A csend szava [Befejezett]

Miért csinálod ezt?

Igazából nem érzem magam a toppon tehát magamra rugdalom a takarót és a fejemre vonom a párnát,hogy ne észleljem a jelenlétét.A gyomrom lüktet és izzik,mintha fel akarna robbanni.
Vissza aludtam.Erre legalább is arról jövök rá,hogy hangos szitkozódásra ébredek meg:
-Mi a fasz?!-nyögők fel ahogy meglátom az ágyam végének támaszkodó srácot,majd a plazmatévébe lévő véres leszámolást-Ahaah meghaltál.
Igen ezzel az egy mondattal nyugtázva dőlök vissza a párnámra,majd újra olyan hírtelen ülök fel ,hogy szintén elkap a rosszullét.Mi a fene folyik itt?!Mit keres a szobámba?!
-Yo-dönti annyira hatra a fejét,hogy pont a szemembe tudjon nézni.Az arcába csapódó párna elég váratlanul éri.
-Ne yozzál már nekem itt!Mit keresel még mindig nálunk?!-mi a fasz?!Ha a saját szememmel nem látnám el sem hinném,hogy ez megtörténik.
-Dianne azt mondta maradhatok-fordul vissza a tv felé és új menetet indít-kedves lány.
-Megöllek ha egy ujjal is hozzáérsz-tör elő belőlem a bátytigris.
Nem nagyon törődik ah előbbi kinyilvánulásommal.
-Amúgy azért jöttem,hogy vissza hozzam a mobilod mert nálam maradt.Tegnap elvettem tőled a kocsmába miközben próbáltad feloldani,most ott van a nappalitok asztalán.
Egy apró angyalka elkezdett suttogni a jobb vállamom,hogy mekkora egy szemét bunkó vagyok ,hogy így rátámadtam.Hiszen tegnap próbált megvigasztalni, elvette a mobilom ,hogy ne csináljak rajt baromságot és segített hazavonszolni az öcsémnek.Jah aztán az ördögöm közbeszólt ,hogy helló 4 évig vert a csávó általános suliba és ,hogy megérdemli.Minő egyetértés...
-Köszönöm-ah mintha ezernyi mandulával (allergiás vagyok rá) tömték volna be a számat ,olyan nehéz volt kimodani NEKI!Lehet kicsit elmotyogtam,de legalább kimondtam és hát az a lényeg.Nem?
-Hah?Mondtál valamit?-stoppolja le a játékot,hogy felém tudjon fordulni,de rendes.
-Nem!
-De én esküszöm hallottam ám valamit az előbb-vigyorodik el ,mire reflex szerűen belevágom a nagyobb párnámat is az arcába.Seggfej!
-Ezraaaa-apa mély  hangja menydörgésként hallasztódik a nappaliból-Cameron üzeni,hogy menj át mert megakadt valamiben!
Nem érzem magam olyan biztosul,hogy vissza tudjak kiabálni ezért csak magasra tartott kézzel mutatok egy OK-ét,bár úgy sem lát át a falon szóval a mozdulat kissé felesleges.
-Neked...mi az az alkarodon?
-Semmi-takarom el a hosszú vastag heget a takaróva.A fenébe!
~Mielőtt középiskola első osztályába kerültem volna az a fiú aki megvédett mindentől hirtelen meghalt.Kiderűlt,hogy leukémiás volt,de ezt a végletekig titkolni próbálta mások előtt.Azt akarta,hogy normálisan nézzenek rá az emberek és ,hogy őt lássák ne pedig egy haldokló beteget.
Nem készített fel arra,hogy mi lesz ha már nem lesz itt nekem,az egyetlen barátom aki mindenben támogatott és megértett.Anyumék akkoriban majdnem elválltak.És én...nem bírtam a nyomást.A negatív érzések átvették a testem felett az irányítást,már enni sem ettem....s a vége felé egy szörnyű gondolat csírázott ki az elmémben.Az öngyilkosság mely rég elvetette a magjait a szívembe,kitőrt a burkából és...De megbántam amit 7 éve tettem.Minden egyes apró részletét gyűlölöm magamnak arról az időről.Gyáva és gyenge voltam és a két harminc centis heg a kezeimen örökre emlékeztetni fog rá.~
-Amúgy komolyan-köszörülöm meg a torkomat-mit keresel itt?
-Jöttem beszélgetni-állítja le a játékot,pedig most pont nyerésre áll.
-Nem akarok veled beszélgetni.Sőt tolakodónak érzem a jelenléted.Köszönöm a tegnapit meg minden,de jobb ha most elmész.
