The truth. || 𝚂𝚝𝚎𝚟𝚎 𝚁𝚘𝚐𝚎𝚛𝚜 || {BEFEJEZETT} •2018•

19. Harc Fadaral ért. 1.rész.

Így is olyan gyönyörű! Bárcsak magamhoz szoríthatnám. Remélem nem fog baja esni holnap.
-Szeretlek Gemma.-mondtam bár tudom, hogy úgy sem hall. 

-Istenem!-suttogom levegő után kapkodva. A tüdőm össze van szorulva a torkom mar és el vagyok fáradva. A tervem össze dőlt, így rögtönöznöm kellett. Mindent tűz és jég takaró borít szinte. Még egy kis futás, pár ellenség és a palotában id vagyok. Újra elkezdtem futni és csak az hajtogatom, hogy nincs már messze. Úgy látszik edzenem kell még többet. Szembe jön velem az egyik rusnya Zamfírri katona akinek a szívét át szúrtam egy jégcsappal. Nem sokkal később ugyan ez tettem egy másikkal majd egy újabbal azt, hogy megfagyasztottam és apró darabokra törtem. Nem tudom Emma és Bella ott vannak-e már a palotában, de nagyon remélem nem. Ha mégis remélem anyának semmi baja. Ahogy közeledek egyre jobban látszanak a föld sötét barnás szinén a vér piros vagy esetleg vöröslő színe. Borzalmas látvány vagy száznál több holttest, több vér tócsa és ezernyi katona. Már mindjárt ott vagyok! Ezt hajtogatom magamban mikor is valami erős tárgy nekem csapódik én pedig nyöszörögve fordulok a földön a hátamra. Felém szalad két katona. Gondolom nem jópofizni akarnak és bocsánatot kérni.. Nehezen feltápászkodom mikor már ott vannak előttem. Küzdésre félig készen állva állok támadó állásba mire két fénycsóva elintézi őket. Elnézek abba az irányba ahonnan jött a megmentés és halvány mosollyal konstatálom, hogy apa segített.  Int nekem én pedig vissza intek és tovább száguld a páncéljában. Megint elkezdek szaladni ahogy csak lehet fájó porcikákkal. Már ott vagyok, de nem tudok be menni. A palota hatalmas ajtajában megint csak ugyan egy csomó katona. Próbálok inteni az ikreknek akik észrevesznek viszont semmit nem tesznek. Wanda csap csípőre rakja a kezét a másikkal pedig meg támaszkodik és úgy tűnik veszekszik a testvérével. Szóval ennyire haragszik rám? Nincs időm, lépnem kell. Mikor is már indulnék egy szellőt éreztem meg és már a palotában is voltam. Pietro...
-Köszi.-suttogom szinte neki.
-Nincs mit. Bocsánatot kérek Wanda helyett is.-mondja fejét rázva.
-Ugyan..-intem le.-...megértem. Emmáék?
-Valahol a palotában. Nekem vissza kell mennem.-mondja mutogatva.
-Persze, menj!-mosolygok rá amit viszonoz és már el is tünik. Elindulok a hatalmas épületben meg keresni őket, de szinte sehol sem találom. Fel sietek a szobámba a nyakamba akasztom a nyakláncomat mely bármilyen helyre elvisz ahova én szeretném. Hát persze...mielőtt elkezdődött volna ez az egész nem jutott volna az eszembe, hogy nekem ilyenem is van.... Megfogom a medálom és erősen koncentrálok. Megjelenik a fehér köd és már Emmával találom szemben magam. Valaki fekszik az ágyon az arcát nem látom csak a testéből kiálló tőrt. Körül nézek a helységben és ijedten kapom vissza rá a tekintettem az ágyon lévő személyre.
-Asur...-suttogom nagyon halkan, de így se annyira, hogy ne hallja meg az az átkozót nőszemély.
-Óh...-nézz a férfira.-..meghalt.-nézz vissza rám.-Nagyon sajnálom.- mondja mosolyogva én pedig még a belét is kitaposnám. -Azt hajtogatta, hogy megfogod menteni és még ebben hit addig mosolygot. De mikor rá jött, hogy nem így van egyből letörlődött a mosolya.-kezdte el piszkálni a körmét. Neki rontottam és a fekete köd amilyen hirtelen elő jött olyan hírtelen voltunk a nagy teremben. Fel álltam a földről majd rám nevetett és megint eltünt a fekete köddel együtt. Le kell szednem valahogy róla a nyakláncot. Morogtam egyet majd a lábammal is dobbantottam és mielőtt utána mentem volna motoszkálást hallottam a hátam mögül. Megfordultam és undorodva figyeltem Lokit.
-Nem adod fel?-kérdezte a tipikus morgós, rekedtes hangján.
-Nem.-válaszoltam egyhangúan. Nem tudom miért valamiért Loki is sokat jelentett nekem mielőtt Emmával össze állt.
-És miért nem?-sétált hozzám közelebb. 
-Te is mindent megtettél azért, hogy a föld a tied legyen vagy Asgard. Most én is mindent megteszek, hogy ne Emmáé legyen Fadaral.-feleltem hadarva ugyan is kevés az időm. Megfogtam a medálom és mielőtt eltűntem volna onnan Lokira néztem.-Csalódtam benned Loki.-mondtam majd újra Emmával szemben álltam. Lent voltunk a földszinten. Biztos be akarta engedni a katonáit.
-Jót társalogtatok?-nevette el magát én pedig egy jégcsappot küldtem felé amit kivédett. Majd újra és újra lejátszódott ez a jelenet. Elővette a kését és én is előhívtam egyet tűzből majd neki rontottam. Ahol értük egymást ott ütöttünk, vágtunk, rúgtunk. Vérre menő több idős küzdelem után is élt mind a  kettőnk csak pár kés vágással és lila folttal úsztuk meg.  Most ő támadt nekem, de mind hiába a végeredmény ugyan az lett mint az elébb. Lihegve néztük undorodva egymás mikor nem figyeltem és a medálja segítségével a hátam mögé került. Mégis hogyan tud ilyen gyorsan teleportálni? Nyakamat megfogva vágott hanyat a földön és már szúrt is le volna ha nem fogok meg a csuklóját.
-Miért küzdesz ha úgy is én nyerek?-kérdezte mosolyogva.
-Nem te nyersz. Nem vagy hozzá méltó.-sziszegtem a fogaim közül ugyanis levegőt is alig kaptam már annyira szorítja a torkomat. Mégjobban nyomta lefele a kést és már a hegye a vállamba is fúródót. Ekkor kicsapódott az egyik ajtó ami mögül anya meg Arabella jött ki. Anya Bella nyakánál szorosan tartott egy kést még a másik kezével lefogta a lányt, hogy mozdulni se tudjon.
-Állj vagy megölöm.-mondta az anyám. Bella arc kifejezésén mintha átsuhant volna egy pillanatra a félelem. Emma nem mozdult ugyan olyan erősen tartott kivéve a torkomnál.
-Testvér...-mondta Bella elhaló hangon.
-Felőlem.-válaszolta Emma mire az anyám egy szempillantásnyira elvágta a torkát Bellának.
-Azt a k.rv. !-orditottam fel utána meg egy pillanatnyira elröhögtem magamat amit én se értettem miért is.