Pisztollyal a rózsáért

12. fejezet

Reggel egy mentőautó szirénázására ébredt a ház. Matteo szüleihez rohant, akik szomorúan álltak szobájuk ajtaja előtt és egymást ölelték, mikor pedig Matteo megjelent őt is magukhoz szorították.

- Mi történt? - kérdezte megszeppenve. Natalia és Hulio egymásra majd fiukra néztek. Az ölelést meg nem szakítva csókolták fejen és szorították.

- Matteo... A nagyapád... - sírta el magát Natalia. 

A fiú ekkor értette meg a dolgot és könnyek gyűltek a szemébe. Az a kedves ember, akit alig egy napig mondhatott a nagyapjának, tehát ökör nyugovóra tért. Furcsa volt, de ő volt az első akiről tényleg megérezte, hogy a rokona. Akit tényleg már első pillantásra a szívébe zárt és szeretett. De most elment. A mentősök ekkor tolták ki a fehér lepedővel letakart ágyat. Őszinte részvétet nyilvánítottak és elvitték a holttestet. 

Gyász telepedett a házra. Matteo beavatását elhalasztották egy héttel későbbre a gyász miatt. A temetés csendben és szépen lezajlott a közeli olasz dombokon. Hulio elmesélte Matteonak, hogy Roberto hosszú életet élt és soha sem pazarolt el belőle semmit.

Délután a házban maradtak és egy csendes vacsora körében folytatták a gyászolást. Matteo ekkor vette észre Carlo feleségét és a három fiatal nőt körülötte.

- Ők az unokatestvéreid. Nyugodtan köszönhetsz nekik! - mosolygott Natalia mire Matteo kicsit félve, de odament a lányokhoz.

- Sziasztok!

- Szia! Biztos te vagy Matteo! Esmeralda vagyok! - lépett elé a legidősebb. Húsz év körüli, hosszú hajú lány volt, karcsú alkattal és csinos vonásokkal

- Az én nevem Isabella, de légyszi hívj Izzynek! Úgy szeretem! - ölelte át a középső.

- Én Teresa vagyok. -integetett nővérei mögül a legkisebb.

- Csak egy kicsit szégyellős! - mondta Izzy. Matteo sokáig beszélgetett a három lánnyal, habár Teresa többnyire csak csendben ült. Ekkor azonban befutott Carlo.

- Látom összeismerkedtetek az unokatesótokkal!

- Igen, papa! - válaszolta mosolyogva Esmeralda.

- Matteo! Beszélhetek veled négyszemközt? - kérdezte és Matteo vállára tette a kezét. A fiú hezitálva bólintott és kiment bácsikájával a folyosóra. 

- Tehát mikor lesz a beavatásod?

- Ha minden jól megy akkor egy hét múlva.

- És te... elvállalod a maffia vezetését?

- Miért kérded ezt?

- Csak kíváncsi voltam, tudod te elég fiatal vagy és ez nem könnyű. Bár ha a tanács alkalmasnak talált, akkor nyílván én tévedek.

- Bácsikám!

- Tessék? - fordult Matteo felé a hirtelen hangnem váltásra.

- Te képes vagy gyilkolni? - Carlo kicsit ledermedt a kérdésen, de végül bólintott. - És képes vagy meggyilkolni a saját véred? Mert ha igen, úgy nyílván tudod, hogy én is. - húzta elégedett mosolyra a száját Matteo és faképnél hagyta dülledt szemmel néző nagybátyját.