Piszkos játék

|3.|

Mikor a kurva dugóban ücsörögve a rádióból üvöltő Drake sem képes elvonni a gondolataim, kibaszott pipa vagyok Taylor - ra, amiért mindig nálunk kell meresztenie a seggét a csajával. Szinte biztos vagyok benne, hogy voltam már Hailey és a barátnője kecójában, ergó átmehetnének oda is. De nem, Taylor annyira veszett lusta, hogy a kocsijába sem képes behuppanni a csaj miatt.

Mérgesen szorítom a kormányt, s közben mélyet sóhajtva könnyebülök meg, mikor az előttem álló méretes sor végre döccen egyet előre.

Gondolataim a hosszas teendőim során cikáznak végig - még két ügyfelet kell beiktatnom az elkövetkezendő két napomba, s a tegnapi emberrel is illene kezdenem valamit, ha már elutalta azt a retek sok lóvét a számlámra.

A telefonom eszeveszett csöngésbe kezd, a kijelzőn, amit az anyósülésen fekvő telefonomról könnyen kiveszek, egy ismeretlen szám jelenik meg. Elhúzom a zöld telefon ikont, majd rákapcsolom a hangszórómra.

- Itt Aaron Fuller - szólok bele, miközben lekanyarodom a kocsimmal, majd egy gyors és magabiztos parkolást viszek véghez.

- Ha- haló - cincog egy rémisztően vékonyka és ijedt hang vissza. - Jó számot hívtam?

Szemforgatva próbálom visszafogni magam egy nagyon csúnya választól.

- Az attól függ, miért keresel.

- Ha te vagy az a Fuller srác, aki a női szívek doktora, akkor biztos te vagy az én emberem.

Óriási vigyor kúszik arcomra.

- Jó helyen jársz, papító - helyeselek. Fél perc néma csend ül be. Gondolom a tag sosem hallotta még ezt a kifejezést. Dehát mit is várhat el az ember egy olyan sráctól, aki vaskos összegért más segítségével tud csak révbe érni?

- A nevem Mike és mindennél nagyobb szükségem lenne rád.

Szavai szinte cirógatják az egómat. Tenyerem dörzsölve folytatom a beszélgetést.

- Kedves Mike, jelenleg elég fullon van a naptáram.

- Ohh, én már bejelentkeztem hozzád - motyogja. Majdnem elkap a röhögés. Mi vagyok én, valami kibaszott szolgáltatás? Bár, ha úgy vesszük ..

- Szuper - bólintok. - Időpontot is beszéltünk meg?

- Igen, az emailben a mai napot fixáltuk le. A Starbucksban várlak - a mondat elhangzása után a homlokomra csapok. Basszki, hát ő lenne a csakgumival@gmail.com mögött rejtőző felhasználó! Azt hittem, csak poénkodik velem valaki ilyen lehetetlen emaillel, de ezek szerint nem. Mindig meg tudok lepődni ügyfeleim szánalmassági szintjén.

- Ne haragudj, haver, sietek! - szabadkozom, mikor kezd derengeni az üzenetváltásunk. Őszintén szólva, nem kis számú email, sms és Facebook üzenet érkezik be egy nap hozzánk, és el tudom képzelni, hogy Taylor most nem foglalkozik ilyenekkel.

- Oké, várlak! - mondja, majd véget vet a hívásnak.

Mélyet sóhajtok, lelki szemeim előtt a nyugis kávézásról, csajok bámulásáról és telefonszámuk megszerzéséről szőtt álmaim a másodperc töredéke alatt foszlanak szerte, s kocsimmal a szokásos Starbucks felé veszem az irányt.

...

Alighogy betoppanok a kávézóba, szinte azonnal kiszúrom a lehetséges delikvenst. Vajon miért van az, hogy az összes srác, aki a segítségemre szorul, kivétel nélkül nem ismeri a csőszárú nadrág, valamint a sportosan elegáns cipő jelentését, s annak fontosságát? Nem, a kibaszott '98-ban SEM divatos Adidas csuka, kopott vonalakkal és letaposott sarokkal sokkal nagyobb puncimágnes, mint mondjuk az én karbantartott, makulátlanul fehér Stan Smith-em. Lehuppanok a sráccal szemközti székre, majd kezem felé nyújtom. A magabiztosságomtól összerezzenő Mike gigantikus gigája hulatáncot lejt a bőre alatt, szinte golyózik tőle a szemem. Haja undorítóan homlokára tapad, s alig fedi el a bőrén terpeszkedő pattanás hegyeket.

- Szia, Mike Ambers - csúsztatja bele tenyerembe izzadó kezét. Erősen megrázom, mire felszisszen, majd a szék párnájába törlöm undorodva a nedves testrészem.

Hazudtam : Mike Ambers az eddigi legkilátástalanabb ügyfelem.

- Mike, mesélj magadról - adom meg neki a szót.

- Nos, én gazdálkozás és menedzsment szakra járok, azt hiszem a közgázunk közös, Hartmannhoz járok - bólogatok, hiszen a jó öreg, szopatós zh-kat összeállító pasi neve az elsők közt szerepel a "kik miatt gyűlölök egyetemre járni" listámon. - A lány pedig - pirul bele - Olivia.

Érdeklődően helyezkedek a székben, testhelyzetem megváltozik a név hallatán. Olivia neve igencsak ismerős. Ő volt ugyanis az első szerelmem. Még általánosban. Vicces, de gyakorlatilag azóta egymás útjába sodor minket az élet. Gimiben évfolyamtásak voltunk, most pedig szaktársak. Tíz éves kisfiúként még próbáltam bókolni neki, anyával vetettem virágot, a cukrázdából sütit hoztam és szülinapján én voltam a legjobban felöltözött vendég a zsúrján. Ám ez mind kevés volt - Olivia rám sem hederített. A kis Aaron pedig megtört, s ez az élmény elkísérte a következő, ennél sokkal rondább pofára eséséig..

- Tessék? - rázom meg a fejem, mikor észreveszem, hogy Mike bajusszal díszített ajka csak mozog, de én nem hallom, mit beszél.

- Annyit mondtam, hogy egyszer már elhívtam randira. Azt mondta, majd meglátjuk, de ennyiben maradt a dolog. Biztos nagyon elfoglalt..

Ohh, hát persze, kibaszottul idő hiányában nem megy veled a sarokig se.

- Szóval itt egy amolyan bizonyítási kérdésről van szó? Mármint, próbálod felhívni magadra a figyelmét, és megmásítani a véleményét?

Mike féloldalas mosolyra húzza száját, de ez csak ront az összképen.

- Hát..

- Szerencséd van, Olivia Petersont elég jól ismerem. Régóta koptatjuk együtt az iskola padjait. Tudom, mivel veheted le a lábáról.

- Tényleg? - csillan fel Mike szeme.

- Sosem hazudok. Első számú harci feladat. Ne teperj utána. Ne ülj mellé. Észre se vedd - adom neki az utasításokat. - Holnap reggel van órád? - érdeklődöm.

- Van, pszicho..

- Mostmár nincs - biccentek céltudatosan. - Tízkor a Cal Oaks pláza előtt?

Szegény srác köpni-nyelni nem tud, de órámra pillantva realizálom, hogy ma Daniel-nek is elígérkeztem, akivel már egy hangyafasznyival előrébb tartok.

- Mennem kell, Mikey! Tízkor ott! Tudod a számom - biccentek, majd a kocsikulcsot felkapva az asztalról, az automata ajtó felé viharzok.

💸💸💸
Ezt most csak úgy itthagyom Nektek🙄
💸💸💸