pályán is egy-egy szabadrúgásnál ez volt a téma. – morgott Balázs. – De esküszöm kiszedem belőle és egy kis észt verek a fejébe.

- Állj sorba Dzsudzsák! – morogta Zsóka.

- Szerintem így akar eltolni téged magától. Máshogy nem tudna, mert szeret. – erre az egyetlen utolsó szóra még jobban elkezdtem bőgni. Szegény Szalai.

- Ne mondjátok el neki, kérlek. – motyogtam. – Megpróbálok beszélni Nikivel, oké? – kérdeztem a srácok letörölgetve a könnyeimet, már kiegyenesedve. – Zsóka. – néztem barátnőmre.

- Lehet, hogy hamarabb győznénk, ha nem csak te beszélnél vele. – mondta felhúzott szemöldökkel. – Oké, na. – motyogta. – Legalább apádnak elmondhatnád. – jegyezte még meg, és talán meg is fogadom.

Nem hazamentem aznap este, hanem Ádámhoz. Elővett két boros poharat, aztán egy isteni badacsonyi jégbort, amit ki is öntött.

- Most már aludnod is kéne, otthon is Petra. Oké, Franco imád itt lenni, de akkor is. – ült le mellém a kanapéra és a kezembe adta a poharat. – Amúgy én már akkor boldog leszek, ha végre végig alszol egy éjszakát. – rázta meg a fejét.

- Tudom, és köszönöm. Örülök, hogy most nem találhat meg senki, hogy nem otthon vagyok, ahol igazából mindenhol Rolandot látom, mivel ott kezdődött ez az egész érzés.

- Pontosabban? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Pontosan tudom, hogy mit akart elérni.

- Már aznap elkezdtem beleszeretni mikor először találkoztunk, de mikor beköltözött... azt hiszem sosem fogom tudni elfelejteni. Talán el kellene költöznöm. – vetettem fel az ötletet.

- Elmenekülnél inkább a problémák elől? – kérdezte meglepetten. – Nem ilyennek ismertelek meg.

- Könnyebb lenne, ha kilépnék az életükből és többet nem látnám őket. – horkantam fel. Igaz, erre képtelen lennék és titkon minden kis eldugott helyen ott lenne egy kép Rolandról, vagy kettőnkről.

- Petra, minden jót megérdemelsz és hiszek benne, hogy ti egymás mellett fogtok kikötni. – tette a kezét a térdemre, aztán belekortyolt a borába. Nos, én nem hiszem ezt, már rég nem és jelenleg tehetetlen vagyok, egyszerűen csak tényleg túl kellene lépnem már.

Szóval megírtam az utolsó részt is a sztoriból, így most már szörnyen érzem magam. Imádom olvasni a kommentjeiteket és néha jót beszelgétni veletek! 💚💚 Sajnos nincs már több ötletem ehhez a történethez, ezért a 20. lesz az utolsó, persze majd a terveimről írni fogok nektek, ha szeretnétek! 🙂
Remélem tetszett a rész! 🙊🙏🏻

Nap kérdése: Nyer ma a Fradi? 💚⚽