A csend szava [Befejezett]

Hinni akarok

Igazából megint csak menekülök,talán most azért mert megijedtem Michaeltől.Vagy inkább jobban mondva attól a ténytől ,hogy sosem beszélgettem ennyire nyíltan senkivel sem önmagamról.Kicsit zavarba jöttem.Vajon ha Lucassal tiszta vizet öntünk a pohárba akkor vajon vele is képesek leszünk az ennyire belsőséges témák megbeszélésére? Görcsbe rándul a gyomrom,ha arra gondolok,hogy fel kell hívnom.Ő úgy sem fog.Túl makacs és önfejű.
Már képes vagyok feldolgozni a tényt,hogy apuka lesz.Csak egy kicsit szorul el a torkom a gondolatra.Most érzem azt,hogy mennyire helyes ötlet volt tőle eltávolodni két évvel ezelőtt,mert ha még mindig annyira szerelmes lennék belé mint amikor akkor voltam ...hát azt hiszem abba belepusztulnék. Naiv dolog volt azt hinnem,hogy elfelejthetem annyira,hogy ne fájjon úgy ,hogy mindig csak egy lépés választott el tőle.Talán nem is akartam elfelejteni az érzéseimet iránta.Hinni akarok benne,hogy képes leszek más iránt is ilyen erős érzelmeket táplálni és ehhez kell egy kis idő. Tumblrin azt olvastam,hogy az ember sosem tudja teljesen maga mögött hagyni az első szerelmét. Szerintem ez főleg igaz akkor ha az beteljesületlen volt.Mert a nyílt seb mindig ott fog éktelenkedi a mellkasodba,s néha beszippant mint egy fekete lyuk.
Mikor lettem én ennyire filozofikus?-az meg dörzsölőm az arcomat ,hátha az valamit segít abba,hogy össze kaparjam magam.
-Meg vagy?-Michael kihajol a konyháról, a kérdés már nevettetően orrhangon sikerül feltennie. Mosolyt erőltetek az arcomra és bólintok:
-Csak elbambultam.Öh-nézek körbe a folyosón-Miért is indultam?
-Egy pólóért-vonja fel a szemöldökét.
-Oh igen.A póló....
Picsába a feledékenységemnek. Elsétálok a szobám előtt,majd a tesóimé előtt is, egyenesen a velem szembe lévő ajtóhoz.Egy pillanatra megtorpanok mikor realizálom,hogy nagyon rég jártam már a szüleim hálójába.Igazából elég hangosan nyögők fel a lila-fekete falak láttán.Mi a szent szar?!Az egész helyiséget az uralma alá vonja ez a két szín.A szoba közepén elhelyezett franciágy húzata matt fekete,mig a kör alakú szőnyeg puha szőre csillogó lila árnyalatában pompázik. Egyedül az ággyal szembeni falt kitakaró hatalmas gardróbszekrény sötét barna,de az ajtajait egybefoglaló hatalmas tükrök kompenzálásként vissza tükrözik majd az egész helyiséget,nagyobbnak mutatva azt.
Hogy bírt apa belemenni ebbe az egészbe?! Kinyitom a szekrényt és találomra kikapok belőle egy fekete pólót,majd vissza sietek a konyhába.Michael idegesen babrálja a telefonját majd képernyővel lefelé az asztal lapjára helyezi:
-Köszönöm-veszi el a felé nyújtott ruha darabot, a tekintet egy pillanatra elidőzik a hegemen.Bár nem szól semmit ,látom a tekintetébe felsejlő kérdések sorozatát.
-Min vesztél össze az édesanyáddal?-törőm meg a köztünk beálló csendet.
-Nem lényeges-vonja meg a vállát.Igazából amolyan nem akarok róla beszélni,tehát ne erőltesd módon.
-Bocs,hogy az előbb rád zúdítottam a problémáim,nem akartalak belerángatni a szánalmas életembe-a konyhapultnak támaszkodva figyelem ahogy felöltözik.Ahogy áthúzza a feje fölött a sötét anyagot megfeszülnek kissé az izmai...jézusom nem Ezra!Elég!
-Én nem bánom.Még szeretném ismerni azt az oldalad is amelyet eddig nem mutattál meg másnak-mosolyodik el.
-Miért?
Válasz híján bele túr a hajába és levonja rólam a tekintetét.A mosogató melletti tiszta poharakat kezdi el fixírozni mintha azok lennének a világ legérdekesebb dolgai. Nem tudom miért,de kissé görcsbe rándul a gyomrom és a rólam készült videója jut eszembe.
-Michael?
-Miért hívsz folyton Michaelnek?Olyan idegesítő!Nem Micheznél mint a többiek?-hirtelen kissé élesebben szól rám,amire önkéntelenül is össze rezzenek.Ez a hangnem most igazán hasonlított arra a fiúra akit eddig ismertem.Lehunyom a szemem:
-Igazából?Azt hiszem azért mert így el tudok vonatkoztatni a múlttól.Az aki általános iskolába bántotta a kicsi és törékeny önmagamat...azt a srácot mindenki Michnek hívta.Nekem ő már csak egy rossz emlék akire nem akarok emlékezni se.Egyet jelent a neve a szenvedéssel.Viszont aki itt ül velem szembe-felnyitom a szemhéjam hogy  a szemébe tudjak nézni-egy teljesen más srác.Egy olyan Michael akit nem ismerek.Legalább is evvel próbálom meg áltatni magam.Avval,hogy ha másképp nevezlek más személyt fogok látni.
-És működik?-lerakja a jégzselés tasakot a telefonja mellé.
-Azt hiszem egyelőre igen-egyelőre.
-Az előbb azt kérdezted miért,igaz? Mert érdekes vagy.Egyszerre egyszerű és bonyolult.Olyan ember aki bármelyik másodpercben meg tud lepni.Amikor megláttalak a születésnapi partin...olyan volt a tekinteted mint egy csapdába szorult vadállatnak: gyönyörű viszont megtört-olyan arcot vág mint akit sokkal jobban megleptek a saját szavai mint engem.Pedig egy kicsit ledöbbentem.
-Ohm....-na jó igazából erre nem is tudom mit mondhatnék.Vadállat?Törött tekintet?
-Ne!Erre inkább ne is reagálj-nyomja újra a jégzselét az arcára-ez azt hiszem így is elég furára sikeredett.A fejembe valahogy összeszedettebnek tűnt.
Mielőtt bármit is mondhatnék a telefonom égtelen pittyogásba kezd a nappaliba.Az üzenetek csak jönnek és jönnek,én még sem mozdulok érte.
-Nem nézed meg?-nemet rázok a fejemmel-Mi van ha Lucas ír?
-Ismerem.Sose írna-mosolyodom el szánalmasan-Fel kéne hívnom őt,hogy tiszta vizet öntsek a pohárba.Talán szüksége van most egy barátra...
-Ne!-vág közbe-Ne hívd most fel.Ha megteszed akkor őt fogod magad elé helyezni.Most fel vagy zaklatva lelkileg az öcséd miatt.Sőt talán jobb lenne szemtől szembe megbeszélni az ilyesmit...
Tudom,hogy igaza van.De bakker! Nincs hozzá elég bátorságom,hogy csak úgy elé álljak és a kepébe mondjam,hogy: igazából eléggé meleg vagyok és beléd voltam esve vagy ilyesmi.
-Akkor most mit csináljak?
-Három óra van.Gyere ki velem a partra és ha lenyugszanak a kedélyek akkor beszélj vele.Mondjuk holnap-támaszkodik az asztalra-Jó?
Kicsit lóg rajta apám pólója aminek az elején kimoshatatlannak bizonyuló festékfoltok díszelegnek.Kicsit emésztgetem a szavai majd mielőtt bármit is válaszolhatnék rá meghallom a gyomrából jövő hangos korgást.
-Éhes vagy-nem kérdezem inkább mondom,nem tudom elfojtani a vigyoromat.Olyan arcot vág mint aki egyszerre van zavarba,és morcos.Az ajkai lefelé görbülnek miközben megroggyan a válla.
-Lebuktam-morogja halkan.
-Van időnk.Csinálok neked kaját-meg akkor már magamnak is,be kell pótolnom a tegnapi kimaradást.

Na jó igazából most nem terveztem részt kirakni,de lost-witch elküldte a fenti dal linkjét,és kényszert éreztem a dologra😮😄#köszi
Nehéz.Nehéz elengedni valamit ami fontos😐azt hiszem valamennyien ezt már első kézből tapasztaltuk. Néha már csak merő megszokásból is kapaszkadunk az utolsó reménysugárba is.Aztán rájövünk,hogy csak magunkat bántjuk ezzel......Nem igaz Ezra?