My soul's pieces

#lovethemall♥

Diáknapot rendezni koránt sem egyszerű. Erre akkor jöttem rá, mikor végre eljött az én osztályom ideje, hogy megmutassa mit tud. Rengeteg vita, sírás, idegeskedés és stressz kísért végig minket az úton és sokszor úgy éreztük bárcsak vége lenne már ennek az egésznek. A diákigazgató jelöltek bemutatkoztak és ezzel elkezdődött a kampány. A hangunk elment, lejártuk a lábunkat, kimerültek és stresszesek voltunk, mégis bármikor újracsinálnám. Hogy miért? Az eredményért.

Hevesen dobogó szívvel, egymást ölelve vártuk a végkifejletet. Amikor kihirdették a helyezetteket szinte mindannyian sírni kezdtünk. Nem feltétlen azért, mert nem nyertünk, hanem mert megcsináltuk. Együtt. A végére értünk és tudtuk, hogy a sok erőfeszítés, munka, sírás és veszekedés egytől egyig megérte. Nem lettünk első helyezettek, de mégis nyertünk valamit, ami sokkal értékesebb, mint legjobbként kikerülni. A diáknapnak hála sikerült egy sokkal összetartóbb, erősebb és szeretőbb osztályközösséget kialakítanunk. Könnyáztatta arccal álltam az udvaron és a többiek tekintetét figyeltem. Mind csalódottak voltunk valamilyen szinten, de közben mégis boldogok, amiért kihoztuk magunkból a maximumot és egy fergeteges bulit csaptunk. Sosem felejtem el a srácok arcát és azt, amit akkor és ott éreztem. Az valami egészen különleges volt.

A Topjoy kupakom aznap azt mondta "Mondd el egyetlen szóban!" Nos, ez a szó az összetartás lenne. Az összetartás, amit bár nagy erőfeszítések árán, de közösen értünk el. Az amit most, egy nappal az események után érzek egyszerűen leírhatatlan. Hihetetlenül szerencsésnek vallom magam, amiért egy ilyen szerető közösség tagja lehetek. Talán ezt soha nem fogjátok olvasni, de nem tudhatom. Szóval köszönök mindent srácok! ♥ #csakaC

2018.10.12.