Red Moon Fanfiction - HU

Erdei kaland

A grillezés tökéletesen sikerült. Az ételek nagyon finomak voltak, és a hangulat is fenomenális volt. Sokat nevettünk együtt, rengeteget bohóckodtunk az étkezés előtt, de utána meg pláne. Már egész jól besötétedett, amikor nekiláttunk összepakolni. Mr. és Mrs. Grey is hazament, miután sikerült mindent elpakolnunk. Nem sokkal később nekiláttam a mosogatásnak, amíg a lányok elmentek beszélni a szüleikkel telefonon. Már majdnem végeztem, amikor egy farkas vonyítására lettem figyelmes, ami ez erdő irányából jöhetett.

Letettem a kezemben levő utolsó tányért és a konyhakendőt, majd megindultam kifelé a helyiségből. Nem tudtam miért, de úgy éreztem, hogy nekem oda kellett mennem, ahonnan az a vonyítás hallatszott. Az előtérbe érve, amilyen gyorsan csak tudtam felvettem a cipőmet, magamra kaptam az egyik kabátomat a fogasról, és amilyen csendesen csak tudtam, elhagytam a házat.

Egyenesen az erdő felé haladtam, megállás nélkül. Úgy éreztem, mintha egy meghatározhatatlan erő vonzana és vezérelne oda, arra a bizonyos helyre ahonnan a vonyítás jöhetett. Nem tudtam, hogy honnan tettem szert erre a hirtelen bátorságra, de borzasztóan bátornak és vakmerőnek éreztem magam abban a pillanatban. Máskor fejvesztve menekültem volna el ilyen helyekről, pláne ha olyan hangokat hallottam, mint az iménti farkasvonyítás.

Hezitálás nélkül léptem be az ijesztő, sötét, árnyékos erdőbe. Hirtelen jutott eszembe, hogy mit is mondott Mr. Grey napokkal korábban. Ne menjünk sötétedés után az erdőbe, pláne felnőtt kíséret nélkül, mert eléggé veszélyes. Most még ez sem térített el attól, hogy tovább haladjak. Valami úgy vonzott egyre beljebb az erdő sűrűjébe, mint a mágnes, és én nem tudtam parancsolni neki, bárhogy is próbáltam ellene harcolni.

Nem tudnám megmondani pontosan, hogy mennyi ideig barangoltam egyre beljebb az erdőben, de egy adott pillanatban és pontban megálljt parancsoltak a lábaim. Óvatosan körbenéztem, de nem sokat láttam, annak ellenére, hogy holdfényes éjszakának néztünk elébe az előrejelzés szerint. Felnézve az égre megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a hold vérvörös színben ragyogott fent az égbolton. Ettől, tetőtől talpig kirázott a hideg.

Lassan körbejártam a kis rétet, amelyre időközben akaratomon kívül rátaláltam. Hallottam a baglyok huhogását, az éjszakai állatok neszét, de a farkasvonyítást már nem. Kezdtem komolyabban azt hinni, hogy csak az elmém játszadozott velem valami buta játékot, ami akkor egyáltalán nem tetszett. Óriási butaság volt a részemről az erdőben barangolni, egy ilyen késői órában egyes egyedül.

Kevés idő elteltével, egyre inkább sötétebb kezdett lenni az erdőben. Felnéztem az égre, ahol a holdat kellett volna látnom. Ehelyett csak félig meddig láttam a vöröslően pislákoló égitestet, majd nem sokkal később villámlott és mennydörgés rázta meg az erdőt. Már csak ez hiányzott, gondoltam magamban. Elkezdtem visszafordulni arra, ahonnan nemrégiben jöttem Kezdtem feladni azt, hogy bármit is meghalljak már, amikor a közelemben, halk neszre lettem figyelmes. Nagyot nyeltem, megálltam majd lélegzetemet is visszafojtva hirtelen abba az irányba fordultam, ahonnan a zajt hallottam.

Először egy árnyékot pillantottam meg a sűrű bokrok között, majd ahogy egyre közeledett, már körvonalazódni látszott az alakja. Egy farkas lépett ki a bokrok közül. Hatalmas példány volt, talán akkora lehetett, mint egy nagyobb ló, gyönyörű, csillogó szürke bundával. hegyes fülekkel és jellegzetes bozontos farokkal. Ami igazán elkapta a tekintetemet, az a szeme volt. Úgy tűnt, mintha lilán csillogott volna. Sose láttam még ekkora farkast, ilyen szemekkel meg pláne. Szerettem volna közelebb menni, hogy jobban szemügyre vehessem, de legbelül tudtam, hogy nem lenne valami jó ötlet. A farkas eközben csak mozdulatlanul állt és engem nézett. Volt valami furcsa a pillantásában, ami abban a pillanatban egyáltalán nem tetszett nekem. Viszont az kicsit megnyugtatott, hogy nem morgott vagy vicsorított rám. Reménykedtem benne, hogy ez így is maradt.