Red Moon Fanfiction - HU

Meglepetés

– Ez nem lehet igaz! – csak ennyit tudtam kinyögni, miután megláttam az ajtóban állókat.

- Meglepetés! – kiáltották a lányok egyszerre. Nem hittem a szememnek, pedig a legjobb barátnőim ott álltak előttem, teljes életnagyságukban. Orsi, Emese, Wanda és Andrea - Ezt nem hiszem el – bámultam a lányok irányába, arcomon tagadhatatlan döbbenettel. – Tényleg itt vagytok, vagy csak álmodom ezt az egészet? – kérdeztem tőlük, mivel ez annyira álomszerűnek tűnt, hogy csak úgy megjelentek itt. Itt, Forksban.

- Nem álmodsz Csipkerózsika, tényleg itt vagyunk – humorizált Orsi boldogan, ahogyan a többiek is. A hátuk mögött észrevettem a sok bőröndöt, ami többnyire elhitette velem, hogy tényleg nem álmodom ezt az egészet. A lányok itt voltak, és ők voltak azok.

- Úr Isten! – ugrottam oda hozzájuk. – Annyira örülök nektek – öleltem meg őket egyszerre. Egy idő után annyira szorítottuk egymást, hogy nem kaptunk levegőt, így lassan abbahagytuk a szorító ölelgetést. – Mit kerestek ti itt? – tettem fel a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott abban a pillanatban. – Nagyon boldog vagyok, hogy láthatlak titeket, nehogy félre értsetek, de mégis hogy jött ez össze? Hogy találtatok ide? A szüleitek tudják? – záporoztak belőlem a kérdések.

- Úgy, hogy az eljöveteled után állandóan búskomorak voltunk – kezdte a mesélést Emese, miközben behívtam őket a házba. A bőröndöket letettük az előtérbe, mi pedig bevonultunk az étkezőbe, ahol gyorsan helyet foglaltunk az asztalnál. Én kicsivel később felálltam, hogy poharakat, üdítőt és valami harapnivalót helyezzek az asztalra.

- Így a szülők már nem bírták nézni, ahogy szenvedtünk a hiányodtól. Ők voltak azok, akik összegyűlve bejelentették, hogy mikor indul a gépünk – próbálta utánozni Wanda, ahogy a szülei sajnálkozó pillantásokkal nézték őt és a többieket. Bár a sajnálkozó pillantás olyan jól sikerült, hogy még a könyörgő kiskutya szemek is eltörpültek volna a mellett, amit barátnőm az imént produkált.

- Nem volt nehéz megtalálni a házat, amit akkor a képen is láttunk, bár kicsit másképp néz ki így élőben – felelte Orsi a megválaszolatlan kérdést. – Úgy hogy itt vagyunk.

- Mindenre számítottam, de erre azért a világon soha – ráztam meg hevesen a fejemet. – Legalábbis a közeljövőben nem igazán – tettem hozzá, miközben üdítőt öntöttem a lányoknak.

- Mi sem hittünk abban, hogy el tudunk jönni, de végül már elengedés helyett mondhatjuk úgy, hogy szabályosan elküldtek minket ide – kuncogott Andrea, majd mi is csatlakoztunk hozzá. Magam elé tudtam képzelni az összegyűlt szülőket, akik már nem bírnak a szomorú, gyászoló lányokkal.

- Akkor ez azt jelenti, hogy a nyár végéig itt is maradtok? – kérdeztem, hangom pedig tele volt reménnyel. Annyira örültem, hogy a lányok itt voltak, de már előre rettegtem attól, hogy hamarosan újra egyedül leszek, nélkülük. A válasz nem sokáig váratott magára.

- Igen, azt - felelte Wanda, mosolya pedig több ezer wattosra sikeredett. – Addig maradunk, amíg az őrületbe nem kergetünk teljesen – tette hozzá, én pedig a szemeimet forgattam az előbbi gonosz beszólásán. – Más házban sajnos, de viszont a közelben.

- Mind tudjuk, hogy az elég nehezen fog menni – nevettem, a lányok pedig egyetértően bólintottak. – De a próbálkozásba nem halt bele még senki – kacsintottam rájuk, amire egy újabb bólintás követett, nevetéssel vegyülve.

Már eléggé besötétedett, amikor a lányokkal kiveséztük a fontosabb eseményeket, melyek mind az után történtek, hogy én eljöttem. Megtudtam, hogy anyám elment meglátogatni az egyik unokatestvérét, de még előtte, Charlie ragaszkodott hozzá, hogy ünnepeljenek egy kicsit. Az ünneplés oka pedig mi más lehetett volna, mint az én elköltözésem. A lányok nem sokat találkoztak anyámmal, így beszélni sem igazán tudtak vele. Egy nap azért mégis sikerült véletlenül összefutniuk vele. Akkor anyám megkérdezte őket, hogy nem érti, miért nem hívom fel soha. Ez teljesen kiborított a nyugalmi állapotomból. Anyámnak fogalma se volt róla, hogy három napon keresztül, folyamatosan hívtam őt, de Charlie ezek szerint nem adta át az üzenetemet, miszerint anyu, ha teheti, hívjon vissza engem, minél hamarabb. Eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, akkor is elérem, hogy legalább egy pár szót váltsak anyuval.