A csend szava [Befejezett]

Ó anyám....

Igazából nem vagyok nagy szakács,sőt jobb ha nem is engednek a konyha közelébe legtöbbszőr.Majdnem a lábamba állítottam a kést ,miközben kenyeret akartam szelni a tojásrántottához amit éppen,hogy sikerült nem odaégetni.Persze Michael ezen mind nagyon jól szórakozott.
-Hát köszönöm,bár a tojást jobban szeretem kevésbé szenesen-még a házból kifelé menet is evvel ugratott annak ellenére,hogy úgy falta be a serpenyőnyi ételt mintha napok óta nem evett volna.
-Kicsit sem vagy vicces-fordulok felé miután bezártam a bejárati ajtót-ha így folytatod legközelebb hagylak éhen veszni!
-Oh lesz legközelebb?-csibészes félmosolyra a szája-Akarsz fogadni melyikünk hal bele a következő szakácskodásodba?
-Bunkó-fújtatom dühösen és kihasználva azt, hogy össze görnyed a nevetéstől a vállába boxolok.Nem tudom kinek fájt jobban...
-Hééé-dörzsöli kevésbé jókedvvel az öklöm (remélem sajgó) nyomát.
-Megérdemelted-nyújtom ki rá a nyelvem,mire egyetlen másodpercig mozdulatlanná dermed.Igazából én is megtorpanok mint aki arra vár,hogy mikor esik ki a másik szájából a még gyújtatlan szál cigaretta.
-Ezért viszont büntetést érdemelsz-villan meg gonoszkássan a barnás szempár.
-Nem!-kezdek el hátrálni vigyorogva,miközben magam elé nyújtom a kezem,hogy távolabb tudjam tartani magamtól.
-Deeee!-kezd el lassan közeledni felém.Esküszöm úgy érzem magam mint a Jurassic Parkba a csávókám...persze a menekülési útvonalam el van vágva,és csak az ajtóig tudok vissza hátrálni.
-Ne Michael-fogom vigyorogva könyörgöre,de valahogy a torkomon forr mindem további szó ahogy már csak két lépés választ el a fiútól.Az arcán nyoma sincs a játekos vigyornak, inkább rezdületlen tekintettel.A köztünk lévő távolság egy lépésre rövidül.Harminc centi,húsz centi,tíz....Milliméterekkel torpan meg előttem épp csak annyira ,hogy még a szemembe tudjon nézni.Mintha a külvilág hirtelen elhalkult volna körülöttünk,csak a saját szívverésem felgyorsuló ütemének hangja járja be a hallójáratomat. Ahogy felfelé nézek a nyakam akaratlanul is megfeszül és védtelenné vállik,amitől sebezhetőnek érzem magam.Mégsem tudom elvonni róla a pillantásom.Túl közel van.Érzem a bőréből jövő illatát, a levegő amit kilélegzik a homlokomat súrolja.Talán a félelem talán az izgatottság miatt,de egy pillanatra megremeg a lábam.Mit akarsz csinálni?-üzenem a tekintetemmel.Az alsó ajkába harap ahogy óvatosan a nyakamra csúsztatja a kezét.A tenyere meglepően hideg és a bőrkeményedései karistolják a bőrőmet.A vékony hosszú ujjai pont annyira gyengéden nyomodnak a nyakamra mintha épp csak a szívverésemet akarnák ellenőrizni.Egyszerre felkavaróan intimnek és fenyegetőnek érzem a közelségét.De magamat is meglepve nem szakítom meg a szemkontaktust,sőt kíváncsi vagyok a következő lépésére.Talán kicsit össze is zavarodnak a gondolataim.Egyetlen pillanatig még közelebb lép hozzám,az arca súrolja az enyémet. Aztán hirtelen eltűnik a kéz a nyakamról és hátrébb lép néhany lépést. Várakozóan meredek rá hátha.... nem is tudom megmagyarázza ezt a viselkedést,de oldalra fordítja a fejét és ezer wattos mosolyt varázsol az arcára:
-Jó napot Mrs. Krich,ne segítsek vinni valamit?
Hangos sóhajjal tör belőlem elő a vissza fojtott lélegzetem,mi a jó édes szent szart művel ez a srác?!
-Szia Mich-mosolyog anya-Ezra!Kisfiam hozd már be a kocsiból a maradék cuccot!Merre indultok?
