Personality |H.S.ff.|

5.

Harry szemszöge

A kérdésemtől kicsit kellemetlenül érezte magát.. látszott rajta, hogy nagyon ideges. De amikor levette a pucsiját és megmutatta a hegeket a kezén, nem tudtam hova tenni...
Biztos, hogy nem magának csinálta. Ő nem ilyen. Legalább is külsőre nem ezt mutatja.
-Ezeket te csináltad?- csak megrázta fejét.
-Bántanak otthon?-bólintott.
-Luca, én szeretnék segíteni rajtad.
-De nem tud...-hangjában egy cseppnyi élet nem hallatszott, olyan halkan mondta mintha csak beképzeltem volna. Szemei könnyektől csillognak. Hirtelen jött ötletből felkeltem helyemről, odasétáltam hozzá s leguggoltam elé.
-Kérlek, meséld el mi volt reggel.-próbáltam higgadt maradni... de nem nagyon ment.
Elmondta. Egyenlőre megelégszek ennyivel is. Talán bízik bennem. Mikor mondandóját befejezte szinte már zokogott, reszketett. Felállítottam a székről. Már annyi ereje sem volt, hogy két lábon megálljon, ezért elkaptam s megöleltem. Elösször még nem tudta hogy mit csináljon, de kis hezitálás után visszaölelt.

Nem is tudom mikor de már egy ideje a kanapén ülünk. Pontosabban én ülök, Luca meg mellkasomonak bújva, nyakamat átkarolva pihenget karjaimban. Nagyon édes. Most annyira nyugodtnak, gondtalannak látszik, pedig szegénynek nem lehet könnyű...

Hetet ütött az óra.. Lucát haza kéne vinnem. De nincs szívem otthagyni olyanok közt, akik ki tudja mit csinálnak vele... Felvittem a szobámba, lefektettem az ágyba s betakartam. Fejére adtam egy puszit és elhagytam a szobát. Lementem a nappaliba, de onnan meg sem álltam a kocsimig... túl ideges vagyok.. el kellett mennem...

Luca szemszöge

Egy idegen szobában ébredtem.. hol vagyok? És mennyi az idő? Jézus isten! Jane meg fog ölni...amilyen gyorsan csak tudtam szálltam ki az ágyból... ami nem volt valami jó ötlet... amint a lábaimra állhattam volna, összeestem. Nagy puffanással értem földet... Lépéseket hallottam, de nem bírtam mozdulni. Az ajtó kinyílt és egy kétségbeesett matek tanárúrral találtam szembe magam.
-Úristen, Luca! Gyere segítek.- emelt vissza az ágyba.
-Miért vagyok még itt? És hány óra? És miért van felrepedve a szája Mr.Styles?-néztem értetlenül a tanáromra.
-Kérlek tegeződjünk.-bólintottam.-Most múlt 6 óra.. tegnap elaludtál és nem volt szívem felkelteni..a szám meg.. nem fontos.-mosolygott.
-Köszönök mindent Mr.Styles, de nekem mennem kell.-Próbáltam kiszállni az ágyból de tanárom visszadőltött.
-Most hozok egy fájdalom csillapítót utánna megbeszéljük a nap további részét.- kiment a szobából... 5 percre rá visszajött egy fekete táskával , gyógyszerrel és egy pohár vízzel.
-Ezt idd meg, ebben meg találsz ruhákat- mutatott a táskára.
-Köszönöm.-bólintott, küldött felém egy mosolyt, kiment a szobából és becsukta az ajtót.

Bevettem gyógyszerem, a vizet szinte egy húzásra megittam, aztán belenéztem a táskába. Azt hittem valaki régi ruhái lesznek, de ezek az én ruháim... akkor már értem a sebet. Jane volt.. gyorsan felöltöztem, s mentem a nappaliba.
-Mr.sty...
-Harry, kérlek.
-Harry-de furi ezt kimondani.- a szádon a sebet.. azt, Jane csinálta igaz?
-Nem ez a fontos. El kell onnan hozzalak, bármi áron.- jött közelebb hozzám, s egy tincset eltűrt szememből.- Szeretnélek biztonságban tudni. És ha ennek ez az ára, hogy több sebet kell szerezzek, hát állok elébe.- szemeim bekönnyeztek. Ilyen szépet még nem mondott nekem senki... megöleltem, mellkasába bújtam s beszívtam férfias illatát. Egyik kezét derekamon pihentette másikkal hátamat simogadta. Olyan jó volt ez az érzés, nem akartam, hogy vége legyen...