Részeg voltam... (Sope/Yoonseok)

9. FEJEZET: Nincs lelked, ezért sértegetlek

Amint Tae elmegy a szobájába Yoongi elengedi a kezemet és lehajtja a fejét. 

Yoongi szemszöge:

Tae  szemei mindent elmondtak. Csalódott bennem. Eddig legjobb barátok voltunk most meg csak így kisétált a szobából, megrántva a vállát. 

Mit akart ezzel a vállrántással mondani nekem? 

-Yoongi...-Suttogja a nevemet Hope mire rá emelem a tekintetemet. Nem tudok mit csinálni, szeretem őt. Teljesen elcsavarta a fejemet...-Mi a baj?-Kérdezi gyengéden végig simítva az arcomon. 

-Egy perc és jövök.-Mormogom válaszadás helyett miközben Tae szobájába indulok. 

A többiek felvont szemöldökkel néznek rám amiért elmegyek, de különösebben nem érdekel. 

Kopogok egyet az ajtón, majd lassan belépek rajta és végül becsukom magam után. Tae az asztalánál ül és a telefonján nézeget valamit. 

Háttal van nekem, de mikor hallja az ajtó csukódását felém fordul. 

-Most mi van?-Kérdezem rögtön idegesen belebámulva a szemeibe. 

-Mi lenne Yoongi?-Kérdez vissza sóhajtva egyet.-Mintha nem is lennél önmagad.-Teszi még hozzá gúnyosan rám nézve mire összeráncolom a homlokomat. 

-Miért milyen az igazi önmagam? Szerinted az aki eddig voltam olyan jó volt? Jó volt az, hogy még a legyet is megkúrtam, és szartam az emberek érzéseire?-Csattanok fel mert már kezdi felhúzni az agyamat. 

Hoseok csak is jó hatással volt rám. Teljesen megváltoztatott a jó irányban. Miért fáj neki, hogy szerelmes lettem? 

-Hát az még mindig jobban hasonlított rád mint az aki most vagy!-Csattant fel ő is miközben még mindig csak gúnyosan tudott a szemeimbe nézni.-Tudod, Jimin és Jungkook nem volt számomra meglepő. Mindig is volt köztük valami és arra tudtam számítani. De ti? Mindig csak csajokkal voltál Yoongi! Soha rá sem néztél egy férfira sem!-Rosszul esnek a szavai bármennyire is próbálom leplezni. 

-A szerelemnek nincsen neme...-Suttogom lehajtva a fejemet. 

Erős akarok lenni Taehyung előtt! Nem akarom, hogy valami gyenge szarnak lásson aki mindjárt elsírja magát mert a barátja nem képes elfogadni azt aki! Bárcsak most itt lenne Hope... Jelenleg kurvára egyedül érzem magamat. 

-Erről beszélek! Te soha a büdös életben nem mondanál ilyet! Ez nem te vagy Yoongi!-Hihetetlenül sok erő kell ahhoz, hogy ne kezdjek el itt bőgni mint valami óvodás. 

Hiszen én mindig visszatartom az érzéseimet! És látszik mi történik, ha végre kezdek őszintén érezni valamit. Az egyik barátom elfordul tőlem. 

-Befejezted?-Kérdezem miközben felnézek egyenesen a szemeibe. Most már nem szomorú vagyok, hanem sokkal inkább dühös. 

Dühös vagyok mert én Taehyungot legyen bármilyen is, elfogadnám. Nem érdekelne mit tesz mert sosem mondanék neki olyanokat amiket ő most nekem. 

-Nem Yoongi, nem! Eddig eljártunk klubokba csajozni és inni, és most mi lesz?! Melegbárba viszel?!-Tae erőltetetten felnevet én pedig már nem bírom tovább és megteszem azt amit még álmodni sem mertem volna pár perccel ezelőtt: 

Odamegyek a székéhez amin ül majd lekeverek neki egy nagyobb pofont. A melegbárral kiverte nálam a biztosítékot. Szórakozik velem?! Azt hiszi nekem nincs lelkem és akármeddig sértegethet?! 

-Túl messzire mentél.-Mondom majd megfordulok és kiviharzom a szobájából. -Fejezzétek be a bulit! Nincs mit ünnepelni!-Kiáltok rá a többiekre akiknek a kezükben már pezsgős pohár van.