Red Moon Fanfiction - HU

A Vadmacs kávéház rejtélye

- Kezdjük a legelején, rendben? – ajánlotta Wesley komolyan, de mégis higgadtan. Mi a lányokkal egyöntetűen bólintottunk és vártuk a folytatást. Nagyon irigyeltem őt, hogy ennyire nyugodt természettel rendelkezett. Én minden voltam, csak nyugodt nem. – Mi lenne, ha először megválaszolnánk a ti kérdéseiteket, aztán rátérnénk még azokra a dolgokra is, amit mindenképpen tudnotok kell? – tette hozzá komoly hangon, mi pedig ismét bólintottunk. – Rendben. Akkor szerintem kezdje el Bella, aztán haladjunk szépen sorban.

- Hogyan tudnánk ezeket a változásokat kordában tartani? – tettem fel talán a legfontosabb kérdést, melyre mindannyian szerettünk volna választ kapni– Oké, hogy előjön, ha hirtelen mérges leszek valami miatt, vagy nagyon szomorú, de ez egyszerűen elviselhetetlen. Nem tudom csak úgy simán elnyomni az érzelmeimet és az érzéseimet minden egyes alkalommal. Ez egyszerűen lehetetlen feladat – magyaráztam, miközben mindkét fiú helyeslően bólintott. – Különben is, a minap majdnem lebuktam a szomszédom előtt. A lányok szerencsére ott voltak, és megmentették a helyzetet. Ilyen viszont nem fordulhat elő még egyszer. Még a végén kísérleti lényként végzem valami laboratóriumban és azt meg végképp nem akarom – tettem hozzá félelemmel teli hangon, mire mind a két fiú, kikerekedett szemekkel nézett rám, a lányok viszont kuncogtak a vicces befejezésemen. Tisztában voltam vele, hogy az én szemszínem teljesen eltért a megszokott árnyalatától.

- Ne aggódjatok, idővel ezek a változások minimalizálódni fognak – szólalt meg Elliott, miközben összekulcsolta kezeit az asztal felett, és végignézett rajtunk. – Amig nem barátkoztok meg teljesen ezzel az egésszel, ami veletek történt és nem tanuljátok meg kezelni a képességeiteket, amit megszereztetek, addig még elég sokszor meg fog ez történni – világosított fel minket mindentudóan. – De ha odafigyeltek, és kordában tartjátok az érzelmeiteket, hogy ne hatalmasodjon el rajtatok az érzés, amit abban a pillanatban éreztek, akkor már nagyjából meg is előztétek a bajt. Nem fognak már megjelenni a fülek, és a farok sem. Viszont a szemszínetek attól függetlenül még változni fog – tette hozzá nyugodtan, bár észrevevődött, hogy csak Wesley miatt fogta vissza magát.

- És a képességeinket mégis hogyan tanuljuk meg kezelni? – tette fel a következő kérdést Orsi, Elliott számára, aki a válaszadási lehetőséget végül átadta Wesley-nek.

- Szerintem egyszerűbb lenne, ha megmutatnánk nektek – felelte, miközben felállt az asztaltól, ahol eddig ült. – Kövessetek lányok – tette hozzá mosolyogva, miközben megindult egy lefelé vezető lépcsősor irányába.

Fogalmam se volt róla, hogy mégis hova vezethetett minket az a lépcsősor, de nem sokkal később Elliott felvilágosított minket.

- Ez itt a pincehelyisége a kávézónak – kezdett bele, miközben mind megálltunk a lépcsősor alján és körbe álltuk a két fiút. – Ahhoz hogy jobban megismerjétek a képességeiteket és rájöjjetek arra, hogy mostantól mégis mire vagytok képesek, komoly edzésekre lesz szükségetek – tette hozzá komolyan, majd az első, baloldalon található ajtóhoz lépett. – Itt van az edzőterem, ahol mi segítünk majd nektek a felkészülésben és a képességeitek kezelésében – vezetett be minket a terembe, ahol különböző edzőgépek és felszerelések voltak. De volt egy nagyobb része is a helyiségnek, ami üres volt. Ott a padlót és a falakat is matracok borították. Fogalmam se volt, hogy mire volt igy kialakítva, de idővel majd biztosan rájövünk.

Elmagyarázta, hogy mennyire fontos szerepük volt valójában az edzéseknek. Ezek hozzá segíthettek minket ahhoz, hogy elsajátítsuk a különböző harci technikákat a természetfölötti lények ellen, és közben a képességeink is folyamatosan fejlődhettek. Megtudtuk, hogy edzésekből lesznek egyéniek, de csoportosak is egyaránt. Azt is tudatták velünk, hogy én voltam az egyetlen, aki aznap éjszaka összetalálkozott egy igazi vámpírral. Úgy tűnt az én DNS-em már elsőre bedobott engem a mély vízbe. Wesley szerint kitűnően kezeltem az akkori helyzetet amiről Elliott számolt be neki. Nem voltam ugyan azon a véleményen, de ők biztosan jobban tudták, mint én.