Just a little while longer

8. fejezet

Amerikai Egyesült Államok, Michigan, Detroit, 2018. március 5. 12:33:04

– Igen, szerintem a fekete határozottan jobb – bólogatott a nő. – Mit gondol, Mr. Dechart?

A tágas szobában cigarettafüst aromája szállt, és látszólag nem zavarta az embereket, hogy a csodálatos estélyikbe mind bele fog szívódni.

– Nincs érzékem a divathoz, uram – mosolygott szerényen Connor.

– Azt vettem észre, kedvesem – legyintette le a divattervező megkerülve a férfit, egyik kezében egy újabb darabbal. – Ez itt szerencsésebb, tavalyi darab, nem használtam fel semmihez.

A divattervező alacsony volt, hihetetlen hattyúnyakkal és vékonyka karokkal. Nagy, barna szemei akár egy őzikéé voltak, amelyek bármelyik pillanatban képesek voltak olyan fagyosan nézni, hogy az ember veséje is kettérepedt tőle.

– Nem akarok tavalyi darabot – szögezte le a széknél ülő nő.

Ahhoz képest, hogy egy informatikai vezető volt, aki egy nap tizenhat órát töltött irodában, eléggé úgy viselkedett, mint egy túlfizetett színésznő, nem a jobb fajtából, gondolta Connor. A szoba sarkában állt, úgy nézte a zajló eseményeket. Másodpercenként gondolt bele, hogy talán mégsem ez volt a legmegfelelőbb megoldás a beolvadásra – viszont sajnálatára nem igazán volt más lehetősége.

A Detroiti Rendőrkapitányságon Connor Dechart néven volt beregisztrálva, az újságíróként egy neves tudományos laptól. Nem hagyhatta kárba vészni a helyzetét, pláne nem a tegnap este után.

Mivel Hank főnökének a számítógépéhez még csatlakoztatva volt, minimális információkat ki tudott nyerni arról – így esett meg, hogy meglátta a Detroiti Művészeti Intézet mögött készült kamerafelvételt, amin egy fekete öltönyös nő sétált, történetesen a szökött android. Az említett intézetben pedig három hét múlva tartották a 2018-as NAS gálát.

A nő, akinek a ruhaválasztását Connor ellenőrizte, meghívott volt a gálára, mint a Detroiti Rendőrkapitányság egyik főbb IT-s embere. Egy módosítás a tudományos magazin adatbázisában, és a nyilvántartásban máris Connor volt az ember, akit kiküldtek a nő kísérőjének.

Mindenesetre, az utóbbi öt óra... nos, hosszú volt a számára. Túlságosan is hosszú.

A tervező egy bőrnadrágot tartott fel, mellette egy világos, virágmintás inggel, aminek az árát Connor négy és ötezer dollár között saccolta.

– Nem akarok úgy kinézni, mint Cate Blacnhett! – A nő beletúrt vöröses tincseibe, Connor egy darabig attól félt, rövidesen ki is tépi a nagy részét.

– Yvone bogaram, mindenki úgy akar kinézni, mint Cate Blanchett.

– De nem ennyire feltűnően – sziszegett tovább. Mély lélegzetet vett, görgetett egy sort a telefonján. – Mr. Dechart, ha már olyan tétlenül áll ott, meséljen magáról.

– Nem vagyok egy érdekes ember. – Az erősen szerény kisugárzás sokakból váltott ki szimpátiát, Connor megfelelőnek találta, ha itt így viselkedett.

– Az újság csak az alapadatait küldte el, arra meg nem voltam kíváncsi – folytatta Yvone, mintha meg sem hallotta volna az előbbit. – Mit szeret csinálni szabadidejében? Esetleg folytat vegán életmódot? Személy szerint én igen, és...

Connor számolta, Yvone tizenhárom percig beszélt arról, mit eszik nap mint nap. További tizenegy percig arról, hogy hogyan párosítja a vegán életmódot a fogyókúrájához és csodatévő fitness programjához, Connor pedig végig hallgatott.