Just a little while longer

4. fejezet

Hank a harmadik cigarettáját szívta, pedig még csak hat utcányit sétáltak. A belváros csendes volt, a hosszú hajú férfi zaklatott, ruganyos léptei a pocsolyákban adta a folyamatos háttérzajt.

Connor beszélt, beszélt, és beszélt, egy idő után már ő maga is belezavarodott saját szavaiba, egybefolytak az események és jelentések, olykor pedig nem tudta, mit mondjon el, és mit tartson meg magának. Ebből az következett, hogy néha vagy fél percre elnémult, Hank pedig nem volt olyan állapotban, hogy szóljon. A megnyilvánulásai kimerültek az „édesfaszom" és az „és én csak egy martinit akartam ma este" kreatív variációiban.

Connor a deviáns androidok tömeges felbukkanásánál tartott, amikor megint csak hosszú ideig csendben sétáltak egymás mellett, az android pedig kezdte magát már igencsak feszengve érezni.

– Tehát, hisz nekem?

– Na, ezt egy szóval sem mondtam. Viszont, drogos sem lehetsz, sajnos arra specializálódva vagyok, és nem igazán felelsz meg sok kritériumnak, úgyhogy nem hagysz sok választást hallod. De tegyük fel, igazat mondtál. Mit kezdjek én vele?

– Ön... ön semmit. Azért akartam megkeresni, mert biztonságban éreztem magam volna egy régi barát közelében, azt hiszem. De hamarosan úgyis keresek egy megfelelő helyet, és kikapcsolom magam.

– Visszautazol a múltba, és öngyilkos leszel... – Hank elnyomta a cigarettáját az egyik lámpaoszlopon. – Na nem mintha én mást csinálnék ilyen helyzetben, de az más, én nem hagynék ki egy lehetőséget sem a halálra, viszont belőled többet néztem ki. Nem tudom, azok alapján, amit hallottam, te tipikusan az az ember vagy, aki halálra dolgozza magát, mert valahol mélyen élvezi. Visszataszító – röhögött fel.

– Komolyan gondolja?

– Persze, sosem csíptem az ilyen vérbeli strébereket, de-

– Nem arra értettem. Azt mondta, ember vagyok. Tényleg ezt gondolja?

Hank vastag szövetkabátja zsebeibe mélyesztette kezét, félig elmerült a magas gallérjában.

– Nagyobb az esély rá, hogy csak egy random fószer vagy nagy kreativitással, akire most ebben a rohadt hidegben pazarolom a szabadidőmet.

– Még korántsem mondtam el mindent.

– Jó ég... oké, figyelj, látod azt a háztömböt jobb oldalt? Odáig hagylak beszélni.

Connor letörten nézett a nem is annyira távolban magasodó, szürke épületre, amit számításai szerint jelenlegi tempójukban hat perc volt elérni.

Folytatta hát, viszont bármennyire is próbálta sietősre fogni, csak egyre gyakrabban akadt meg, ahogyan egyre több közös pillanatról beszélt a jövőbeli Hankkel. Odáig jutott el, amikor elfogadta, hogy deviáns, és átállt Marcusék oldalára.

Hank lustán halászta elő zsebéből a lakáskulcsát, és megfordult a tengelye körül miután kinyitotta a kaput.

– Kösz az esti mesét.

– Hank, kérem, hinnie kell nekem!

– Idefigyelj, csak ma este két kurva nagy szívességet tettem azzal, hogy nem vittelek be, és simán kifizettem a bárban a hülye italod, ennyi önzetlen dolgot egy hét alatt nem teszek, viszont az előbbivel kapcsolatban könnyen megváltoztathatod a véleményem. Gőzöm sincs, honnan szalasztottak, és mióta stalkingolsz, de ajánlom, hogy most kopj le, és keress magadnak egy életet.

– Hank, nem, ezt nem érti, kérem...

– Igazad van, és nem is akarom megérteni. A viszont nem látásra!