Pisztollyal a rózsáért

10. fejezet

Egy szoba ajtó elé érve Hulio megigazította fia ingét és beléptek. A szoba mintha a reneszánszban épült volna. Mindenhol vörös szőnyegek és ágas gyertyák. Az ágy a fal mellett volt, nagy vörös francia ágy. Azonban ők a terasz felé vették az irányt, ahol egy tolószékben ülő öregember várta őket. Hulio előre ment és egy biztató mosolyt dobott fia felé, aki egy pillanatra ledermedt. Alig hitte el, hogy ez a férfi a legnagyobb maffiózó Olaszországban, hisz olyan gyöngének tűnt így. Mikor meglátta Huliot elmosolyodott és megfogta fia kezét, aki lehajolt hozzá.

- Apa! Itt van! Itt az unokád! - mondta neki majd intett Matteonak. A fiú lassan az öregember elé lépett. Az öreg férfi szemében őszinte boldogság és meglepettség ült. Remegve, de kinyújtotta neki a kezét, amit Matteo hezitálva fogott meg.

- Kicsi Matteo... Hát tényleg te vagy az? Én édes istenem, olyan apró voltál mikor utoljára láttalak és most nézzenek oda! Kész férfi vagy! - mosolygott szélesen. A sok bók és az öregember őszinte szeretete mosolyt csalt Matteo arcára is. Roberto gyengéden megsimogatta unokája arcát és szemeiben örömkönny csillant.

- Hulio! Magunkra hagynál egy kicsit? - fordult fiához, aki értette a célzást és kiment. - Ülj le, gyermekem! Ülj le! - tolta a székét egy kis asztalhoz ahol kényelmes fonott székek álltak. Matteo leült az egyikbe.

- Kérsz valamit?

- Nem, köszönöm.

- Rendben! Beszélni akartam veled! Ne érts félre, mindennél jobban örülök, hogy visszajöttél, de tudnod kell, hogy ez nem egy nyári kiruccanás! A maffia egy nagyon komoly dolog! A mi szervezetünk nem foglalkozik se droggal, se prostitúcióval, a miénk a szerencsejáték. Pontosabban az enyém és hamarosan a tiéd. - ahogy ezt kimondta Matteo lefagyva meredt nagyapjára, hisz nem értette hogy miről beszél.

- Hadd meséljek neked valamit! Az Alvarez Del Castilio család már évtizedek óta a saját szabályait írja. A történetünk egészen a 19. századig nyúl vissza, amikor az te ük - ük - üknagyapád megalapította az első szervezetet. Tehát, amit kapsz tőlem, az egy több évszázados családi örökség.

- De miért én? Miért nem apa vagy Carlo bácsi? Én nem értek ehhez!

- Édes kicsi unokám! Ehhez nem kell érteni! Ez a véredben van! Az összes Alvarez Del Castilio maffiózó volt és mindig az első fiúunoka lett az örökös, ez jelenesetben te vagy. Rám is a nagyapám hagyta a szervezetet és én most neked adom.

- Most?

- Én már nem élem meg a reggelt. Ezért akartam, hogy hamarabb haza gyertek édesanyáddal, mert szerettelek volna látni mielőtt meghalok.

- Miért küldtetek el minket?

- Miattad! Azt akartam, hogy biztonságban légy. Úgy volt, hogy mikor betöltöd a tizennyolcat vissza jöttök, de ez az átkozott betegség mindent megváltoztatott. Matteo! Már születésed napján életveszélyben voltál és talán még most is életveszélyben vagy. A maffia világa nem könnyű, de ha elfogadod és megtanulod irányítani, akkor minden a legnagyobb rendben lesz!

- De... Ez túl gyors... - szripogta a fiú. nem érette miért történik ez, hisz épphogy találkozhatott a nagyapjával, de ő máris itt hagyja?

- Tudom. Tudom, de én hiszek benned. Bár nem ismerlek régóta, tudom, hogy talán mindenkinél erősebb vagy. Gyere! Kapsz tőlem valamit! - indult meg az ajtó felé Roberto, Matteo csak követte a házba, ahol az öregember elővett egy fekete lakkozott dobozt és átnyújtotta unokájának. Matteo kinyitotta és elakadt a szava. Egy régi pisztoly volt benne, bíbor színű bársonyba csavarva. Bár egy fegyver volt, mégis elakadt tőle a szava.

- Nagyapa... Egy csodaszép.

- Nem meg mondtam? A véredben van. Ezt a pisztolyt még az ük - ük - üknagyapád készíttette. Marco Alvarez Del Castilio. Ez egy igazi Remington Revolver, rajta a családi címerünkkel. Ez az ajándék nagyapáról unokára szállt és most már a tiéd.

- De én nem tudok lőni.

- Majd a szüleid megtanítanak. Édesanyád az összes férfit lesöpörte a lőtérről. - kuncogott. Matteo nem szólt semmit, csak kivette a fegyvert és alaposan megnézte, de még véletlenül sem fordította maga felé. Nagyapja csak büszkén nézte ahogy tartja a fekete pisztolyt és úgy áll mint egy vérbeli maffiózó.

- Erre születtél. - suttogta. Matteo vissza rakta a pisztolyt a dobozba és óvatosan megölelte nagyapját, aki szorosan magához szorította.