Emlékezz rám! //Assassination classroom// (Oc) //Javítás Alatt//

06.fejezet: Egy néma pillanat

"Megjöttem!!"-Kiáltotta.
Ezután nem hallottunk mást, csak az anyukája hangját, ahogy kiált Ma-kunnak...

"Karma 'Nem törődöm a tisztasággal a szobámban' Akabane! Hányszor kell még elmondanom, hogy-"-Kezdett el kiabálni egy kicsit, de elhallgatott amikor meglátott engem.

"T-Te...Haza hoztál egy lányt? Úristen! A kicsi fiam végre férfivé érett!"-Ugrált örömében a nő.
"Jesszusom anya...Előre leszögezem. Ő.Nem.A.Barátnőm."-Mondta természetes nyugodtsággal, mintha ez már megszokott lenne náluk.
"Ahhaaa...És akkor miért hoztad haza?"-Kérdezte kíváncsian.

"Ma megsérült az iskolában, és nem tudna egyedül gondoskodni magáról, ezért kellett valaki, aki megteszi ezt helyette."-Mondta Karma.
"És te, mint a világ angyala elvállaltad ezt a feladatot..."-Fejezte be a mondatot a nő.

"Tudod, hogy ennek a mondatnak a fele volt csak igaz."-Nevetett Ma-kun.
"Persze, hogy tudom. Még hogy te angyal...Csodálkozom, hogy a szarvaid nem nőttek még ki fiam."-Nevetett a vörös hajú nő.
"Oh, de udvariatlan vagyok! Még be sem mutatkoztam!"-Szólalt fel hirtelen.

'Nem szükséges
bemutatkoznod...
Még mindig emlékszem a nevedre...'

"Szia, a nevem Akane Akabane. Nagyon örvendek. Remélem jól fogod érezni magad nálunk és a fiam nem kerget az őrületbe."-Nyújtotta ki felém a jobb kezét mosolyogva, amit én utána azonnal elfogadtam.

"A nevem Kirisaki Aine. Nagyon örülök a találkozásnak Mrs.Akabane."-Mosolyogtam rá.

'Nem akarom így hívni...Újra Akane-nek akarom szólítani, mint régen..'

"Ohh ugyan, elég az Akane is."-Mosolygott rám.

'Hála az égnek...'

"Mond Karma ahelyett, hogy állsz ott mint egy darab fa, nem szeretnél inkább mondjuk felmenni a szobádba átöltözni, utána pedig megteríteni hármunknak?"-Kérdezte Akane a fiára nézve.

"Megint csak nekünk kell megteríteni?"-Kérdezte kicsit elkeseredve Karma.

"Tudod, hogy apád nagyon elfoglalt. Ma sem jön haza...De ne légy elkeseredve! Örülj neki, hogy egy ilyen aranyos lány fog boldogítani, mint Aine-chan!"-Mosolygott fiára.

"Csak nehogy én boldogítsam őt."-Kacsintott rám egy önelégült mosoly kíséretében, majd elindult felfelé a lépcsőn a szobájába.

"Csak nehogy a boldogításodat megháláljam egy pofon kíséretében!"-Kiabáltam utána.
"Úgysem mered!"-Szólt vissza, majd teljes alakja eltűnt a szemem számára.

Akane visszafordult hozzám és a jobb kezével megsimogatta az arcom.

"Ne vágj ilyen elkeseredett arcot. Remélem nem hitted azt, hogy elfelejtettelek."-Mosolygott rám kedvesen.
"A-Akane..."-Mondtam kicsit elcsukló hangon, mert már a sírás fojtogatott.
"Ha tudnád mennyire hiányoztál."-Ölelt meg szorosan.

"Te is hiányoztál...És mindenki más is..."-Mondtam, majd hagytam, hogy könnyeim lefolyjanak.
"Nagyon valószínűnek tartom, hogy a hülye fiam még mindig nem emlékszik, igaz?-Erre én válasz képpen csak egy kicsit bólintottam.

"Meg van még a nyaklánc, ami az enyém volt, és ő neked adta, igaz?"-Nézett rám.
"Persze, hogy meg van."-Vettem elő a nyakláncot a felsőm alól.

"Nagyon vigyázz rá...Mióta nem emlékszik sokszor álmodott már vele valamiért."-Érintette meg a nyakláncot a jobb mutató-ujjával.
"Természetes, hogy vigyázok rá. Ez a legféltettebb kincsem."-Mosolyodtam el a nyakláncra nézve.
"Mond csak Akane, te tudsz Karma rosszulléteiről?"-Kérdeztem a nőre pillantva.