Soha már (AoT Fanfiction) (Ereri)

35. fejezet (+16)

A főpróba javában zajlott és kicsit izgultunk a holnapi próba miatt. Plusz itt van a nyakunkon a Valentin nap és lépni nem lehet Levi házában a sok édesség miatt ami felhalmozódott. Jean ötletére elvetettük a kosztüm ötleteket így a normális egyen ruhánkban leszünk. Mikasának és Levinek sikerül összehangolódni, így tökéletes párost alkottak. Éppen Ymirnek segítettem köteleket rögzíteni a színpadra amikor egy sikítás hallatszott. Vissza mentünk a földre és ledermedtem. Reiner és Berthold állt előttem. Levire rebbent a pillantásom aki olyan utálattal szuggerálta őket, mintha csak egy gőzölgő szarkupacok lennének. Bár szerintem ő pont ezt gondolta. Visszanéztem rájuk és a harag a torkomba csúszott. Leugrottam a színpadról és két méterre megálltam előttük. Armin és Jean azonnal mellém álltak.

- Eren... - kezdte Berthold

- Fogd be - suttogtam - Nem akarok semmit sem hallani tőletek. Főleg nem azt, hogy sajnáljátok.

- De..

- Azt mondtam, hogy kussolj! - kiabáltam rá

Berthold összerezzent ahogy mindenki a trembe.

- Nem az fáj, hogy majdnem megöltetek. Hanem az, hogy csalódtam. Ahogy mindenki. Bennetek. Azt hittem barátok vagyunk.

- Azok vagyunk! - kiabált Reiner

- Nem vagytok. - mondta nyugodtan Levi mellém állva - Egy hatalmas szarkavaró dögök vagytok akiknek, most azonnal vágnám el a torkukat.

- Hagyd! - tettem fel a kezem

- Sajnáljuk oke?

- Nem. Dehogy sajnáljátok. - meresztette Armin a szemét

- Semmi baj - nevettem fel hisztérikusan - Azt hittétek, hogy fájdalmat tudtok okozni? Talán egy másodpercig amíg Levi vissza nem jött az életembe. Ezért is bocsájtok meg. Hisz azért jöttetek nem igaz? Emészt titeket a bűntudat. Várjátok, hogy valaki kihúzza azt a nyomorult kést a szívetekből. A kegyelem döfés azonban kellemesebb lenne nem?

- Ez nem így van.

- Dehogynem! Hisz rátok van írva. Most menjetek el. Megkaptátok amit akartatok.

Erre nem tudtak mit mondani így szó nélkül megfordultak és elmentek.

- Na folytassuk! - tapsoltam egyet a többiekre nézve akik aggódó tekintettel néztek rám, de nem érdekeltek. Csak hagyjuk már abba ezt a tömény szánalmat amit folyamatosan kapok. 

Hazaérve Levinek segítettem összerendezni a csokikat amitől lépni nem lehetett a házban. Azt hiszem a lelki szintem a porig volt rombolva és az csak még jobban rátett egy lapáttal, hogy Levi ott volt mellettem. Mármint, nem mintha nem szeretném őt vagy valami más, de tudom, hogy elmegy. A kezét néztem folyamatosan ahogy rakja a csokikat jobbra balra. Hosszú ujjai, fehér bőre, izmos karja, alacsony testalkata. Bármikor amikor ránézek érzem, hogy a szemem előtt egy köd lebeg át. Mintha a mögül nézném őt. Soha sem voltam még ez előtt szerelmes, de azt hiszem ez az és akit a legjobban szeretek azt tudom a legkönnyebben megbántani.

- Sajnálom Eren, hogy ma Reiner és Berthold....- kezdte Levi

- Tőled nem akarok szánalmat! - vágtam földhöz egy dobozt - Csak tőled ne!