-Sietünk anya,mert le fogjuk késni a buszt- igazából,ha őszinte akarok lenni semmi változást nem látok a haján-Ki megyünk a partra.
-Mikor jön?-na jó talán kicsit rövidebb mint volt.
-Negyvenkor-néz rá a telefonjára Michael-Amúgy nagyon jó  a haja.
Istenem csak ne kezd el ecsetelni,hogy Cloé mennyit tud beszélni meg,hogy milyen drága légyszi...mindig panaszkodva jön haza.Nem értem ha baja van miért nem vált fodrászt?!
-Ugye?Meg is fizettem érte az árát-nyomja a kezembe az egyik zacskót ami meglepően nehéz-Tudod milyen nehéz nem mocorogni annyi ideig míg végeznek?Nem beszélve arról,hogy az a fiatal lány...be nem áll a szájja,konkrétan lyukat beszélt a hasamba.Apád?
-Nagybácsiéknál- kaparom ki a kulcsot a zsebemből,hogy vissza engedjem magunk a lakásba.
-Amúgy felviszlek titeket a buszmegállóba be aggódjatok-térül fordul anyum újabb és újabb zacskókkal amit vagy az én ,vagy a nálam ezerszer segítőkészebb Michael kezébe nyom.Besétálunk a konyhába,hogy kipakoljuk az élelmiszereket.
-Köszi-nem vagyok benne biztos,hogy így is el fogjuk érni.
-Baj van?-torpan meg mellettem hirtelen,a tengerkék szemei mintha röntgensugárként futnának végig a belsőmben-Olyan fura vagy.
Igazából nem tudom miért kapom a tekintetem egyből Michaelre a kérdés hallatán.Ő is fürkésző pillantással várja a válaszom.
Gondolatban megrázom kicsit a fejem,hogy össze szedjem a gondolataimat és mosolyt erőltetek magamra:
-Persze minden rendben van.
...
Anyával megegyeztem,hogy az utolsó járattal érkezem majd este,és így két égetően vérciki arcra puszival váltunk el egymástól.
Igazából Michael nem engedte kifizetni busz jegyet.Leültünk egymás mellé leghátra bár  bárhová ülhettünk volna tekintettel arra,hogy a vidám szemű busz sofőrön kívül csak mi utaztunk a járművön.Eddig míg kiértünk a buszmegállóig anya vitte a beszélgetésbe a prímet ,de ahogy elhagytuk az autót kicsit kínosnak érződő csend állt be közénk. Azt hiszem átléptünk egy határt ami nem vártnál váratlanul előbb érkezett be. Jó valljuk be őszintén nem is nagyon kellett volna elérkeznie. Tudja a titkaimat,a kezébe van a videó... és mégis ölelve vigasztaltam. Utálok ölelkezni. Ez egy olyan belsőséges testi kontaktus ami alatt két fél a lehető legközelebb tudhatja egymáshoz a szívét.Meg hát bántott.Rég volt,de megtette.Most mégis itt ülök mellette,a válla hozzá ér az enyémhez,érzem a arany Marbolo szagát amit az előbb szívott el és le megyek vele a partra.Ha reálisan nézem nincs egymáshoz semmi közünk.De valahol legbelül úgy érzem,hogy hasonlítunk egymásra.A töröttek mindig felismerik a másikat.
Ezért vagyok itt mellete?Egyáltalán miért csinálom ezt?-fut át a gondolat a fejemen,ahogy kibámulok az ablak túl oldalán rohanó tájra-Mit keresek itt?
Talán menekülök.Lucas elől,a szüleim elől,önmagam elől. Gyávaság az ha egy pillanatra meg akarom állítani azt az időt ami manapság vízszerű szilárdsággal folyik ki a kezeim közül? Egyetlen röpke pillanatra csupán szeretnék megtorpanni, mielőtt a döntéseim véglegesen és visszavonhatatlanul megváltoztathatnak mindent.

Na stop!Mi történik itt kérem?! 😱 Wow még egy rész😮milyen kis produktív vagyok nem?😂 Az első két mondatot mintha magamról mintáztam volna😂 mert kb nekem is ennyi a balszerencsém és a konyhaművészeti tudásom is😂😅 köszi, hogy eljutottál idáig is 😳 #love van