A csend szava [Befejezett]

Mondanom kell valamit

Tudom,hogy ittam.Tudom,hogy nincs jogsim.De nem vagyok ittas és tudok vezetni.Bár nem hiszem ,hogy a zsaruk ezt a szöveget értékelnék, ahhoz képest most az én jobbom csúszik a válltóra miközben ötösbe rakom a sebességet. Michaelnek nem sikerült annyira megnyugodni,hogy tovább tudjon vezetni ezért ülök most én a kormány mögött. Az utolsó buszt már eléggé lekéstem sőt már az éjfélt is bőven elütötte az óra,mire beérünk a város végét jelző táblához és magunk mögött hagyjuk azt.
-Ma van három éve,hogy meghalt az édesapám-töri meg a csendet Michael,oldara sandítok ,de kifelé bámul az ablakon mintha a mellettünk elsuhanó tájnak címezné a szavait-Öngyilkos lett,kiugrott a vonat elé.
-Sajnálom-bassza meg.Ennek mennyi esélye volt?!
-Én csak azt sajnálom,hogy nem mondta el mit érez-túrt bele a hajába önkéntelenül-azt,hogyha többet beszéltem volna vele akkor lehet nem ezt az utat választja.Sosem fogom megérteni mit érzett amikor meghozta ezt a döntést.
Erősebben markolom a kormány:
-Én meg tudom-motyogom miközben beindexelek jobbra-Ma nálunk alszol rendben?Nem hiszem,hogy képes lennék hazasétálni,és már nem engedlek kormányhoz ilyen állapotba.
-Ha a mai napi tetteim után még befogadsz-motyogja.
A mai nap után hm? Túl hosszúra és tartalmasra sikeredett.Bekanyarodok az utcánkba,majd párhuzamosan leparkolok az út szélére a házunk elé.
-Talán be-nyomok el egy ásítást,miközben lenyomom a légkondit a műszerfalon húzódó gombsokaság egyikével.
-Miért érzem úgy,hogy ezek a kezeden igazából az én általam okozott sebek?-nyúl a kezemért és újbeggyel végig simít a rózsaszín hegen.
-Akkor amikor ezt csináltam össze dőlt körülöttem minden-mert van olyan,hogy hosszabb ideig vagy lent a felszín alatt és már úgy érzed megfojt téged a világ.
-Mesélsz róla?-néz a szemembe egy óra után először.
-Tudod ez nem olyan dolog amit az ember szívesen elmesél-a tekintet önkéntelenül is magába issza az arca összes vonását,a káoszba álló hullámos fürtöket.Nem tudom miért,de az előző szavaim ellenére most mégsem érzem úgy ,hogy abba kéne hagynom- emlékszel a fiúra aki megvédett?
-Valamilyen Daniel nem?
-Igen ő.Ő volt az egyetlen barátom,a megmentőm a hösőm.Aki mellett biztonságba érezhettem magam. Néha láttam rajta,hogy nincs jó bőrbe,de amikor egyszer átjött hozzánk kockulni annyira rosszul lett ,hogy mentőt kellett hozzá hívni-muszáj szünetet tartanom-leukémiás volt. Azért nem volt az utolsó hónapokban iskolába mert kórházban volt és haldoklott.És én minden nap leszálltam hozzá a buszról,és csak késő este értem haza.A végén már csak olyan volt mint egy rongybaba,üres szemekkel és élettelen testel.Amikor meghalt végleg egyedül maradtam.Anyáék akkoriban úgy volt,hogy elvállnak ezért rengeteg kiabálás és veszekedés fogadott itthon.Észre sem vették,hogy szép lassan magamba fordulok.
Megremeg a hangom.Michael biztatásként megfogja a kezem és a combjára húzza.
-Én úgy éreztem,hogy bármit teszek,bármit mondok vagy épp nem mondok minden baj.Csak baj okozok másoknak és elrontom az életület avval,hogy bent vagyok. A vége felé amikor bántottatok teljes szívemből hittem azt,hogy megérdemlem amit kapok,és pontosam azt érdemlem. És egyszer csak eljutottam arra a pontra,hogy senkinek sincs rám szükség és a világnak jobb lenne nélkülem.Először elhessegettem a gondolatot,de mint valami mérgező virág gyökeret vert a szívemben és az egyik este amikor szüleim nem voltak itthon tele engedtem a kádat melegvízzel,és ruhástól bele ültem és.....és a többit már kitalálhattad. Anya talált meg.
-Sajnálom-a kézfejével gyengéden megsimítja az arcom.Csak most jövök rá a mozdulat után,hogy bizony lejöttel a könnyeim.Picsába Ezra,ne már.
-Ne sajnáld-mosolyodok el-legalább rájöttem,hogy mekkora értéke van az életnek.A hibák azok amik segítenek a jó úton maradni.
Nem válaszol,a tekintet megragadja az enyémet és csak némán fürkész.A barnának látszó szemek környéke inkább rózsaszín mintsem fehér. Gyönyörűen áll neki a holdfény,mintha a bőre simára csiszolt márvány lenne.Megszorítja a kezem és kicsit közelebb húz maga felé,ám a mozdulatában semmi erőszak vagy követelőzés nincsen. Úgy érzem magam mint akit megbabonáztak.Önkéntelenül is az ajkaira pillantok miközben egymás felé hajolunk,de olyan lassan mintha attól félnenénk mintha a hirtelen mozdulat megriasztaná a másikat.Egyetlen pillanatra csupán ,de elbizonytalanodom: jó lesz ez így?
De valahonnan az agyam hátsó zugából megszavazzák azt,hogy igen.Hiszen ma majdnem meghaltunk együtt,de túléltük.Esélyt kaptunk ah élettől,hogy változtassunk.Az ajkai meglepően lassan nyomodnak az enyémhez,semmi fölösleges mozdulat nem volt a tetteiben.Nem használta a nyelvét,sőt minél lassabban közeledett el annál gyorsabban húzódott el.
-Ez azt jelenti,hogy aludhatok veled az ágyadban?-tér vissza a szokásos Michael egyetlen másodpercre ,tönkre téve a szívem alkotta egyre gyorsuló ütememet.
-Álmodj!-hörrenek fel-Max a kanapén alhatsz ha nem jó neked a föld.
-Hahhhhhh?!-mosolyodik el.
Végül az ágyam mellett kapott egy rögtönzött fekhelyet a földön. Mind a ketten a plafonomat bámulva feküdtünk a szobába.Először az apukájáról mesélt ,hatalmas rajongással és gyűlölettel a hangjába majd pedig a röplabdáról kezdett el beszélni. Tetszik a hangja miközben suttog.Talán csak egy pillanatra,talán percekre hunytam le a szemem,de mikor újra kinyitottam már nem beszél.A takarómat átkulcsolva a hosszú lábaival a puha anyagot a mellkasához ölelve lehunyt szemmel alszik.
Az ajkaimhoz nyúlok önkéntelenül ahogy a szemem a kissé elnyíló ajkaira siklik.Megcsókolt. Aztán arra a gondolatra,hogy Will is megcsókolt még jobban elvörösödőm. Szent szar,ha ezt az öcsém meg tudná.....ha anyáék megtudnák.Már pedig megfogják tudni,holnap.Vagyis (ha az órát veszem figyelembe akkor) ma.Istenem már a gondolatra is úrra lesz rajtam a pánik.
Hogy fogják fogadni?Úgy mint Lucas?Megértőek lesznek,vagy megvetőek? Gyűlölni fognak érte? Apának biztos,hogy fájni fog a dolog,hiszen mégis csak én vagyok a legidősebb fia.De nem tudok ellen tenni.Nem tudom kitépni ezeket az érzéseket a szívemből.
Szeret engem annyira,hogy megbocsáltsa ezt nekem?Szeretnek engem mindketten annyira?
Mit fogok csinálni,ha nem fogadják el?
Nem élném túl ha elutasítanak,és ha kitagadnak?
Mostantól minden megváltozik majd?
