9-Próba, Próba után

1K 102 5
                                    

Eren szemszöge:

- Nem hiszem el! - kiabáltam földrajzról kimenet - Első vizsga és egyes. Főleg úgy, hogy holnap lesz az első próba így gyakorolni sem tudtam erre a... - dühöngtem

- Próbáltad neki elmondani? - kérdezte Ymir

- Persze! Tudod mit felelt? Azt, hogy akkor hagyjam itt az egyetemet, ha nem tudok ennyi mindenre figyelni.

- Paraszt. - reagálta le Ymir

- Az - bólintottam

Lassan egy hónapja tanulunk itt. Eddig egész jó jegyeim vannak így első tesztre mindenből, kivéve földrajzból. Nem is értem, hogy miért vettem fel. Na majd elmegyek Erwinhez a próba után, hátha letudom adni. Minden héten háromszor gyakoroltunk és edzettünk a próbára ami holnap lesz. Végre eltudtam sajátítani a 3D Manőverfelszerelelés fortélyait. Kisebb - nagyobb sikerrel. Úgy hiszem, hogy ezt megfogjuk nyerni.



- Hol van? Armin hol van? - kérdeztem remegő hanggal az este

Már egészen sötét volt de az egész egyetem kint volt a parkban. Sasha már kétszer is kiadta gyomra tartalmát az idegességtől. Conny mér tövig lerágta a körmeit. A nézők az elkerített részen tolongtak és kiabáltak a már felállt versenyzőknek. A hatalmas kivetítőn már a versenyzőket mutatták.

- Itt vagyok! - törte át magát Armin a Nép Rózsáin

- HOl VOLTÁL?? - ragadtam meg a vállát 

- Nyugi Eren! Hanjinak segítettem. 

- Kölykök! - intett nekünk Levi, mire köré gyűltünk

Az újak. Levi és Erwin azt akarta, hogy ez a verseny szám legyen a beharangozónk. Mikasa, Armin, Krista, Ymir, Conny, Sasha, Jean,  Berthold, Reiner, Rufus. Na meg persze Levi. 

- Figyeljetek. - emelte ránk tekintetét - Sokat gyakoroltunk és Armin segítségével egy remek tervet sikerült összeállítanunk. Ha azt követjük minden rendben lesz. 

A szabályok amúgy nem bonyolultak. Meg kell keresni az apró fénylő dolgokat az egyetem területén. A parktól a kapuig és elszórva a házaknál. Az a csapat nyer akik a legtöbb fénylő kis izét szedi össze. Nem nehéz. Azt hiszem. A verseny időre megy. 30 percünk van. Csak nekünk hatalmas előnyünk van. A szabályok nem zárták ki, hogy bármilyen segítséget magunkkal hozzunk. A Nép rózsáinál csak lámpát láttam. Az unikornisoknál semmit. Nem tudták, hogy mi rajtunk ez az egész de gyorsan megtudták. 

- Nahát, nahát a törpe az újakat hozta. - lépett oda hozzánk három Unikornis 

Levi eléjük lépett és olyan tekintettel nézett rájuk, amitől még én is megijedtem. Pluszba még Mikasa tekintetét is megkapták. 

- Majd találkozunk. A színpadról remek kilátás lesz rátok amikor átvesszük a kupát. - fordítottak hátat gyorsan

Írói szemszög:

Erwin megnyitotta a próbát és várta míg felállnak a versenyzők. Majd eldördült a fegyver. A rózsák és az unikornisok csapatostul indultak meg ellenben a Szabadság Szárnyaival. Akik azonnal kilőtték magukat mind más irányban. Mindenki elképedten nézte őket és hangos ovációba törtek ki.  Egy másodperc múlva már eltűntek a fák között.

- Ymir! - kiáltotta Krista Ymir mellett szállva - Ott egy! - mutatott le egy ágra 

Leszálltak és lassan kiemelték a madárfészekből a fénylő kis jelző rudat. Onnan újra elrugaszkodtak és repültek. 

Mikasa, Eren és Armin a házak közt ugráltak és felkapták a tárgyakat. Conny és Sasha egymást segítve a kapu körül kutakodtak. Mikor elrepültek egy Unikornis csapat felett Sasha felkiáltott.

Soha már (AoT Fanfiction) (Ereri)Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin