Szeret engem? S.M. /Befejezett/

2.rèsz

~Tervez valamit~

Tesi után mehettem föcire.
Èpp magoltam a dolgozatra, amikor bejött az osztályba Ruby.
Egy pillantást vetettem rá, majd újra a füzetemnek szenteltem a tekintetem.
-Nyomi! - hallok meg magam mellől egy hangot.
-Magadba beszèlsz? - nèzek fel.
A beszólást, hahotázás ès füttyszó követi.
-Ide figyelj kiscsillag - ragadja meg a pulcsim nyakát - itt èn vagyok a királynő. Èn parancsolok. Te pedig most kussolsz.
-Óhajod számomra... Idő pocsèkolás. Ki vagy te itt? Egy senki a sok közül. Majd te leszel aki itt parancsolgat mi? Ezt szèpen elhitted. - nevetek gúnyosan.
-Nem beszèlhetsz így velem! - sikít fel.
-Kèső bánat, már megtörtènt.
-Ribanc! - szűri ki fogai között.
A következő pillanatban a hajamat kezdi el tèpni. Nem hagyom magam. Minden erőmet összeszedve, a jobb karomat felemelve, meglendítem azt. Az ütès cèlba èrt, tudatosul bennem, amikor a hölgyemèny felkiált. Vagy visít. Rèszletkèrdès.
A táskámat felkapva indulok ki az osztályból. Feltèpve az ajtót a tanárral nèzek szembe.
-Hova - hova Kimberly? - von kèrdőre.
-Nem èrzem jól magam. - hazudok csipőből.
-Menjen. - enged utamra.
-Viszlát!
Kièrve az osztályból mèly levegőt veszek. Ezt most megúsztam.
-Kisasszony.
-Vagy mègsem. - suttogom.
Mèly levegőt vève, ajkamba harapva fordulok a hang irányába.
-Tessèk?
-Órán lenne a helye. - gondolkozik el az irodalom tanár.
-Öhm, nem èrzem jól magam. - adom az ártatlant.
-Ez nem általános. Ha baja van lerendezi magában. Nem majd nem tesizek, most hazamegyek. Ha így folytatja, több lesz az igazolatlana mint a tudása. Már ha van egyáltalán. - nèz rám szigorúan.
-Mi van? - kèrdezek vissza èrtelmesen.
-Màrmint... Ön most a tudásomat kritizálja? - javítom ki magam.
-Talán süket, Kimberly?
-Mi? Nem, èn nem, dehogyis. - rázom a fejem összezavarodva. Hát most meg mi a baja?
-Tudja a mai fiatalok... - sandít rám - elèg... tapasztalatlanok. Buták, ès szart sem tudnak. - fejezi ki magát, nem a legszebben.
Nagy szemekkel nèzek rá.
Elindul.. Aztán megszólal a hátam mögül.
-Az igazság nèha fáj...
Na jó...Ez mèg is mi a szar volt??
Meglepődve ès letaglózva álltam a folyóson. Megártott Shakespeare? Vagy mi az isten nyila? Erőt vettem magamon ès kifelè indultam. A sokk mèg mindig bennem volt. Igazából sajnáltam a tanárt. Biztos már a töke is ki volt velünk.. Na de ez..
A kocsimba beszállva azonnal elindultam. Segítsèg kellett.
-Brian? - szólok a telefonba bizonytalanul.
-Királylány! Mizujs?
-Öhm.. Segítened kène...
-Gyere a helyünkre. 10 perc. - mondja, majd kinyomja a telefont.
Az erdő felè vettem az irányt. Brian, szinte a testvèrem. Mèg èn 14, ő 20 èves volt amikor megismertem. Hihetetlen, de ő volt a pszchiológusom.Ő segített kilábadozni a depresszióból. A legjobb barátommá lett az èvek során.
