Este

4 1 0
                                    

Fél tizenegy. Az álom, szinte már szokásosan nem jön a szememre, és csak forgolódni tudok az ágyban. Próbálom keresni a megfelelő pozíciót, amiben talán el tudok aludni, de nem járok sikerrel. Feladom. Már feldühített az egész és teljesen éber vagyok.
Kimászok az ágyból, kimegyek a fürdőbe inni egy pohár vizet. Nem tudom, hirtelen szomjas is lettem. Halkan, lábujjhegyen osonok a fürdő felé, hogy ne ébresszem fel anyuékat. Óvatosan lenyomom a kilincset és belépek a helységbe. Mezitláb vagyok, nem akartam felvenni a parafa papucsomat, nehogy azzal is zajt csapjak véletlenül. A hideg, kissé vizes csempe érintkezik a talpammal, ami nem egy kellemes érzés.
Odalépek a csaphoz, engedek a fogmosó poharamba vizet. Kortyolok párat, a benne maradt vizet pedig kiöntöm, ami lassan lecsordogál a csöveken egyenesen a csatornába. A poharat a helyére téve nézek bele a tükörbe. Hajam kócos, képem nyúzott; szemem alatt sötét karikák díszelegnek, arcom fel van puffadva, mintha két szépen megkelt cipó lenne a helyén. Még jó, hogy ilyenkor nem lát senki.
Elgondolkozom. Mélyen belenézek a szemembe és elkezdem kérdőre vonni saját magam.-Mi van veled, ha?-Választ természetesen nem kapok. Valami bamba tekintet néz vissza rám a tükörből, mintha a tükörképem életre kelt volna, és nem értené, hogy mit akarok tőle.-Nem tudom.-Suttogom halkan. Ajkamat egy vonallá préselem, megvonom a vállam és visszaindulok a szobámba.
Belevetem magam a meleg ágyba, elhelyezkedek-sikeresen-, fejemre teszem a fejhallgatóm és elindítom a "Sleep" nevet viselő lejátszási listám. Nem is tudom mióta, zenével alszom el. Lezárom telefonom, lerakom magam mellé és plüsspandámat átkarolva lehunyom a szemem. Ezt a macit karácsonyra kaptam egy volt osztálytársamtól. Nagyon jó barátnők voltunk, aztán hirtelen már nem beszéltünk. Talán miattam, talán a suli miatt, ki tudja? Néha látom reggel a buszmegállóban, de nem szólítom le és ő sem engem. Nem utáljuk egymást. Ez van, ha két ember eltávolodik egymástól.
Elmefuttatásom alatt sikerül elálmosodnom. Érzem, hogy nemsokára elalszom, ezért kikapcsolom a zenét. Visszafészkelődöm előbbi helyzetembe, majd egyből el is nyom az álom.

NovelláimHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin