Júlia a Pál utcában

Vissza a(z álom)valóságba

Talán még negyed óra lehetett hatig, mikor ténylegesen sikerült kimászni az ágyból. A fiú máskor tökéletesre rendezett ágyneműje most szanaszét hevert, a paplan félig lecsúszott az ágyról, némelyik párna már a földön hevert. Nem mintha csókolózáson kívűl más is történt volna kettőjük között. Gyorsan felöltöztek a tegnapi ruhájukba, s Júlia már szaladt is lefele, hogy Nagy asszonnyal nehogy szembe találja magát.

A háztól egy saroknyira állt csak meg, hogy bevárja a fiút. Nem is kellett sokat várnia, Boka pár perccel később, két csomagocskával a kezében bukkant fel, az egyiket átadta a lánynak, s immáron együtt koptatták a macskaköveket az iskoláig.

Az osztályban hatalmas lárma volt, a fiúkat mind az érdekelte, mi történt tegnap a Füvészkertben. Boka, Csónakos és Nemecsek némán egyetértettek abban, hogy Gerébről egy szót sem szólhatnak, legalábbis egyelőre nem.

- Szervusz Imre! - rikkantotta Kolnay, amikor észrevette, hogy õ is ott áll a fiúk mellett.

- Igazából...-kezdte Júlia, de a mondatot már nem tudta befejezni, mert nyílt az ajtó és a tanár lépett be rajta.

Amint kiszabadultak az iskolából, a fiúk ezer fele szakadtak, de előtte még megbeszélték, mikor találkoznak a Pál utcában. Csak Boka és Júlia maradt a hatalmas kapu elõtt álldogálva. A fiú előbb körülnézett, majd óvatosan a lány felé pillantott és megfogta a kezét. A lánynak eszébe jutott, hogy ez a kéz nem sokkal ezelőtt még a derekát ölelte ugyanilyen lágyan, s az arcát elöntötte a pir. Nyoma sem volt a reggeli bátorságának vagy kacérságának.

- Gyere - mondta a fiú és a kezétől fogva húzni kezdte a lányt.

- De fényes nappal van, mi értelme volt eddig rejtőzködni, ha most olyan lazán besétálunk a házatokba?

- Apám biztosan iszik valahol, Nagy asszonytól meg igazán nincs miért tartanod. - mosolygott bátoritóan. - Az más kérdés, hogy mit reagált volna, ha az ágyamban lát először. .

A lány nyakán újra felkúszott a pir, de úgy vigyorgott, hogy le sem tagadhatta volna, hogy élvezte a helyzetet.

Beléptek a hatalmas házba, s a mosolygós asszony már várta is őket.

- Hát csak megjöttél, kedveském! - segítette le Bokáról a vékony kabátot. Aztán a tekintete a lányra szegeződött, akinek időközben lekerült a sapka a fejéről és most a haja puhán omlott a vállára. - Hát te ki vagy, szépségem? - s hatalmas szemeivel végigmérte a lányt.

- Szatmáry Júlia vagyok, Boka...barátja.

- Igazából, csak udvariaskodik, Mária néni! Júlia a kedvesem - jelentette ki büszkén a fiú, s fél karjával óvatosan átölelte a lányt. A lány egyszerre volt boldog és meglepett. Még senki sem állította azt róla, hogy a barátnője lenne.

Az asszony csak mosolygott.

- Örülök, hogy megismerhetlek, kedveském.- mondta a lánynak, majd Boka felé emelte a tekintetét - Akkor azt hiszem, szükségünk lesz még egy terítékre. Ugye itt ebédelsz?

Tekintve, hogy Júliának nem volt más választása, helyeslően bólintott.

.

Késve indultak el a Grundra, s ez volt az egyik oka, hogy Nemecsek rohanva közeledett feléjük. Amint megállt előttük, jóformán ideje se volt alaposabban szemügyre venni őket, máris heves mutogatásba kezdett.

- Itt volt, itt volt Geréb! Drága dohányokkal lefizette a tótot, hogy könnyűszerrel elvehessék tőlünk a Grundot! Háború lesz, Boka, hamarabb mint gondoltuk.

Boka szeme hatalmasra kerekedett, elengedve a lányt szaladni kezdett abba az irányba, amerre a kis Nemecsek mutatott, hogy még fülön csíphesse Gerébet . Júlia is szaladt utánuk, bár idõközben átöltözött Boka édesanyja egyik régi ruhájába, s így nehezére esett gyorsan mozogni. Pár sarokkal arrébb talált rá a fiúkra. Gerébnek nyoma sem maradt.