Az előbbi gondolatok hatására annyira begörcsöl a gyomrom,hogy muszáj hasra feküdnöm.A nagyi mindig azt tanácsolta gyerekkoromba.A fejem alá gyűrőm a párnát,és felveszem Michael egyenletes lélegzésének ütemét hátha eltereli a gondolataimat.
Bár letaglóz a fáradtság az agyam mégsem tud nyugton maradni,és random gondolatokkal bombáz.Rémképekkel ahogy anyáék kidobnak az utcára,vagy ahogy a banda elutasít.Majd egy idő után a gondolatok és az emlékek élénk masszát alkotva tevékenykednek tovább az elmém hátsó zugába.
Arra riadok fel reggel,hogy a rémálom hatására csurom vizesre izzadtam magam és az ágyruhát. Bár pontosan nem is emlékszem mitörtént,de fojtó és a feszítő érzés a mellkasomban arra utal,hogy nem is szeretném tudni.
A tegnapi fekete pólóba és térdnadrágba aludtam úgy ahogy haza jöttem Michaellel,de olyan késő volt ,hogy nem volt erőm fürödni ami most duplán rám fér.Apropó Michael...az ágyam végénél heverő kocka alakra összehajtott takaró és a rajta nyugvó párnára siklik a tekintetem. Korábban felkelt mint én. Kikászáládom az ágyból és elindulok a lépcső felé,miközben bele rúgom az szekrény sarkába.
-A kurva életbe-szitkozódom miközben a könnyeimtől félvakon még az ajtófélfába is belesétálok.
-Neked is jóreggelt Ezra-anya épphogy csak kihajol a konyhából és legyint nekem köszönésként a kezébe tartott fakanállal.
-Szia-sétálok be a konyhába,hogy arcon tudjam csókolni.
-Apád azt üzeni,hogy ha kellően összeszedted magad akkor menj hátra és szólj neki,mert Dianne szobájából ki kell vinnetek az íróasztalt-kever bele az aktívan fortyogó izébe ami most úgy néz ki mint ET és Elien szerelemgyereke. Próbálok nem fintorogni.
-Anya...-egyszerűen nem tudom,hogy vezessem fel a témát felvezető időt,hogy ne rémiszem meg őt és önmagamat-szeretnék beszélni veled és apával.
Oké ennyi volt a higgadtság.A tokom összeszorult és mintha belülről valami elkezdne fojtogatni a gondolatra.
Anya észre veszi rajtam a változást,és maga mellé helyezi a főzőkanalat a pultra. A törékeny női arc megfeszül a rá kiülő féltés hatására,a szemei kissé kitágulnak ahogy úgy vér végig rajtam mintha külső sérülés nyomát keresné.
-Baj van?-az aggódás és a rettegés egyszerre csendül ki a hangjából. Az alsó ajkamba harapok miközben próbálom legyűrni a rám törő pánikot. Talán nem kellen elmondanom nekik....
-Elmegyek fürdeni-nem nézek a szemébe,a földnek címzem a szavaimat.
-Én addig behívom apádat a kertből-még látom a tétova mozdulatot ahogy az alkarom felé nyúl,de mielőtt az ujjai a bőrömhöz érnének a mozdulat félbe szakad.Remegő térdekkel menekülök ki a helyiségből.

Helloooooka😳 muszály leszögeznem kettő fontos dolgot😶:
1. Ha a kocsiba ülő Ezra gondolatainak akár egyetlen töredékével is hasonló gondolataid vannak...akkor tévedsz mindenben!Nem vagy felesleges és nem teszel tönkre semmit körülőtted😳a világ gyönyörű hely ami csak gazdagodhat a te jelenléteddel! Olyan csodákat rejt magába amit neked is muszály látnod😳!
2. A melegség nem bűn és nem egy hiba,hanem ajándék ami által sokkal jobb és nagyszerűbb emberé válhat az illető🌈🌈 az elfogadás és a mások iránti megértés...ha valaki igazán szeret akkor neki nem fog számítani ,hogy hová vonzódsz igaz? Mert attól még ,hogy szeretsz nem változtatja meg azt aki vagy😳👊🏻🌈
Jó vége a szentbeszédnek😅😉Will vs Michael 1:1?
Köszi,hogy itt voltál #love van