Gyilkosom a szeretőm

26.fejezet

Sziasztok! Mostmár tényleg jogosan haragudhattok rám. Megint egy csomót kellett várnotok az új részre. Inkább nem taglalom, hogy miért nem haladtam, nem keresek kifogásokat. Igyekszem összeszedni magam és jobban haladni a történettel.
Nem húzom tovább a szót, jó szórakozást! :3

Jon felém kapta tekintetét és kérdőn nézett rám.
-Mi történt?-állt fel és hozzám sétált. Leültünk a kanapéra és miután sikerült összeszednem gondolataimat belekezdtem.
-Itt van az apám, aki zsaru. És...téged keres.-préseltem ki ajkaimon. - Elmondta, hogy amikor elhagyott azért ment el, mert egy fontos ügyben nyomozott anyámmal, egy sorozatgyilkos után. De az az ember te vagy, Jon! Most mint csináljunk?-temettem arcomat kezeimbe. Teljesen tehetetlennek éreztem magam. Mit tehetnénk? - Én is a bűntársad vagyok, segítettem elrejteni a testeket. Ha elkapnak együtt megyünk a börtönbe, ugye tudod?-a börtönben biztosan szétválasztanak minket, azt pedig nem akarom.
-Col, nyugodj meg. - ölelt magához - nem lesz semmi gond, meg fogjuk oldani, bízz bennem.- ha nagyon veszélyes lesz a helyzet, elköltözünk, rendben?
-De én nem akarok elmenni innen. Végre jól érzem magam ezen a helyen. Amióta nincsenek Edwardék nem piszkálnak a suliban, szereztem egy rendes barátot és itt vagy nekem te is.
-Én sosem foglak elhagyni téged, abban biztos lehetsz. - vont karjai közé még szorosabban, hogy szinte már alig kaptam levegőt. Egy csókot nyomott a számra, majd hirtelen felkapott ölébe és a hálóba vitt.
-Ha nem haragszol, most nem igazán van hozzá hangulatom...- nem mertem szemeibe nézni, féltem, hogy haragszik miatta.
-Semmi baj, nem erőltetem. Csak akkor teszek bármit, ha te is szeretnéd.- simított végig arcomon, majd mellém feküdt. Sikerült lenyugodnom és úgy érzem amíg Jon mellettem van nem lesz semmi baj és együtt mindent megoldunk. Annyira boldog vagyok, hogy ő itt van nekem.

A nap óta, mikor újra találkoztam rég nem látott 'édesapámmal' azon gondolkozom, vajon merre lehet 'anyám'. Róla nem beszélt semmit az az ember. Szétmentek, vagy esetleg meghalt volna? Nem volt még olyan öreg, hogy alulról szagolja már az ibolyát. De lehet, hogy más vitte el, ha tényleg így van. Igyekszem nem gondolni erre, de amikor próbálom a gondolataimat elterelni arról, hogy a rendőr úr bármikor elkaphat minket, mindig ez jut eszembe. Aztán ha sikerül tovább jutni ezen a témán a hálóban lévő páncélszekrény üt szöget a fejemben. Abban tartja feltehetőleg a játékszereit, de rendesen, közelről még sosem láttam. Mindig úgy vette ki belőle a dolgokat, hogy gondosan ügyelt arra, nehogy bármit is meglássak.
Elég sokat gondolkozom mostanában minden félén. A jegyeim is egész szépen javultak. Talán a viszonylag nyugodt, kiegyensúlyozott élet ezt eredményezte. Nem akarom, hogy ebbe bármi vagy bárki belerondítson.

-Figyelj csak, Cole. Nincs kedved elmenni valahova?- kérdezte Jon reggelizés közben. - Ma úgy sem kell dolgoznod. Suli után elugrom érted.
-Rendben. Mire gondoltál, mit csináljunk?
-Esetleg elmehetnénk moziba. Aztán beülhetünk valahova enni is. Ez így jó?
-Persze.-nyomtam egy csókot szájára, majd elindultam az iskola felé. Néhanap amikor nem olyan nehéz a táskám futva megyek az épületig. És ma egy ilyen alkalom volt.
A házból kilépve arcomat megcsapta a hideg levegő. Biztos voltam benne, hogy a szél piros rózsákat fest az arcomra és orrom sem marad színtelen. De nem számított. December van, tél. Hamarosan itt a karácsony, már csak egy hét. Azt beszéltük Jonnal, hogy nem veszünk egymásnak semmit, hanem inkább együtt töltjük az ünnepet. Nekem ez így teljesen megfelel, nem kell, hogy pénzzel bizonygassuk egymásnak a szeretetünket.

A nap viszonylag hamar eltelt annak ellenére, hogy az órák szörnyen unalmasak voltak. De vártam már a délutánt, úgyhogy egész nap csak azon járt az eszem. 2kor meg is érkezett a kapu elé a fekete BMW, amibe én örömmel szálltam be.
-Szia.-adott egy puszit arcomra. Megbeszéltük, hogy az iskola közelében inkább nem csinálunk semmi bensőséges dolgot, nem lenne jó, ha bárki megtudná ezt. Nincs szükségem még egy Edwardra.
Egy új horror filmet néztünk, mivel ezt mindketten szeretjük. Utána egy kis, de annál hangulatosabb étterembe ültünk be enni.
-És, milyen napod volt? Történt valami érdekes a munkában?-kérdeztem, miközben az ételre vártunk.
-Kaptam egy fontos munkát, amit el kell intéznem. De a cég vezetőjével volt már dolgom, úgyhogy azt hiszem, sima ügy lesz.-mosolyodott el. Imádom azt a félmosolyt, amit fel tud venni.- Na és neked? Hogy megy a suli?
-Egész jól, elég nyugodt most a helyzet. Jól érzem magam bent. Hála neked.-fogtam meg kezét az asztal alatt. A tettére már nem bűnként gondolok, hanem egy jó cselekedetre. Segített nekem azzal, amit tett és ezért hálás vagyok neki.

Téli szünet, karácsony napja. Eltelt egy hét. Még mindig semmi hír apámról.
Egy tipikus, klisés karácsonyt alkottunk. A háttérben ünnepi zene szólt és a hangulat kedvéért még néhány gyertyát is gyújtottam. Orromat megcsapja a csirke illata mikor kinyitom a sütőt. Én főzök, Jon pedig épp a fenyőfát vonszolja be az ajtón, amit együtt feldíszítünk. Ez az első közös karácsonyunk, amit szeretnék kiélvezni.
Miután felkerült a csúcsdísz is, fáradtan dőltünk a kanapára.
-Éhes vagy?-kérdeztem.
-Ühüm.-bólogatott hevesen, amire én csak elmosolyodtam. Az asztalhoz mentünk, ahol szedtem mindkettőnknek krumplipürét és párolt zöldséget, majd vágtam mellé a húsból is.
A vacsora csöndesen telt, csak evőeszközeink kopogása hallatszott. A piszkos tányérokat a mosogatóba tettem, majd később elintézem őket.
Letelepedtünk a tv elé azzal a szándékkal, hogy valami karácsonyi filmet nézünk. Szinte minden csatornán egy ilyen témájú műsor ment, így nem volt nehéz találni egyet. Fejemet vállának döntöttem, ő pedig derekamat átkarolva magához húzott. A műsoridő alatt beszélgettünk és kiveséztük ezt a "csodás" alkotást. Úgy bő másfél óra után, mikor vége lett Jon kikapcsolta a készüléket, ami eddig élénken világított.
-Kedvesem...mit szólnál, ha ma kicsit tovább fent maradnánk?-kacsintott, én pedig értettem a célzást. Már egy ideje nem voltunk együtt úgy, mivel nem igazán volt hozzá hangulatom. De most úgy gondoltam, hogy karácsony van, miért is ne.
A szobába érve azonnal a csukott ajtónak nyomott. Hallottam, ahogy a kulcs elfordul és a retesz bezárul, de nem foglalkoztam különösebben vele.
Megragadta csuklómat és az ágyra döntött. Nyelveink forró táncot jártak. Szokásához híven erőszakos volt, de már megszoktam. Nem ellenkeztem, hiszen én is kívántam. Téptük egymásról a ruhát, mígnem már semmi sem maradt rajtunk. Oldalamat simogatta amitől a hideg végigszaladt egész testemen, közben folyamatosan ajkaimat falta. Miután levegő hiányában elváltunk felállt és a jól ismert falhoz sétált ahol játékszereit tartotta. Én csak felültem és érdeklődve figyeltem.
-Kedvesem, ma valami mást próbálunk ki.-mondta perverz hangon. Nem értettem mire gondol, hisz máskor is használtunk már eszközöket. De amint közelebb ért és végighúzta hosszú, karcsú ujjait a tárgyon egyből felfogtam. Ő csak önelégülten mosolygott, s elködösült szemekkel bámulta rémült arcomat...

Ééés így a végére igen, eljutottunk a leírásban szereplő részlethez, aminek igazán örülök, viszont el is szomorít, mert ez azt jelenti, hogy lassacskán elérkezünk a történet végéhez, habár ez még odébb van. De utána koncentrálhatok a másik 'könyvemre'. Addig is igyekszem minél előbb hozni ebből folytatást.