A csend szava [Befejezett]

Eső után ...

Mielőtt az ujjam a kapura szerelt csengőhöz ért volna, a kerítés túloldalán velem szemben feltárult a bejárati ajtó.
-Szia Ezra-nézett rám meglepődött arccal Gina ( Cameron 13 éves húga). Az alacsony sötét bőrű lány fehér haspólót és piros shortot visel,a feketének haja apró fonásokba futnak le egészen a vállán túlig.
-Szia Gii-erőltetek magamra egy mosolyt miközben a lány pár lépéssel lent terem a három lépcsőfokon,és a kapuhoz sasszézva ajtót nyit nekem-Mész valahová?
A szemébe sütő nap hatására hunyorog egy sort amitől apró ráncok keletkeznek a pisze orrán:
-Igen Rinához meg a tesódhoz-mosolyog olyan szélesen ,hogy minden hézagot láthassak a fogai között-Ha ahhoz a segghez jöttél akkor el kell ,hogy szomorítsalak,már kora reggel lelépett.Amúgy várj egy kicsit....
Lekapja a fekete Vans tornazsákot a hátáról és kutakodni kezd benne. Előkerül belőle három körömlakk,egy üveg fanta,egy csomag rágó,egy hatalmas csillámokkal díszített rózsaszín pénztárca,valami kör alakú izé.Már épp felvontam volna a szemöldököm erre a sok kacatra (ami amúgy lövésem sincs,hogy hogyan is fér el mind benne) mire diadalittas arccal kiegyenesedve felém nyújt valamit.
-Hát ez?-nyújtom ki a kezem mire az ujjaim közé csúsztatja a kulcscsomómat.
-Az a seggfej küldi,múltkor nálunk hagytad-vonja meg a vállát majd minden cuccát vissza pakolja a földről.
-Wow köszi-legalább ez megvan-Amúgy össze vesztetek a bátyáddal?
-Igen...miből jöttél rá?-nyílnak el az ajkai.
-Ne seggfejezd a bátyád-próbálok komoly arcot vágni,de nem megy-Mit csinált megint az a hülye?
-Eltörte a gördeszkámat-Gii arca dühös vörösbe vállt.Oh jaj ez gáz,mivel a lánynak többet jelentett a gördeszkája mint másnak az autója. Cameron jó nagy bajba lehet.
-Megverted érte?-vonom fel a szemöldököm.
-Még szép-boxol a levegőbe-De ez nem hozza vissza a dolgokat,ezért nem szólók hozzá már a harmadik napja.
-Nagyon gonosz vagy Gina-ez hatalmas büntetés, legalább is egy húgmániásnak-De menj amúgy nyugodtan,nem akarlak feltartani.
-A Garázsba mész?-bólintok-Nyitva hagyjam a házat?Senki nincs itthon.
-Nem kell el leszek hátul köszönöm.A bátyád mikor ér haza?
-Hát lövésem sincs-vonja meg a vállát.
-Akkor majd rá csörgök.Köszi a kulcsot meg,hogy beengedtél-pörgetem meg a fent említett tárgyat.Elindulok hátra miután búcsút int ám két lépés után muszáj megtorpannom ,mert utánam szól.
-Ezra!-vissza fordulok,látom,hogy egyetlen percig magával viaskodik végül a szemembe néz-Jól vagy?
-Persze-egy icipicit sem,még a közelében sem vagyok-miért?
-Semmi-rázza meg a fejét,a fonásai ide oda röpködnek a levegőben.
És lám egyetlen másodperc alatt újra magamra maradtam. Az arcomról lehervad a rá erőltetett "boldogság" miközben lassú ráérős tempóval besétálok az épületbe.A táskám lecsúszam a vállamról,már nem vagyok képes tovább cipelni semmit. Mihez fogok most kezdeni?
Tényleg mindent elvesztettem volna csak azért mert más vagyok? Az anyám és Lió...nem! Az emberek úgy általánosságban miért vetik meg azt aki ne adj isten a saját nemük iránt érdeklődnek?Jobb lenne ha inkább bekattana valami az agyukba és lemészárolnánk másokat? Néha nem értem a fajunkat. Nem értem önmagam. Ezt a szorongást a mellkasomban ami eddig azért volt mert önmagam előtt is tagadtam,és most azért mert mások előtt is vállalom. Szégyelljem magam mert szeretni akarok? Egyáltalán akarok szeretni? Hiszen a szeretet csak fájdalmat szül nem igaz? Akkor mi értelme van?
Hátra sétálok a színpadhoz és az előtte lévő hangszertartó állványhoz lépve végig simítok a lakkozott sötétbarna dobverőn. Majd a Cam akusztikus gitárjára futnak az ujjaim.
Én is sokszor és sokféle képpen szerettem már életemben. De volt aki belehalt közben,és volt ,hogy én akartam belehalni. Rég voltam D sírjánál.
Gyönyörűen csillan meg a fény a fém húrokon, amik szinte szirén énekkel csalogatnak magukhoz. Hiányzik. Az ,hogy a tagja legyek a bandának, az ,hogy ténylegesen velük legyek. Leemelem az állványról a hangszert és leülök vele törökülésre a földre. Óvatosan megtámasztom a lábamon,vigyázni kell rá mivel lelke van. Vagy az ember lekének egy szólamát adja.Lényegtelen. Megpengetem.Csak egy egyszerű akkordot játszom,a húrok érintése nosztalgiával tölt fel.De a hangzás....nem az igazi,mintha minimálisan félre lenne hangolva. Igazítok rajta. Mos tökéletes.
A tökéltes nem létezi-suttogja egy hang a fejembe.
De létezik,csak szubjektív. Mint az,hogy valaki jól csókol.
Sokszor agyaltam azon régebben,hogy vajon Lucas ,hogy csókol. Az álmaimban tökéletesen pont mint Will tegnap-a gondolatra megáll a kezem a levegőbe-basszus én kavartam az öcsém egyik legjobb barátjával mégha csak egy játék kedvéért.Mondjuk elég készséges volt mi ne mondjak....ha ezt Lió megtudja akkor ki fog nyírni. Na jó ez szánalmas gondolat volt. Köztük amúgy is gondok vannak. Nem tudom biztosan ,de úgy sejtem Willel hasonló csónakban evezünk.
Akaratlanul is eszembe ötlik Michael. A kocsiba történő dolog. Azt még gúnyból sem hívhatnánk csóknak mégis...ezerszer több érzékemet indította be a fiú egy röpke másodperc alatt mint bárki más. Olyan volt mintha egyetlen másodpercre kiemelt volna a világból,az életmeből,a gondokból. Lehet,hogy csak én érzem így,de elég súlyos dolgok történtek míg ő az életem része volt,és most is. Mintha a körülöttem lévő történéseknek egy apró árnyékba megbuvó katalizátorja lenne.
-Azt hiszem tényleg meghülyít-sóhajtok fel.Nem kéne ennyit kattognom a dolgokon. Hisz nélkülem is minden összekuszálódik,nem kéne még túlagyalnom ezt is.
-Micsoda?
Próbáltál már férfias sikoltások közepedte felugrani egy gitárral a kezedben és száznyolcvan fokos fordulatot venni miközben törökülésben ülsz? Nem? Ne is próbáld meg...a mert nekem a férfi sikolyon kívül csak egy szívinfarktus kihordása sikerült.
-Mi a jó büdös isten nyilát csinálsz te itt?!-akaratlanul is felemelem a hangom,miközben elhűlve meredek a magas fiúra. Mi a fasz?Csak gondolnom kell rá és megjelenik?!Ki ez Bloody Mary?!
-Úgy látom halálra ijesztettelek éppen-az a flegma vigyor...úgy letörölném a képéről. Az élénk piros póló megfeszül a vállán miközben előrehajol,hogy megtámaszkodva le tudjon ülni mellém.A haja önkényesen és rendezetlenül áll szanaszét mintha csak most kelt volna ki az ágyból.
-Ch-fordítom oldalra a fejem,aztán fél szemmel vissza sandítok rá. Egy karnyújtásnyira van tőlem azon a vigyoron kívül semmi jelet nem ad,hogy fogalmazzak úgy.
-Nem is momdtad,hogy tudsz gitározni-billenti oldalra a fejét,kicsit erőltetett gesztusnak tűnik-Eljátszol nekem egy dalt?
-Hogy jutottál be?-fordulok teljesen felé,feladva a kevésbé eredeti sértettségem.
-Óóó hát a fonott hajú kislány engedett be miután mondtam,hogy engem vársz-istenem Gina!Persze ha azt mondják,hogy naiv vagy akkor megsértődsz.
-Honnan tudtad,hogy itt vagyok?-simítom az ujjaimat a hangszerre hátha kényelmesebbé vállik a beszélgetés.Igazából most,hogy igazán tudom mit akar,nem tudom hogyan kéne viselkednem vele...
-Kémkedem utánad-vág teljesen komoly arcot,majd egy pillanat múlva újra elneveti magát-Naaa csak vicc volt.Láttalak bejönni és letörtnek tűntél ezenkívül a postás megint össze vissza keverte a leveleket ezért muszály szétszortíroznom a szomszédok között.
-Olyan távolról észre lehet venni?-akkor gondolom Giit sem tudtam megtéveszteni.Szánalmas színész vagyok.
-Olyan sötét aurát árasztasz magadból mint aki nemtudom ......megölt valakit-húzódik közelebb hozzám az arcán nyoma sincs a szórakozottságnak.
-Bár csak azt tettem volna-pengetem meg a húrokat,talán sokkal jobb lenne minden.
-Akarsz róla beszélni?-nyújtja ki a lábát,a tekintete úgy fürkészi az arcomat mint aki ki akarná belőlem olvasni a dolgokat.
-Elmondtam a szüleimnek a felállást-most rajtam a sor,hogy oldalra billentem a fejem-Nem kellett volna.Ennek az egésznek nem kellett volna megtörténnie.Ha normális lennék...
Össze szorul a torkom és elcsuklik a hangom. Az anyám jelenik meg a tudatomba,ahogy felpofozza apát,ahogy kirohan az ajtón.A vasmarok amely eddig kieresztett egy kicsit újult erővel préseli össze a gyomrom. Tönkre tettem a családom.
Elfordítom a fejem mert nem akarom,hogy lássa a szemembe gyűlő könnyeket,de meglepődötten nyögők fel ahogy átnyúlva előttem megragadja a vállamat ésmaga felé fordítva magához húz.
-Normális vagy Ezra-nem engedi,hogy elhúzódjak-ők is be fogják látni.
-Miért kell mindig ezt csinálnod?-próbálom,dühbe átfordítani az elkeseredésem ...talán át tudnám kezelni.Erősebben próbálom eltolni magamtól a fiút, ő csak össze keverne és itthagyna.
-Csak próbállak megvigasztalni-vonja meg a vállát,a szavakkal kifújt levegő a nyakamat csiklandozza. Próbálom minél jobban palástolni a testemen végigfutó borzongást.
-Csak eressz el végre-csattanok fel élesebben a kelleténél mire mozdulatlanná dermed.Suttogva folytatom-Miért akarod tartani bennem a világ iránti bizalmat?! Most minden hazugságnak tűnik...
-Talán azért mert részem volt abba,hogy már egyszer elvesztettél sok mindent-a vállamra támasztja az állát-Talán mert rád nézek és egy belső hang az üvöltözi a fejembe,hogy a boldogság neked jobban áll mint bármely egyéb bánat.
A gyomrom remeg bele a szavaiba. Hogy lehet ilyen?! Hogy érheti el azt,hogy mindent elfelejtsek neki és ennyire közel kerüljön hozzám?!
-Csak bűntudatod van-fordítom az övével ellentétes irányba az arcom. Nem hiszek neki! Nem akarok neki hinni...akkor mégis mi ez az érzés?!
-Tényleg úgy gondolod?-suttogja a fülembe.

Szia🤗😳van egy jó meg egy rossz hírem 😱🤷🏻‍♀️ szóval a rossz (ez szubjektív) az ,hogy mostmár vége szakad a storyanak és már lelkileg is befejeztem az írását😓🤔 a jó hír az ,hogy még 2 azaz kettő rész van hátra a történetből😅😅😅#ne ölj meg
Tudom,hogy mindezek ellenére szeretsz még egy kicsit😅ugye? (igazából költői kérdés nem biztos,hogy tudni szeretném a válaszod👆🏻😅😅😅) #love van