Leparkolva megláttam az ő kocsiját pár mèterrel arrèbb.
Kiszállva, az ajtót becsapva, ugrottam a nyakába.
-Királylány! Hogy vagyunk - hogy vagyunk? - tesz le, majd tol el magától pár centire.
Amint meglátja lesápadt arcom, az ő mosolya is semmivè lesz. Mintha nem is lett volna.
Aggodóan rámtekint, majd pulcsimat megfogva, maga elè rántja karom. Óvatosan, fèlve húzza fel az ujját a ruhának.
-Királylány... - nyögi ki nagy nehezen.
-Ne haragudj. - suttogom.
A következő pillanatban eltörik a mècses, majd újra karjai közè vetem magam.
-Megoldjuk. Ssss. - csitítgatott.
Az idő múlásával a zokogásom alábbhagyott.
-Elmondod mi törtènt? - nèz rám nagy szemeivel.
Mèly levegőt vève hadarni kezdtem neki a törtènteket. Hogy anyut megbántottam, hogy Ruby mit csinált, hogy a tanár is csalódott bennem, hogy az irodalom tanár kioktatott.
-Kicsim, ezèrt ne csinálj hülyesèget! - töröl le hüvelykujjával egy újabb könnycseppet.
-Anyut megbántottam.. Rettentően sajnálom.. - suttogom.
Brian mèlyet sóhajt. Megèrtenèm, ha most üvöltve szaladna amerre csak lát. Ki maradna velem? Ki maradna a legjobb barátja egy csődtömegnek? Senki. De mèg is, Brianre mindig számíthattam.
Ő volt az èn támaszom. A vígaszom. Minden nap köszönetet mondtam azèrt, hogy ő itt van nekem.
Brian mindenre gondolt. A pokrócon ültünk - legalábbis ő - ès szendvicset ettünk.
-Hihetetlen, hogy bepakoltál egy pokrócot, szendvicset kèszìtettèl, ès ideèrtèl, mindössze 10 perc alatt.
-Èn már csak ilyen vagyok.
-Nem vagy te egy kicsit elszállva magadtól? - kèrdezek rá nevetve.
-Tekintve, hogy az ölemben ülsz, ha akarnèk se tudnèk elszállni.
-Te most lekövèreztèl? - fordulok hátra.
-Èn aztán nem. De nem szállnèk el, nem hagynám itt kegyed. - mosolyog rám.
-Ohh, maga egy igazi herceg. - forgatom meg szemem, miközben visszafordulok.
-Az lennèk?
-Csak lennèl. De nem vagy az. - nyújtom ki a nyelvem miközben felpattanva, szaladni kezdek.
-Mit szívtál? - fut utánam röhögve.
-Itt az a kèrdès, hogy te mit tettèl a szendvicsembe. - fordulok szembe vele.
-Hmm. Vajat, párizsit, paradicsomot ès paprikát. - vág gondolkodó fejet - Ja, meg egy kicsi szeretetet.
-Olyanod nincs is! - vágom rá nevetve.
-Ezèrt megfizetsz. - emeli fel ujját fenyegetően.
-Csóró vagyok. - lendítem a kèt kezem magasba.
-Szar ügy. - von vállat mosolyogva.
-Kösz. - mosolygok rá.

-Menni kène. - sóhajtok fel.
Újból felnèzek a csillagokra.
Újra, s újra megállapítom, hogy gyönyörűek.
-Kène. - jön a válasz.
-Semmi kedvem nincs hazamenni.
-Muszáj lesz. - mondja, majd átölel.
-Így nem fog menni. - hallatom nevetèsem.
-Maradjunk mèg egy kicsit.
-Legyen. - ásítok.
-Ne aludj el! - figyelmeztet.
-Nem fogok. - igèrem meg.
Az utolsó emlèkem, hogy eltűnik alólam a föld.

Meg is hoztam a második rèszt. Hogy tetszik? Jöhet hideg - meleg!

Puszi: @Shawnismylife98