Gyilkosom a szeretőm

20.rész

Az ereimben meghült a vér. Jon két hullát zsákolt éppen be, de nem akárkiket. Edward és Will Roodmant.
Tekintetét felém kapta, rémületet véltem felfedezni benne. De az én rémületem nagyobb volt.
-Cole én...meg tudom magyarázni.-kezdte és megindult felém. A léptei dübörögtek a falépcsőn, de a szívem heves dobogása elnyomta. Lélekszakadva kezdtem rohanni. Fájt a meztelen talpam ahogy a kemény betonhoz ért. Feltéptem az ajtót és a cuccaimért kaptam. Ekkor Jon is megérkezett elállva az utat.
-Cole...kérlek.-szólt, de én nem is figyeltem rá, csak rohantam tovább. Úgy rémlik, hogy volt egy hátsó ajtó. Hallottam a zár kattanását, ami jelezte, hogy a főbejáraton már nem távozhatok.
El is értem a másik kijáratot és a kilincset kezdtem el rángatni, ami makacsul nem nyílt ki. Itt ragadtam, de nem fogom feladni. Átmásztam az asztalon, ezzel kikerülve a felém közeledő szörnyet. Csak ezt gondoltam magamban. Embert ölt. Többet is.
Felvágtattam a lépcsőn, föl az emeletre és berongyoltam egy szobába, majd elfordítottam a zárat. Sok üres vagy épp papirokkal tömött dobozt találtam. A sarokban egy nagyobba bemásztam és magamra hajtottam a tetejét. Előhalásztam a hátizsákomból egy bicskát amit mindig magamnál tartok a biztonság kedvéért. Hallottam, hogy Jon az ajtóhoz ér, majd ököllel döngetni kezdi a faléceket. Hosszas próbálkozás után távolodó léptek zaja ütötte meg a fülem amitől kissé fellélegeztem és minden elcsendesedett. De nem sokáig, ugyanis amikor visszaért egy hatalmas csattanással bedőlt az ajtó. Összébb húztam magam és még a lélegzetem is visszatartottam.
-Kedvesem, tudom, hogy itt vagy. Nem kell bújkálnod és menekülnöd előlem, sosem bántanálak téged. Engedd kérlek, hogy mindent megmagyarázzak.-kiabálta. Egy könnycsepp csordult le az arcomon. Miért történiek ez? Pedig én annyira szeretem, nem akarom elveszíteni.
Hallottam, ahogy körbe-körbe járkál és engem keres.
-Azt szeretném, ha velem maradnál. Biztosan meg fogod érteni a helyzetem. Én csak meg akartalak védeni. Cole én...szeretlek.-remegett meg a hangja. Alig kaptam levegőt, szorított a torkom. A szívemet valami mély kezdte el facsarni és szerettem volna előbújni, de nem mertem. Idő közben elzsibbadt a lábam, így ahogy megpróbáltam kényelmesebb pozícióba helyezni, megrugtam a papírdoboz oldalát és ez egy kissé hangosabb zajt hallatott. Jon lépései megálltak, majd ismét megindultak, de most felém. Tudtam, hogy lebuktam és megtalált. Megállt a dobozom előtt, majd egy kis tétovázás után kinyitotta azt. Én pedig ott ültem zokogva és remegve, a kezeimben pedig esetlenül szorongatva a bicskám.
-J-Jon....-préseltem ki ajkaimon a nevét. Lehajolt hozzám és fenekem alá nyúlt majd megemelt, én meg lábaimat derekára fontam, kezeimmel pedig nyakát öleltem szorosan. Kezeimből kiesett a görcsösen markolt penge. Arra gondoltam, hogy nem érdekel, mit tett, nem érdekel, hány ember életét oltotta ki, nem érdekel, milyen múltja lehet, nem érdekel semmi. Csak őt akartam. Az embert, aki mellettem áll, aki megvéd, aki támogat, aki ölel, aki szeret és akit én is szeretek. Arcomat szorosan vállába fúrtam és hagytam, hogy könnyeimet beigya pólójának anyaga. Ő idő közben elkezdte csókolgatni majd harapdálni a nyakamat, amitől én felmordultam. Megállt egy szoba előtt, de nem ment le a lépcsőn.
-Azt hiszem, mostmár bejöhetsz.- nyitotta ki az általam már ismert fehérre festet deszkát.
A helyiség egy szépen berendezett kis szoba volt, szemben egy gardróbbal, jobboldalt egy nagy franciaággyal, baloldalt egy íróasztallal, a falon pedig egy hosszan elnyúló páncélszekrénnyel. Vajon mi lehet benne? A bordóra meszelt falakon különféle poszterek függtek, néhány polcon pedig akciófigurákat és képregényeket véltem felfedezni. Nem volt semmi különös, vagy titkolnivaló itt. Nem értem, eddig miért nem engedett be. Lefektetett a bevetetlen ágyra, amit a falhoz hasonló színű ágynemű díszített. Felém mászott és szorosan ajkaimra tapadt. Nyelvével bejutást kért számba, amit végül meg is adtam. Szorosan magamhoz húztam, azt akartam, hogy minél közelebb legyen hozzám. Férfiasságát enyémnek dörzsölte, amitől én belenyőgtem a csókba. Ajkaival elindult lefelé: végig az arcomon, az államon, a nyakamon, a kulcscsontomon keresztül egészen a melkasomig, amennyire le tudta húzni pólóm nyakát. Én haját markolásztam és élveztem a helyzetet. Mintha nem is történt volna semmi. Mintha nem is láttam volna azokat a holttesteket a kezeiben, amivel most engem érint. Szorosan lehunytam pilláimat és egy mély levegőt vettem, majd óvatosan eltoltam magamtól. Sötét szemeit csalódottan emelte rám.
-Ne haragudj, de most nem megy.- mondtam halkan, mire ő csak megértően bólintott. - Szeretném, ha elmondanál mindent. -fogtam meg kezét.
-Rendben. De félek, hogy megint elszaladsz.- felelte.
-Nem fogok.- bújtam mellkasához. Magához húzott, majd pár perc múlva kissé eltolt. Érdeklődve figyeltem arcát, amin szomorúságot és megbánást vettem észre.
-Valami baj van?- kérdeztem, de választ már nem kaptam, ugyanis az orromhoz nyomott egy rongyot. Próbáltam kiszabadulni, de ő erősebb volt nálam. Percek múlva elkezdett sötétedni minden, az utolsó dolog amire emlékszem, hogy Jon azt suttogta 'sajnálom'.