The truth. || 𝚂𝚝𝚎𝚟𝚎 𝚁𝚘𝚐𝚎𝚛𝚜 || {BEFEJEZETT} •2018•

20. Harc Fadaral ért. 2.

-Felőlem.-válaszolta Emma mire az anyám egy szempillantásnyira elvágta a torkát Bellának.
-Azt a k.rv. !-orditottam fel utána meg egy pillanatnyira elröhögtem magamat amit én se értettem miért is.

Emma szemei hatalmasra nyíltak ahogy figyelte testvére élettelen testét a földön. Talán nem számított erre. Kihasználva figyelmetlenségét kitéptem a nyakláncát a nyakából majd a fegyvert is ki löktem a kezéből. Emma hirtelen fel állt majd én is feltápászkodtam a földről. Anya mellém sétált és ridegen nézte Emmát. Most egy pillanatra úgy néz ránk és testvérére mintha elbukott volna vagy csak elfog bukni. Egy csepp félelem, tehetetlenség és kétségbeesés látszott rajta. De nem sokáig ugyanis ránk nézett és nevetni kezdet. Vissza tette álarcát, hogy ne lássuk mit is érez.
-Legalább nem nekem kellett megtennem a későbbiekben.-mondta rá nézve Arabellára. -Szóval..-vezette vissza ránk tekintetét és széles mosolyra húzta a száját. -...kösz. Most gondolom azt hiszitek nyertetek, pedig nem. Még van egy segédeszközöm.-mondta vigyorogva.
-Tényleg?-szólalt meg egy ismerős hang oldalról. Oda kaptuk a tekintetünket és Lokit pásztáztuk. Bőre a megszokott sápadt színben pompázót még fekete haja rakoncátlanul omlott a vállára. Kezeit maga mögött össze kulcsolta és kimért léptekkel közeledett felénk. Loki nem rossz pasi sőt eléggé szexi, de kiszámíthatatlan. Ahogy közelebb jött rám nézet gyönyörű zöld szemeivel majd Emmára. -Elbuktál és így az ígéretedet sem fogod teljesíteni. -vigyorgot rá.-Egyáltalán hallod még a katonáid dübörgését az ajtó felöl? -kérdezte Loki az ajtó felé biccentve. Igaza van. Már nem hallatszik, hogy bárki is be akar jönni. Anyám megfogta a vállam és olyat suttogót, hogy megnézem..majd el ment.  Hárman maradtunk ebből én meg Emma egymás ellen Loki pedig mint ahogy mondtam kiszámíthatatlan. -Ennyi volt.-mondta Loki majd felém közeledett és előttem megállt. Hátat fordítva nekem nézte Emmát aki most újra le vette álarcát és meg mutatta érzéseit.
-Nem!-ordított fel majd el dobot felém egy kést. Vártam, hogy az az undorító éles tárgy mely fájdalmat fog okozni bele fúródjon a húsomba. De ez nem következetbe. Fel ébredve ledermedtségemből szétnéztem, hogy hova érkezet a tárgy. Nem találtam viszont valami fel tűnt Loki már teljesen előttem állt. Csak nem....
Loki abban a pillanatban nyöszörögni kezdet én pedig megkerültem, hogy lássam az arcát. A kés az ő húsából állt ki. Vére lassan terítette be zöld ruháját amig kihúzta.
-Loki..-próbáltam meg szólalni, de közbe vágot.
-Túl élem.-mondta mérges tekintettel Emmára nézve. Most már be kell ezt fejeznem. El kezdet az ajtó felé szaladni és amint kinyitotta elszörnyedve nézte, hogy katonái már alig vannak sőt nem is voltak szinte. Mielőtt elszaladhatott volna megfagyasztottam a lábát és mellé léptem.
-Ennyi volt.-mondtam a szemébe.
-Akkor küldj a kapitányhoz.-vigyorodot el majd beharapta az alsó ajkát. Bennem valami elszakadt és már csak Em fájdalommal teli arcát figyeltem. Eltávolítottam a lábáról a jeget majd térdre rogyva dideregni kezdet. Tudom mit tettem. Lassan fagyasztottam meg a belső részeit. Kezemet kinyújtva felé lassan ökölbe szorítottam és figyeltem ahogyan a halott teste elterül a földön. Éreztem a szívet ahogyan küzd, hogy dobogjon, de én nem engedtem megfagyasztottam és darabokra törtem szó szerint. Az életben maradt katonáig vele együtt haltak meg. Kicsit csitult a káosz a csapat pedig vissza jött. Loki sebét el láttam majd elment Thorral beszélgetni vagyis Thor kényszerítette rá. Natasha élvezte Banner társaságát még az anyám Tony társaságát. Pietro mind szokásához híven csak futja a köröket én pedig nézek ki a fejemből. Annyi filmben láttam ilyet mégsem olyan diadalittas ez az egész mint ahogy ott be mutatják. A lelkem mélyén örülök, hogy nyertünk, de akkor is sok mindenkit elvesztettünk. Gondolkodásomat Wanda zavarta meg. Idegesnek látszott az ujjait tördelte miközben rám emelte tekintetét.
-Leülhetek?-mutatott a mellettem lévő székre én pedig halvány mosoly kíséretében bólintottam.  -Tudod amit mondtam a múltkor az igaz, de gyerekesen viselkedtem ma. Talán bajod is eshetett volna úgy, hogy sajnálom. -nézet rám.
-Megértelek.-mosolyt küldtem felé majd megjelent az ikertestvére és vele együtt távozott. Szétnéztem és örömmel figyeltem, hogy anyám egyedül van ezért oda mentem hozzá.
-Anya?-szóltam hozzá amire megfordult és rám mosolygót.
-Büszke vagyok rád. -mondta mosolyogva.
-Kérhetnék tőled egy valamit?-kérdeztem és a mosolya letörlődött.
-Tudom mit akarsz kérni. Apádat jobban szerettem volna magam mellett tudni ez után, de én már kiéltem magam most te jössz.-mosolygot újra.
-Köszönöm.-öleltem meg.
Elindultunk arra helyre ami megváltoztat mindent vagy mindent a régi kerékvágásba vág. Oda érve anya le ment a víz alá én pedig egy helyben topogtam. Ideges voltam, nagyon! Aztán meg láttam. Ahogy ki jönnek a vízből. Nem volt rajta póló csak nadrág így tisztán láttam a kigyúrt testét mely reszketett a hidegben. Rám emelte gyönyörű kék szemeit amiket azt hittem soha nem fogok látni. Testemet felhevítve szaladtam oda hozzá és öleltem magamhoz. Erős karjai szorosan préseltek hozzá, de nem bántam. Végre újra velem van. Ujjaimat szőkés barna hajába vezettem és birizgálni kezdtem. Elhúzódtunk annyira, hogy egymás szemébe nézhessünk majd finoman meg csókolt. Olyan rég éreztem ezt, annyira vágytam rá. Mikor elváltunk folyamatos puszi sorozatokat nyomot a számra.
-Hiányoztál.-suttogta. Végre újra halhattam az a szexi hangját.
-Hiányoztál, Steve.-suttogtam majd újra megcsókoltam. Anyám a kis jelenetünket egy cseppnyi fájdalommal figyelte mosollyal az arcán. Hiányzik neki apa és hálás vagyok amiért nekem adta vissza a boldogságot.