Don't you dare forget me ever again. [Klance] ✔️

Chapter 8

Lance POV

Egèsz nap azon gondolkoztam, hogy ki is lehetett a fekete hajú fiú. Senki sem jutott eszembe róla de ő tudta a nevem ès ez idegesített a legjobban. Lehet elmondtam neki csak elfelejtettem? Nem.. az lehetetlen mivel előtte mèg nem beszèltem vele soha.. vagy de csak nem emlèkszem?

A nap vège felè már össze vissza voltak a gondolataim ès fogalmam sem volt mire gondoljak, mindent kezdtem túl gondolni amitől csak fájt a fejem.

A nap vègèn sètáltam a szekrènyem felè ès út közben mellèm került a fekete hajú. Rá nèztem kèrdő fejjel.

-Na? Tudod már?- nèzett fel rám èrdeklődve.

-Nem.. már fáj a fejem a sok hülye gondolkodástól.. Csak mondd már el

-De az úgy nem èrvènyes

-Ah tudod mit nem èrdekel, úgy sem megyek semmire a neveddel.-el indultam megint a szekrèny felè.

-Ki tudja, mi van ha valaki vagyok aki règen fontos volt neked csak teljesen meg változtam?-mikor elmondta meg álltam ès hátra fordúltam.

-Ha fontos lettèl volna nekem valószínűleg emlèkeznèk rád.- keresztbe fontam a karjaimat ès szembe fordúltam vele.

-Oh wow, ez olyan szívhez szóló volt Lance.. szóval akkor règen is csak úgy mondtad a dolgokat huh?- oldalasan neki dőlt a falnak.

-Na jó kezdesz az agyamra menni nagyon, vagy el mondod ki vagy, vagy fel adom ès nem fog èrdekelni.

-Règen olyan kitartó voltál pedig- elmosolyodott ès ellökte magát a faltól. Közelebb sètált ès közel hajolt a fülemhez ami miatt enyhe vörös szín volt az arcomon.- Keith.

Amikor meg mondta a nevèt kezdett össze állni a kèp ès mikor meg akartam szólalni ő már nem volt ott. Körbe nèztem de sehol sem láttam.

-Ne már.. hogy nem jutott eszembe..? Teljesen más, mint akkor volt.- suttogtam magamnak aztán sóhajtottam egyet ès haza indultam.

A haza felè úton vègig Keith-en gondolkoztam ès amiken mondott.

-Baszki! Most konkrètan azt mondtam Keith-nek, hogy nem volt fontos mert nem emlèkeztem rá! Aah idióta Lance!- beszèltem magamhoz út közben ès csapkodtam a fejemet a kezemmel ami miatt az utcán hülyèn nèztek rám.

Mikor haza èrtem le dobtam a cuccomat a nappaliba aztán be mentem a szobámba ès le feküdtem az ágyra gondolkodni.. Lassan kezdtem èrezni, hogy egyre nehezebb nyitva tartanom a szememet.

Pár perc múlva kezdtem èrezni, hogy már mindegy mert úgy sem fogom tudni nyitva hagyni a szememet így hagytam a testemet mèly álomba merülni.

/Pár órával kèsőbb../

Pár óra alvás után felkeltem. Rá nèztem az órára ami 0:23-at mutatott.

-Jèzusom!- gyorsan felkeltem ès elmentem fürdeni, azután csináltam valami kaját is ès egy kávèt is aztán vissza mentem a szobámba.

Leültem az asztalomhoz egy èjjeli lámpa társaságával megcsináltam a házimat

Mivel tanulás után nem voltam mèg álmos elő vettem a telefonomat ès megnèztem van-e èrtesítès ès pont ekkor írt rám egy számomra ismeretlen szám szóval először nem foglalkoztam vele de aztán egyre jobban èrdekelt ki az szóval megnyitottam az üzenetet....