-Igazából,bocsánatot akarok kérni-most már teljesen megfordul és a szembe nézve mondja ki a szavakat-Tudom,hogy most már semmit nem változtat azon amit általános iskolába elkövettem ellened,de szeretném,hogy tudd: mélységesen bánom és ha vissza tudnék menni a múltba megverném magam érte.
Érdekes.Úgy emlékeztem barna szemei vannak,de most ahogy egy kis fény éri őket kapnak egyfajta zöldes árnyalatot.
-Tudod szeretném azt hinni ,hogy emberek képesek megváltozni s bár az,hogy hogyan kerültem haza nincs meg -mély levegőt kell vennem,hogy lehiggaszam magam-de a fenyegetésedre tisztán emlékszem.
Olyan arcot vág mintha citromba harapott volna,az állkapcsán ugrálni kezd egy vékony izom ahogy megfeszül.
-Hiba volt...
-Örülök,hogy beismerted-mosolyodok el gúnyosan.
-Miért nem adsz egy esélyt ,hogy bizonyítsak?-a hangjába újra fel csendül a fájdalom.Kétségbeesetten néz rám,nyoma sincs a várt haragnak vagy elfojtott indulatnak.
"Miért nem adsz az embereknek egy esélyt Ezra?,,
Az emlék olyan élesen tör elő a tudatalattimból,mintha nem a múlt egy foszlánya lenne hanem maga a jelen.
"Azért mert elég ha csak egy igazi barátom van,nem kellenek mások!Csak...bántanának.,,
"Ne légy butus.Mindannyiunknak vannak hibái.Akarva akaratlanul is megbántunk másokat,és ők megbántanak minket,de képesek vagyunk megbocsájtani nekik és ők képesek megbocsájtani nekünk.Ez tesz minket jó emberré Ezra.,,
"Nekem nincs szükségem másra csak rád!,,
Istenem.Miért pont most ugranak be ezek a régi emlékek?!Talán mert Michael a múltam része,talán így akar emlékeztetni arra,hogy amit elkövettünk azt már nem lehet eltörölni.Örökre a nyakunkon marad mint egy bélyeg amitől sose szabadulhatsz.
Rossz ember vagyok?
-Ha azt mondom adok egy esélyt akkor,hogy akarnád bebizonyítani?-az arcomba temetem a kezem és meg dörzsölőm a szemeimet.
-Mi?-nem hiszem el!Ennyire érthetetlenül beszélek?!
-Mon-dom ha a-dok egy e-sélyt,hogy a-karsz bi-zo-nyí-ta-ni?-hangosan szótagolva ejtem ki a szavakat,hogy eljusson a tudatáig.
-Süket vagyok,nem hülye-néz rám morcosan-Igazából még nem találtam ki.
-Akkor annyit tegyél meg,hogy elmondod miért csinálód ez!?-gondolatban már a hajamat tépem tőle.
-Vezekelni akarok azt hiszem-kapja el rólam a pillantását,mintha el akarna valamit leplezni.
Istenem Ezra!Miért kevered magad folyton bele a szarba?!
-Vezeklés?Miért akarsz vezekelni?-ráncolom össze a szemöldököm,de csak megvonja a vállát-Amint hallhattad most viszont nekem muszáj át kell mennem a haveromhoz.
-Igeg tudom és értem a célzást.De mielőtt elmegyek elmondod ,hogy mi van a kezeden?-néz rám kíváncsian.
-Majd talán-nem biztos,hogy nem-egyszer.
Esküszöm most sem vagyok jobban mint délelőtt,pedig...jé este hat múlt.Az idő csodálatosan gyorsan halad.Lenyűgöző.Még egy nappal kevesebb a nyárból.
-Oké,majd este írok- búcsút int majd felsiet a lépcsőn.Hallom ahogy tisztelettudóan elköszön anyukámtól,majd a fateromtól is.Ezt követően szinte halknak nevezhető ajtócsapódás jelzi,hogy elhagyta a házunkat.
-Ne írj!-fújom ki a levegőt.Csak miután elment most érzem igazán,hogy milyen nehéz is volt a légkör a szobában.

Heloooooka😆supriseba hoztam még egy rész ezen a csodás keddi estén.Szerencsére a spancimnak meglettek az iratai mivel ma ugyan azzal a busszal voltunk reggel mint tegnap és láss csodát (*mázlit,*szerencsét) ott ahol ültünk beesett a két ülés közé.😅😊Tehát innen is szeretném üzenni a két bunkó (buszvégállomáson) telefonkezelő faszinak akikkel beszéltünk és leráztak minket,hogy baszódjanak meg☺👍és legközelebb válasszanak olyan introvertáltaknak való munkahelyet ahol nem kell másoknak segíteni,sőt másokhoz hozzá szólni.Köszike.
Bocsi a kirohanásomért csak tudod manapság gyengélkedik az idegrendszerem,túl terheli a sok értelmi idióta😂de azért téged szeretlek mert idáig eljutottál az olvasásba 😍😘 #love van