Gyilkosom a szeretőm

25.fejezet

Sziasztok! Tudom, tudom, már megint sokáig nem volt rész. De ma és holnap itthon vagyok, úgyhogy igyekszem haladni a történetekkel (meglepő módon a másik két sztorim is egészen megindult, úgyhogy már csak azért is). És egyébként írás közben vette, észre, hogy elérte a ez a "könyv" a 3K-t úgyhogy ezt nagyon szépen köszönöm! <3 És köszönöm kedves olvasómnak(és már azt hiszem barátomnak) IAmAHamster nek, a...hát nem is tudom. Hogy dumálunk, hogy miután megismert azután is ugyan úgy elviselt és, hogy ihletet kaptam tőle. :3
De nem húzom tovább a szót, jó olvasást. :3

Egyszerűen nem hittem a szemeimnek. A kor már kikezdte külsejét: haja őszült, arcán meg-megjelent néhány ránc, de ugyan az az ember volt mint akit ismertem. Az apám.
-Szerbusz Cole. Örülök, hogy újra láthatlak.-ölelt volna meg, de én eltávolodtam. Mit gondolt, mi lesz a reakcióm? Elhagyott engem, csak nem képzeli, hogy repeső örömmel fogom fogadni, hogy újra láthatom? Az embert, aki anyámmal karöltve pénzt nyomott a kezembe és útjára engedett. Soha többé nem akartam vele ismét találkozni.
-Mekkora lettél, fiam.-az ő szájából még rosszabb hallani rokoni kapcsolatunkat.
-Szeretnétek még valamit mondani, vagy elmehetek?-tettem fel a kérdést, mivel kezdett eléggé feszélyezni a helyzet.
-Várj még egy kicsit.-ragadta meg a vállam apám.-Had mutassam meg neked, min dolgozott ilyen sokáig az öreged.-mosolygott. Bár ne tette volna...

Leültünk az asztalhoz ahol egy, még tiszta pohárba öntöttek nekem is egy kis vörösbort.
-Tudod, én nyomozóként dolgozom anyáddal együtt. Ezért sokat kellett mindig is utaznunk és hát nem akartunk gyereket vállalni a munka miatt, de hát, hogy is mondjam. Meg történt és nem akartunk abortuszt.-ez egyre jobb. Szóval csak egy kolonc vagyok. Azt hiszem, enélkül az információ nélkül nyugodtabban éltem volna mindennapjaimat, de hát most már mindegy. - És egy igen fontos ügyben tevékenykedünk. Tudod, jó néhány évvel ezelőtt, amikor még együtt voltunk, történt egy gyilkosság. Meghalt két felnőtt, egy fiatal lány és egy srác. Úgy tudtuk, hogy a fiú ölte meg őket, majd magával is végzett, mert nem engedték, hogy együtt legyen a szerelmével. A holttesteken látszottak is az ügyetlen késszúrások, de akik ismerték őt, azt állították, hogy ő sosem tenne ilyet. De végül a hozzá legközelebb álló ember vallomását jegyeztük le. Azonban 2 év múlva újabb gyilkosság történt. Amit ha csak önmagában veszünk nem köthető ehhez az ügyhöz, de mikor rájöttünk, ki is volt a tettes, minden összeállt. Egy 16 éves fiú megölte a szüleit és a nővérét, mert nem engedték, hogy együtt legyen a szerelmével, majd mikor végzett, ismeretlen okok miatt őt is megölte. Majd újra lecsapott, de sajnos sikerült meglépnie.-csapott ökölbe szorított kezekkel az asztalra, amitől én kissé megrezzentem. - Minden nyomot eltüntetett, így nehéz volt ráakadni, de sok évnyi kutatás után, végre megvan az a patkány. És feltételezhetőleg még több vérrel mocskolta be a kezeit. Sok új gyilkosság vezet hozzá.-mesélte csillogó szemekkel. Persze, ha megtalálta az embert aki után már régóta nyomoz, okkal boldog. De valamiért rossz érzésem támadt.
-És ha kérdezhetem, miért vagytok egy meleg bárban?-néztem rájuk furán.
-Ezt én is szerettem volna tőled kérdezni, de egyébként azért, mivel ez a bizonyos illető egy mocskos buzi és valahol a környéken bujkál. Ezért meg kell figyelnem az ehhez hasonló helyeket.-felelte. A gyomrom fájni kezdett a felismeréstől, hogy én is egy "mocskos buzi" vagyok és ha ezt apám megtudná, valószínűleg kitagadna. Habár annak az embernek, aki a saját karrierjéért elhagyja a gyerekét nem igen számít a szememben a véleménye.
-És főnök, te miért vagy itt?-fordultam most hozzá, mivel az ő jelenléte még meglepőbb.
-Mivel egy nívós étterem vezetője vagyok, sok mindenkit ismerek errefelé, apád pedig egy régi barátom, ezért vettelek fel minden pincéri előélet nélkül.-Hát ennek igazán örülök, hogy megint az apám miatt sikerült valami. Ne felejtsek el keresni egy másik munkát...
-És, hogy hívják azt az gyilkost, akit ennyire keresel?-támaszkodtam kezemre és unottan néztem rá. Sosem igazán érdekelt a munkája, de tudni akartam, ki miatt hagytak el a szüleim. Egy mappát vett elő táskájából és egy papírt húzott ki belőle, majd elém tartotta.
-Jonathan Wyatt az uraság.-mondta gúnyosan-netalántán ismered?-kérdezte. Hogy ismerem-e? Jobban, mint gondolná.
Az este folyamán az ereimben másodszor hűlt meg a vér. A lapra tekintettem, ahonnan Jon komoly, férfias arca nézett rám. Amikor a fotó készült, még volt egy kis borostája, ami kimondottan jól állt neki. Meglepődtem. Nem azon, amiket tett, hisz ezeket már mind tudtam. Azon, hogy hogy lehet ilyen kicsi ez a világ, de leginkább Amerika. Hogy az a két ember, akikre egész életemben a leginkább szükségem lett volna, pont azért az emberért dobtak félre, aki jelenleg a 'mindent' jelenti számomra.
Óvatosan a főnökömre pillantottam, aki csak mosolyogva bólintott jelezve, hogy tényleg ő az. Akkor erre gondolt, mikor azt mondta, vigyázzak vele. Vajon el fogja mondani apámnak, hogy ismeri őt? Ha így tenne, biztos megtalálnák és arra is rájönnének, hogy nekem is közöm van hozzá. Habár magamat nem féltem, de Jont igen. Nem akarom őt elveszíteni.
-Na, nem ismerős?-tette fel a kérdést. Nagyot nyeltem, majd feleltem.
-Talán látásból, de nem ismerem.-igyekeztem, hogy a hangom határozottan csengjen. Úgy éreztem, most azonnal el kell mennem innen. Órámra néztem és megállapítottam, hogy már éjfél is elmúlt.-Már ilyen későre jár az idő? Ha megbocsájtotok, én most hazamegyek.-álltam fel és a többiek is így tettek. Kezet ráztam a főnökömmel, majd vele is.
-Cole.-biccentett
-Apa.-én is hasonlóképp cselekedtem, majd kabátomért mentem és átverekedtem magam a tömegen. A fejemben zakatoltak a gondolatok. Gyorsan írtam egy sms-t barátomnak, hogy elmentem, majd egy taxit hívtam. 10 perc múlva meg is jött értem, majd elvitt haza, a hatalmas házhoz. A hidegtől és félelemtől remegő kezekkel nyomtam le a kapu, majd az ajtó kilincset. Ő a nappaliban ült és a tv-t nézte.
-Jon! Nagy baj van!