Újra együtt //Shawn Mendes fanfiction\\

6.rész

Az telefonomra keltem. A never be alone fütyülése bezengte az egész szobát. Gyorsan kinyomtam, és a mellettem fekvő fiúra néztem. Apró résnyire ki volt nyitva a szeme. Mosolygott rám.
-Aludj még. – túrtam bele a hajába. Rá pár másodpercre vissza is aludt. Bármennyire fájt, ki kellett kelnem mellőle. Kivettem a szekrényből egy farmert, egy sima fekete pólót és egy piros pulóvert. A konyhában készítettem magamnak egy kávét, illetve egy szendvicset. Ameddig a reggelimet fogyasztottam, írtam egy levelet Shawn-nak. Leírtam neki, hogy elmentem dolgozni, majd jönni fogok, ja és hogy szeretem. Eddig szerettem a hétfőket, szeretem a munkám, szeretek süteményeket díszíteni. Most, hogy itt van nekem Shawn semmi kedvem menni. Mellette szeretnék lenni. A kis post-it cetlit felraktam a hűtőre, ott talán észre veszi. A táskámba bedobtam egy kis üveg vizet, egy papírpoharas instant levest, és a bordó színű kötvényem. A fejemre felvettem a szokásos sapkámat, majd magam után bezárva az ajtót elindultam a cukrászda felé. Út közben a szerelmem zenéit hallgattam magamban énekelgetve. A cukrászda ajtaján belépve ezer féle illat csapta meg az orrom. A munkaidőmből eltelt egy jó óra, amikor hívott valaki. Messenger csörgés volt.
-Szia. – vettem fel Cameron hívását.
-Szia. Csak azért hívlak, hogy 5-kor száll le a gépem.
-Oké. Figyelj majd beszélünk, csak most mennem kell. – kinyomtam a telefont és folytattam a torta díszítését. Reggel 9 volt, amikor újra megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám hívott.
-Halló? – szóltam a készülékbe.
-Where were you in the morning, baby?
You didn't leave your number for me
Left me without a warning, baby
Where were you in the morning, baby? – énekelte.
-Hagytam üzenetet. Ott van a hűtőn.
-Hol vagy?
-Dolgozom. Cameron gépe 5-kor száll le.
-Miért is?
-Mert elutazik hozzánk?
-Nem az. Miért dolgozol? Mondasz valamit, megkapod. Nem szükséges dolgoznod.
-Én nem egy teher akarok lenni, hanem egy ajándék.
-Ajándék vagy! Te vagy a legjobb dolog az életemben.
-Shawn figyelj. Nem akarom, hogy eltarts. Én is akarok pénzt keresni, mint egy normális ember. Olyan akarok lenni, mint egy normális ember.
-Úgy is egy normális ember leszel, ha itthon maradsz velem. De ha szeretnéd csinálni, akkor csináld. Nem foglak lebeszélni róla. Csak siess haza.
-Sietek.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek. – mondtam, majd a telefonom egy sípolással jelezte, hogy letette. Két órakor indultam el haza. Már alig vártam, hogy újra érezhessem az ajkait a bőrömön. Amikor beléptem a lakásba megéreztem azt a tipikus Shawn illatot. Számomra ez a boldogsághormon.
-Megjöttem! – kiabáltam.
-Szia. – mosolygott a konyhapultnak támaszkodva. Ugyan úgy volt, mint ahogy reggel hagytam, csak egy nadrág volt rajta. A szám hatalmas mosolyra húzódott.
-Túlélted a napot?
-Nagyon unalmas volt nélküled. Meddig fogsz ott állni? Csak mert hiányzol. – ledobtam a táskámat a földre, levettem a cipőmet, majd megindultam a barátom felé.
-Te is hiányoztál – motyogtam a mellkasába, majd adtam az állára egy puszit. – szúrsz – mosolyogtam még mindig.
-Majd megborotválkozom. – kezdett el játszani a hajammal.
-Ne. Nagyon aranyos. – simogattam az előbb említett testrészt.
-Megváltoztál.
-Ezt hogy érted? – komolyodtam el.
-Folyamatosan mosolyogsz, és minden apró dolognak annyira tudsz örülni.
-Ez miattad van. Megtanultam értékelni az életet, annak az apró szépségeit, és minden másodpercét.
-Tetszik ez a változás. – adott mosolyogva egy csókot.
-Kéne kajálni. Hoztam sütit! – néztem azokba a gyönyörű barna szemeibe. Mindig is irigykedtem rájuk. Az én szemem kék színű, de amióta az eszemet tudom, barnára vágyok. Általában ez van.
-Milyen sütit hoztál?
-Ilyen mini tortát. Én díszítettem. – Kivittem a süteményt, és leraktam az asztalra.
-Ezzel várjuk meg Cameron-t, mert ezt neki is látnia kell. – a torta egyébként semmi extra nem volt. Az átmérője vagy 15 cm lehetett, a külseje be volt vonva marcipánnal. Igazából a teteje volt a lényeg. Rá rajzoltam Shawn-t. 3 évnyi portré rajztudásom vetettem bele, és egyébként elég jó lett.
-Éhes vagyok. – néztem a telefonját nyomkodó fiúra.
-Menjünk el enni egy pizzát.
-Király!
-Amúgy küldtem reggel képet. – kioldottam a telefonom, és megnyitottam a snapchat-et. Hatalmas nevetésben törtem ki. – Nem tetszik?
-Imádom. Komolyan.
-Felveszek valamit, aztán gyerünk pizzázni– indult el a szoba felé táncolva. Utána futottam, és a hátára ugrottam. – Így játszunk? – Adott a számra egy puszit. Bevitt a szobába és megpörgetett. A hatalmas lendület hatására leborultunk az ágyra. Rá másztam, és beleheltem sok apró csókkal az arcát.
-Engedj öltözni. – nevetett. A kezeit a derekamról áthelyezte az arcomra. Magához húzott volna még egy csókra, de legurultam róla. – szörnyű vagy. – kapott magára egy pólót, és egy pulóvert. Miután ezt megtette csak úgy kiment a szobából. Utána mentem.
-Most haragszol rám?
-Igen.
-Majd kapsz sokkal többet – nevettem.
-Most kérem. – odamentem és adtam neki egy csókot.
-Éhen fogok halni. – elindultunk a közeli pizzazóba. Rendeltünk egy nagy pizzát meg üdítőt. Megvártuk míg, kihozzák, majd neki álltunk megenni. Háromnegyed 5-kor voltunk úgy, hogy nem bírunk vele. Megkértünk egy srácot, hogy pakolja el, majd elindultunk a reptérre.