Camilla Douglas szerette a vörös színt. Nem hitte volna hogy egy nap rettegni fog ettől az árnyalattól.
Mindezt Ő álltala.
FIGYELEM! A FANFICTION TRÁGÁR SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOS FEJEZETEKET TARTALMAZHAT! CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Aznap este Camilla kicsit feszengve ült a székén, miközben édesanyja sürgött forgott körülötte a családi asztalnál, hogy tálalhassa az aznap esti vacsorát.
Camilla - hiába is szívta be az édes savanyú csirke ínycsiklandozó illatát és futott össze a nyál a szájában - az izgalomtól nem igen tudott volna egy falatot sem letuszkolni a torkán.
A megfelelő pillanatra várt, hogy édesanyja egy pillanatra megálljon és közölje terveit vele a holnap estéről, de úgy látszott meg kell várnia a tálalás végét hogy nyugodtan beszéljenek.
Mikor Katherine, Camilla anyja végre helyet foglalt, a lány kapott az alkalmon és kicsit feljebb csúszott a székén, amin eddig egyre lejjebb és lejjebb csúszott.
- Anya? - szinte félve mondta ki ezeket a szavakat, mintha valami átok lenne.
A fiatal nő feljebb emelte fejét, megállt a villa a kezében, s mikor látta hogy az előtte helyet foglaló vörös hajú még csak az evőeszközét sem vette a kezébe, kissé aggódva préselte össze ajkait.
- Baj van kincsem?
Anyja hangja kisebb bűntudatot ébresztett Camilla-ban. Tudta hogy ő az egyetlen ember a városban akivel mindent megoszthat és akiben bízhat, mégis tartott ettől a beszélgetéstől és Katherine reakciójától.
- Szeretnék kérdezni valamit. A holnap estéről...
- El akarsz menni? - vágott a lánya szavába, közben kissé bódultan a tányérjába ejtette a kezében szorongatott villáját. Camilla összerezzent ahogy a fém a fehér tányér szélének ütközött. - Kivel?
- Csak egy baráttal. - válaszolt szinte suttogva, igen remegő hanggal.
- Szó sem lehet róla. - vágta rá azonnal. - Nem engedlek.
- De....
- Csak semmi de! - szigorúan magasba emelte mutatóujját. - Az a dolgom hogy megvédjelek! Vagy talán elfelejtetted mi történt az édesapáddal?
Hogy felejthette volna el. Camilla még máig emlékszik arra az estére, mikor Harvey Bullock nyomozó azon a bizonyos február éjszaka bekopogtatott picinyke házuk ajtaján, azzal a hírrel hogy édesapját Howard Douglas-t holtan találták az utcában lévő árokba hajítva. Az édesanyja teljesen összetört, ahogy a fiatal lány is. Ez lassan 3 éve történt, Camilla számára mégis olyan volt, mintha tegnap lett volna. A gyilkosát elkapták, egy bajkeverő volt, egy zsebtolvaj kinek kissé baljósabban sikerült a férfi kifosztása. Az anyja nagyon sokáig gyógyszereket szedett, úgy érezte hogy csak így tudja átvészelni férje elvesztését. Camilla pedig teljesen magára maradt a gondolataival és magában kellett feldolgoznia a gyászt.
Mégis úgy érezte most el kell mennie. A fiú Jerome, teljesen az emlékezetébe égett, úgy érezte neki is könnyebb lenne úgy feldolgoznia a gyászt, ha van mellette valaki, még ha úgy nem is ismerik még egymást. Most veszítette el az édesanyját, tudta hogy milyen kínzó fájdalommal jár egy szülő elvesztése. Egy kis szórakozással talán egy kicsit elfelejtik milyen mérgező is ez a város. Hogy minden sarokban veszély leselkedik az ártatlanokra.
- Anya kérlek, - próbálta könyörgőre venni a dolgot kevesebb több sikerrel. - tudok vigyázni magamra és nem leszek egyedül.
- Erről hallani sem akarok többet! Tudod milyen veszélyes ez a város? Ha lenne elég pénzünk már rég leléptünk volna innen! Csak azt akarom hogy biztonságban légy, azt hogy ne veszítselek el téged is!
A nő szemébe könnyek gyűltek, a lány pedig felállt és hátulról átkarolta szipogó édesanyját hogy megnyugtassa. Tudta hogy ez lesz a vége a beszélgetésüknek, mégis bepróbálkozott. Ennyire számít egy idegen fiú látogatása?
Le sem tagadhatta volna.
Vonzotta a cirkusz.
Vonzotta azok a szomorú, ártatlan szürkéskék szemek.
♤ ♤ ♤
- Tudtam hogy hogyan fog reagálni, mégis bepróbálkoztam. Őrült lennék? - ejtette tenyerébe állát Camilla, miközben Danielle társaságában ült a házuk előtti lépcsőn. A lány barátnője éppen egy cigarettát halászott elő a zsebéből és ajkai közé csíptette, majd előhalászott egy öngyújtót is, mivel életet lehelt a nikotinforrásba.
- Egyáltalán nem vagy őrült Cam! Ne tarts őrültnek, de én örülök neked Sam után hosszú idő óta érdeklődsz valaki után! Ez nem semmi! - fújta ki a füstöt egyenesen Camilla arcába ki prüszkölve felkacagott.
- Nem is! - fonta mind két karját a melle alá. Danielle elmosolyodott majd kicsit meglökte barátnője vállát.
- Le sem tagadhatnád! Tetszik neked.
Camilla elvörösödött. Ujjai köré csavarta egyik kósza hajtincsét. Volt valami a fiúban ami felkeltette az érdeklődését, de még magának sem vallotta volna be, nemhogy másnak. Samuel után minden felé közeledő fiúval a lehető legóvatosabb volt. Egészen mostanáig. Attól félt hogy most is fejel megy a falnak. De mikor a fiúra gondolt eloszlotta minden kétségét. Mikor arra gondolt, milyen önfeledten beszélgettek a kávézóban és milyen könnyen megtalálták a közös hangot, egy igen bizsergető érzés járta át a testét. Egy olyan érzés amit meg sem tudott volna magyarázni.
- Egy valamit mondok neked. Ha már nem engednek el, szökj meg. Bizonyítsd be hogy tudsz magadra vigyázni! - szívott bele ismét a cigarettájába, amit később Camilla felé tartott. - El akarsz menni a holnap esti randidra avagy sem?
Camilla összepréselte ajkait. Meredten bámulta az arcába füstölgő nikotinforrást, mintha az olyan fontos lenne döntése meghozatalában.
Végül két ujja közé csíptette a cigarettát majd beleszívott, minek hatására tüdejéből mélyről jövő köhögés tört fel.
