Pisztollyal a rózsáért

2. fejezet

Feszült csend telepedett az egész társalgóra. Mindenki türelmetlenül várta a gyerek megszületését. Különösen Hulio volt feszült, hiszen első gyermeke született. A család feje is izgatott volt, hisz ha unokája született, csak a születésekor tudták meg a nemét.

- Csak, tudd öcsém, ha lány lesz, nem kell szégyenben maradnod!

- Szeretnéd nagyon, mi? - sziszegte Hulio, ugyanis Carlo tényleg nem bóknak szánta az előbbi mondatát. Azt akarta, hogy majd az ő fia vegye át a maffia vezetését, ha megszületik. A család feje ugyanis kijelentette, hogy az elsőszülött fiúunokája lesz az örököse.

Ekkor hirtelen egy éles sírás törte meg a csendet. Mindenki felkapta a fejét a vékony kis hangra. Pár perccel később Maria, Roberto titkárnője jelent meg egy apró, pólyába göngyölt kisbabával, amit egyből átadott az édesapának. Mindenki gyönyörködve nézte az újszülött gyermeket. Hulio életében először ejtett egy csepp örömkönnyet, ami kisbabája arcán landolt. Az első gyermeke, attól a nőtől, akit mindennél jobban szeret az egész világon. Az ő vére, egy igazi Alvarez Del Castilio. Ezután a nagyapa is átvette az aprócska gyereket.

- Maria! Tudhatjuk a nemét? - kérdezte mire újra megfagyott a levegő és mindenki úgy nézte a titkárnőt, mint aki mást sem akar hallani egész életében.

- Segnor Roberto! Imáid meghallgattak! Az úr áldásával, íme itt van! Az elsőszülött fiúunoka! - jelentette be mosolyogva mire az öreg Roberto háromszor is fejen csókolta a kisbabát és visszaadta fiának, aki büszke mosollyal tartotta. Carlo szemei szikrát szórtak és egy százwattos mosollyal mondott gratulációt. Hulio ezután felment a szobába, ahol egy bába asszony és két nővér épp csomagoltak. Natalia az ágyban feküdt izzadtan és fáradtan. Hulio mellé lépett és leült az ágyra. A nő azonnal kinyitotta a szemeit és mosolyogva simogatta meg a babát.

- Végre megszületett.

- Meg bizony! Fiunk született, Natalia! Hé, Te! Nézd milyen szép anyukád van! Én választottam neked! - tartotta közelebb a picik, aki már édesdeden szundikált.

- Mi lesz a neve? - kérdezte Natalia miközben egy puszit hintett a baba homlokára.

- Nem én fogom elnevezni! Majd apám hozzá méltó nevet ad neki! Este! - mondta Hulio.

Az alkony első fényei közt a család kiállt a teraszra. Mindenki csinosan felöltözött és egy pohár pezsgőt tartott a kezében. Testőrök őrizték az ajtókat és a teraszt. A családfő izgatottan várta, hogy megérkezzenek, mikor Hulio és Natalia, persze tolószékben behozták a kicsit. Az öreg mosolyogva a kezébe vette és imát mondott.

- A mai naptól a te neved... Matteo! Matteo Alvarez Del Castilio! Igyunk a kis Matteora! -ujjongott majd visszaadta az édesanyának, aki fél szemével féltékenykedő sógornőjét nézte. Aria szeme majd kicsattant a dühtől. Annyira, hogy még négy éves kislánya hangját se hallotta meg.

- Hát itt vagy kicsi Matteo! Te vagy a családunk jövője! - simogatta meg őt még egyszer a nagyapa, majd a magasba emelte pezsgős poharát és felhajtotta.