A Hold Királyai: Leilana /Az utolsó vonyítás/

Axel története: A félvér legendája

Hatodik rész

Thalia visszatérése

Axel még mindig nem tudta elhinni, amit lát. Az egész olyan valószínűtlennek tűnt, hogy muszáj volt pislognia, hátha a következő pillanatban eltűnik Thalia földön fekvő alakja.

De Thalia továbbra is ott volt. Vékony, puha bundával fedett oldala lassan emelkedett és süllyedt. Egyértelműen életben volt, igaz, Axel el sem tudta képzelni, hogy jutott ide, és miért veszítette el az emlékezetét.

- Axel, miért csak állsz ott, fölötte? – ez a csípős hang legnagyobb meglepetésére Vengétől jött. A kishu odaszaladt Tháliához, és Axel nem tudta, örüljön-e neki, hogy más is látja őt rajta kívül. – Segítenünk kell rajta!

Axel ezt hallva felemelte nagy, fehér mancsát, és óvatosan a nőstény lágy, világosbarna oldalára helyezte. Teljesen sértetlennek tűnt, még a fején lévő, kék kristályokkal kirakott dísz, és a szintén fényes, égszínű nyakéke is rajta volt. Csukott szemeivel teljesen úgy nézett ki, mintha csak aludna. Nyakán a sötétbarna szőr vastag volt, és pont úgy nézett ki, mint egy oroszlán sörénye. Axel még sosem vette ezt rajta észre, és szinte teljesen elveszett a kutya bundájának gyönyörű részleteiben, pont úgy, mint mikor először látta.

- Ez nem segít túl sokat!

Venge elégedetlen vakkantására azonnal felkapta a fejét, és visszatért a valóságba. Persze, hogy segíteni akart neki! De fogalma sem volt arról, hogyan tegye, hiszen ő semmit nem értett a gyógyításhoz.

- Először, biztonságos helyre kell vinnünk – szólalt meg Nanook is. – Utána eldönthetjük, mire van szüksége.

Axel megnyugodott attól, hogy egyik barátja sem szándékozik magára hagyni a kisméretű nőstényt. Körülnézve gyorsan kiszúrt egy barlangot, mely a velük szemben lévő tó fölött magasodott, egy sziklafalba belevájva. Alig volt magasabban a tó sekély vizénél, így a barlang belül száraznak és biztonságosnak tűnt. Idegen szagokat sem érzett.

Nanook segítségével az akita hátára tették Tháliát, aki aggódva, hogy ne essen nagyobb baja, belesétált a vízbe. Venge szorosan a nyomában volt, a déllem pedig szintúgy. Gyorsan átvágtak a napfényben úszó, mancsukig érő vízen, míg szembe nem találták magukat a zuhataggal, melynek hullámai hangos zajjal értek le a lenti tóba. A vízesés közelében nem sokkal ott volt a barlang is. A három kutya felkapaszkodott a sziklákon, és azonnal a széles bejáratú, belül igen tágas fedezékben találták magukat. Odabenn a víz párás szaga, és a moha zöld illata keveredett egymással, a barlang szája körül pedig apró vízcseppek álltak meg, melyek szinte jéggé odafagyva csillogtak a napfényben.

Axel számára jól esett a tűző napfény után megérkezni a hűvös, árnyas sziklaüregbe. Beljebb ügetve megállt, és óvatosan a földre helyezte a Nyugati Hercegnőt, aki egész végig meg sem mozdult. Mielőtt még meg tudta volt kérdezni Vengét, hogy mi a teendő, a fehér kutya azonnal a fiatal nőstényhez rohant.

- Először is, meg kell nézni, nincsen-e víz a tüdejében – magyarázta hadarva a kutya, és ék alakú, apró mancsait Thalia mellkasára helyezte.

Venge mancsaival egyenes irányban kezdte el nyomkodni a kutyát, próbálva felébreszteni, és elérni azt, hogy a vizet felköhögje. Axel nem igazán volt biztos a kishu sikerében, lévén milyen kicsik a mancsai, de Nanook helyeslően figyelte, ahogyan a kishu igyekszik segíteni a nőstényen. Majd végül tényleg sikerrel járt: egy kis idő múlva Thalia egész teste összerázkódott, és a köhögésbe kezdett, mely folyamán rengeteg víz távozott a szájából.